Persze azt is mondhatjuk, hogy nincs ebben semmi meglepő. De mégis…

„Fieldszerző” hadművelet

Álláspont

 

Országunk egy jól meghatározható, évek óta súlyos identitászavarral küzdő és ennélfogva mérhetetlenül lelki beteg, minek okán eddig egészen kiszámíthatatlanul viselkedő köre Bajnai Gordon képében végre a vezérére lelt. Vidámsággal tölt el engem is, ahogyan a vezér színre lépése felvillanyozza ezt a társaságot (elég csak Mester Ákos és Bolgár György szerkesztőségére gondolni, amely a héten kvázi egy teljes 168 Órát szánt a főtitkár elvtárs köszöntésének). Egy percig sem gondolom, hogy ezt a mámoros hangulatot képes lerontani a tény, hogy a palacsintába ízletesnek nem mondható töltelék került, és hogy nem kizárhatóan töke van a menyasszonynak.

Éppen ezért csak a majdani történelemkönyvek számára és hű olvasóink jobb tájékozottsága érdekében bátorkodom felhívni a figyelmet arra, hogy a baloldal újra felfedezett ikonja körül sok minden nincs rendben. Hogy úgy mondjam, nagyon nincs rendben.

 

Az Echo Tv Hangos többség című műsorában azt mondta kérdésünkre Gulyás Gergely, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának tagja, hogy a Bajnai Gordon választási egyletét segítő Richard Field — amerikai üzletember — színre lépésének nemzetbiztonsági vonatkozása is van. A fideszes politikus Molnár Zsolt MSZP-s bizottsági elnök beszédes hümmögése közepette egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy ha külföldről egy pártnak van támogatója, az nem feltétlenül jelent nemzetbiztonsági vonatkozást, „ám Field esetében nem ez a helyzet”.

Köztudomású, hogy mivel az államtitoksértés súlyos börtönévekkel járhat, a politikusok, hivatalnokok és újságírók között kialakult egy sajátos zsargon. Nevezhetjük kódrendszernek is. Ha megengedik, dekódolom önöknek Gulyás Gergely szavait. Tehát e zsargon szerint, ha valamely személyhez nemzetbiztonsági „vonatkozás” fűződik, vagy a feltűnése nemzetbiztonsági „kockázatot” jelent, az elsősorban azt jelentheti, hogy az illető nem a mi térfelünkön focizik. Valamiféle külső küldetést, megbízást teljesít, amire a magyar elhárításnak muszáj választ adnia. Még pikánsabb a helyzet, ha a nemzetbiztonsági kockázatot ne adj’ isten egy baráti ország titkos szervei jelentik, de hát láttunk mi már James Bond-filmet meg karón varjút.

Ne feledjük, Richard Field nemcsak az új baloldali tömörülés amerikai kampánypénzszerző akciójához ígért segítséget, hanem behúzott egy balhorgot Magyarország nemzetközi jó hírének, amikor Gyöngyöspatán közreműködött a helyi cigányok úgymond evakuálásában, majd beszállt a rasszista elnyomást enyhíteni hivatott, százmillió forintos, vöröskeresztes akcióba. (A Nemzetközi Vöröskereszt és a titkosszolgálatok ősi kapcsolata egy külön publicisztikát érdemelne.)

A patai hisztéria után parlamenti vizsgálóbizottság állt fel, amelynek elnöke, Kocsis Máté ugyancsak utalt a Field körüli kockázatokra. A kormánypárti többséggel elfogadott bizottsági jelentésbe bele is fogalmazták, hogy a „humanitárius tevékenység csak megtévesztés volt. Richard Field tevékenysége Magyarország és a kormány hazai és nemzetközi közvélemény előtti lejáratását célozta”. És itt még halkan tennénk hozzá, hogy egyes hírek szerint Field rokona lehet Noel Fieldnek, a hetvenes években Magyarországon elhunyt amerikai értelmiséginek, a szovjetek kalandos sorsú szuperkémjének.

Mindebből nagyon világosan látszik, hogy Richard Field valamiféle küldetést teljesít. Talán nem is kell ragozni, hogy milyen üzenete van annak, ha „küldött emberek” tolják Orbán Viktor kihívójának szekerét.

Már csak az a kérdés marad, hogy ki lehet a küldő fél. És itt, kérem, azonnal felejtsék el a fent említett politikusok nevét — isten ments holmi ékveréstől szövetséges és szövetséges között —, maradjunk az egyszerű újságírói okvetetlenkedésnél: szóval tekintettel Field származására, csak arra gondolhatunk, hogy tengerentúli barátaink hamis kártyákkal játszanak. Vagyis nem a világ legtökéletesebb demokráciáját igyekeznek kis hazánkba exportálni. Csupán pillanatnyi világpiaci és más, baljós érdekeiknek megfelelően klimpíroznak a magyar rapszódiában.

A magyarországi baloldali nómenklatúra az elmúlt húsz évben nemcsak nyugati, hanem keleti segítséget is kapott bőséggel. Elég csak a Szilvásy György és társai ellen most folyó hazaárulási per orosz és bolgár titkosszolgálati szálaira gondolni. Persze azt is mondhatjuk, hogy nincs ebben semmi meglepő. De mégis: borzasztó belegondolni abba, hogy ismét milyen feltételekkel kell rajthoz állni. Képletesen szólva: Bajnai Gordonnak a 2014-es akadályversenyben egy sámlit kell majd átugrania, míg Orbán Viktornak a felvonulási téri vaskefét.

Csak remélni lehet, hogy a titkos érdekek körvonalazódó brutális játszmájában a magyar elhárítás nem a jól ismert retardált formáját hozza. Máskülönben készülhetünk a négyéves libatáncra.

Huth Gergely

Hozzászólás