Az intézményrendszert sem könnyű átalakítani, de az emberek gondolkodását, világképét befolyásolni sokkal nehezebb, nemzedékek során áthúzódó feladat. A mai magyarok többsége a kádári szocializmusban nőtt fel, s a fiatalok jelentős része 1990 után is ezt az értékvilágot ismerhette csak meg. Ennek oka igen egyszerű: a pedagógusok többsége ugyancsak a balliberális világmagyarázatot tanulta, sőt a felsőoktatásban és a tudományos intézetekben ma is ez a nézetrendszer számít modernnek, haladónak, legfeljebb kissé fellazították a marxizmus–leninizmus téziseit. Sarkítva: Lukács György nagy ember volt, Prohászka Ottokár gonosz „protonáci”. A humán szakokra ritkán juthatott be az uralkodó ideológiával nem rokonszenvező fiatal, a „reál” szakokon valamivel könnyebb volt a helyzet, mert a tudás és a teljesítmény e pályákon kevésbé pótolható lelkes baloldalisággal (bár bőven akad példa erre is). A filozófia, szociológia, politológia, a közgazdaságtan, az irodalomtudomány szakmai utánpótlása néhány ritka kivételtől eltekintve ma is a régi gárdán múlik, és finoman szólva nem jó ötlet Wass Albertből vagy Nyirő Józsefből írni szakdolgozatot Kertész, Nádas vagy Esterházy helyett, kivéve persze, ha előbbiekről ismételten kimutatják, mennyire fasiszták és giccsesek. Ez a szocialista utóvédharc emberileg érthető, hiszen jól felépített hatalmi struktúráról, tekintélyről, egzisztenciáról van szó, és egyszerűbb arról panaszkodni, hogy üldözik őket, mint bevallani, hogy „nem bontották ki az igazság minden részletét”, mondjuk a dicső Tanácsköztársaságról vagy 1956-ról. Nacionalista, keresztény kurzust emlegetnek, pedig csak a nagy hazugságok helyesbítése folyik, nincs itt semmiféle Kulturkampf, csak gyomirtás. Azon pedig kár csodálkozni, hogy a fiatalok többsége már nem vevő a balliberális ideológiákra – az értelmes fiatalok a teljes igazságra vágynak, mert az igazság szabaddá tesz. És csak az igazság tesz szabaddá.
Szentmihályi Szabó Péter