Több mint 1200 égitestet sikerült beazonosítani, melyek idegen naprendszerek bolygói lehetnek.
Több mint 1200 égitestet sikerült beazonosítani, melyek idegen naprendszerek bolygói lehetnek.
Jobban tanulnak azok a diákok, akik kézírással és nem gépeléssel rögzítik ismereteiket – derítették ki norvég kutatók.
A papíron való kézírás és a könyvolvasás folyamata jobban rögzíti az ismereteket az agyban, mint a számítógép klaviatúráján való gépelés, illetve a képernyő olvasása.
A jelképek ugyan szabad szemmel nem láthatók, de nagyítóval igenis, világosan kivehetők! – közölte megfellebbezhetetlenül Silvano Vinceti. Kijelentése meghökkentette a világot. S bár december közepén hangzott el, azóta is érdeklődés és viták kereszttüzében áll.
Silvano Vinceti, az olasz Kulturális Örökség Országos Bizottságának elnöke ugyanis nem kevesebbet jelentett be, mint hogy Mona Lisa szemében titkos kódok láthatók, melyek révén alkalmasint a rejtélyes mosolyú hölgy valódi kilétét is megfejthetik végre.
Szívelégtelenségről akkor beszélhetünk, ha a szív nem pumpál elegendő vért a test keringési rendszerébe. Ennek leggyakoribb kiváltó oka a szívizom károsodása, például infarktus után. A szakértők szerint némi életmódbeli változtatással elejét lehet venni annak, hogy az ilyen rendellenességnek végzetes kimenetele legyen.
A Deep Impact nevű műholdat a napokban közelítette meg a Hartley 2 nevű üstökös, amely minden eddiginél közelebbi pályán haladt el a Föld mellett. Az űrjárműnek sikerült fényképeken megörökítenie a tőle csupán néhány száz kilométernyire elhaladó égitestet. A tűzgömbök és a mintegy 1,2 kilométer széles, mérgező ciános gázzal telt üstökös kapcsolatát azonban több kutató vitatja.
A neandervölgyi ember legalább egy vonatkozásban, a szexuális partnerei számában lekörözte a ma emberét – állítják brit kutatók, akik az emberfélék (hominidák) családja négy képviselőjének ujjcsontjait vizsgálták.
Egy svájci kutatócsapat mérései nem erősítették meg a szeptember végén bejelentett, lakhatónak vélt exobolygó létezését
A múlt hónap végén bejelentett, új exobolygót nyomába eredt egy másik csapat is, ám nem találtak bizonyítékot létezésére.
Felfedezői szerint, a Gliese 581g névre keresztelt planéta egy halovány, vörös törpe körül kering.
Továbbra sem tudják megfejteni az orvosok annak a 83 éves indiai jóginak a titkát, aki állítása szerint hetven éve nem vett magához táplálékot és folyadékot.
“Még mindig nem tudjuk, hogyan marad életben” – jelentette ki Szudhir Sah neurológus, miután a múlt héten véget ért Prahlad Dzsani két héten át tartó nonstop kórházi megfigyelése.A jógit két héten át összesen harminc orvos vizsgálta a nyugat-indiai Ahmedábád egyik kórházában. “Ez alatt az idő alatt a férfi semmilyen táplálékot, folyadékot nem vett magához, vízzel csak fürdéskor és gargalizáláskor lépett kapcsolatba, és vécén sem volt” – közölte G. Ilavazahagan, az indiai nemzetvédelmi kutatóintézet élettani kutatásokkal foglalkozó részlegének igazgatója.
Két ember társalgása közben agyuk szinkronba kerül, lehetővé téve a hatékony kommunikációt – derítették ki amerikai kutatók.
A kutatók a beszédre és a beszédhallgatásra mindig is két egymástól független folyamatként tekintettek. Ennek alapja, hogy az agy külön területei felelősek értük. A beszédért többek közt a Broca-mező, annak megértéséért pedig például a Wernicke-mező felel.
Az angol nyelvterület lapszemléje
Kovács N. László
Lehet, hogy valójában a globális felmelegedés nagy tévedés csupán? A The Times írásában szkeptikus tudósokat szólaltat meg, akik úgy vélik, a mérőállomások adatai sokszor torzítják a valódi hőmérsékleti adatokat. Rózsafüzért viselt egy középiskolás diák New York államában, felfüggesztették – tudósít az ABC helyi honlapja. Az iskola igazgatója szerint a fiú – aki egyébként mintadiák – fegyelemsértést követett el, cselekedetei veszélybe sodorták saját és társai erkölcsi és egészségügyi közérzetét.
The Times (timesonline.co.uk)
Valójában nem is melegszik a Föld? -– teszi fel a kérdést a Times, a Klímaváltozást Vizsgáló Kormányközi Bizottság (IPCC) által „egyértelműnek” tartott, ember által okozott globális felmelegedés nézetét ugyanis egyre több tudós támadja.
Az IPCC legutóbbi becslései szerint az üvegházhatásért felelős gázok eddig mintegy 0,7 Celsius-fokkal melegítették a Földet. Ha a trend folytatódik, 2100-ra további 5-6 fokos melegedés várható, ez pedig katasztrofális hatással lenne bolygónk élővilágára. A Bizottság a klímaváltozás megállapításában főként a meteorológiai állomások elmúlt 150 évben gyűjtött adataira hivatkozik, a szkeptikus tudósok szerint azonban ezek a városiasodás, környezetük megváltozása és a gyakori ide-oda szállítás miatt igen kevésbé megbízhatóak.
John Christy, a Huntsville Egyetem légkörrel foglalkozó kutatója egyenesen kijelenti. szerinte a „hőmérsékleti adatok teljességgel megbízhatatlanok”. Christy három különböző terület (Észak-Afrika, Kalifornia és Alabama) meteorológiai állomásait vizsgálta. „Az eredmény mindenütt ugyanaz” – mondta. „Valóban, az adatok igen nagy mértékű felmelegedést mutatnak, de ezt igazából majdnem minden esetben az állomásokat érintő helyi körülmények okozták, mint például a körülöttük fekvő terület átépítése”.
Ross McKitrick kanadai közgazdasági professzor hasonló véleményen van. Az IPCC maga hívta meg a kutatót eredményei felülvizsgálatára – az élmény harcos szkeptikussá tette a férfit. „Elsöprő mennyiségű statisztikai adat bizonyítja: a Bizottság adatait nagy mértékben torzítják különféle helyi hatások” – nyilatkozta McKitrick.
Ezt a torzítást igyekezett megörökíteni egy amerikai tanulmány is. A többek között Anthony Watts klíma-szkeptikus által jegyzett írás fotókkal illusztrálva próbálja bebizonyítani a fentebb említett kutatók állításait. Valóban, egyes mérőállomásokat légkondicionáló egységek vagy szennyvízkezelő telepek mellett láthatunk, míg a leghírhedtebbé vált fotón egy szemétégető mellett álló meteorológiai állomást örökített meg Watts. A környezet megváltozásra is találunk példát a tanulmányban: Manchesterben például a korábban a városon kívüli földek közepébe telepített mérőállomás ma a reptéren található.
Mérőállomás a légkondi mellett…
Kevin Trenberth, az IPCC kérdéses előrejelzésének szerzője elismerte, a meteorológiai állomások adatai nem teljesen megbízhatóak, hozzátette azonban, hogy ezeket a pontatlanságokat figyelembe vette a jelentés elkészítésekor. „Nem csupán a hőmérséklet emelkedése jelzi a klímaváltozást” – mondja Trenberth. „Észlelhetjük annak fizikai jeleit is: a tenger szintje emelkedik, a jégsapka olvad, és egyre kevesebb a hó az északi féltekén”.
Az IPCC állításait támasztják alá az Európai Középtávú Időjárás-előrejelző Központ új, műholdas technikával támogatott adatsorai is, melyek az elmúlt 30 év során fokozatos hőmérséklet-emelkedést mutatnak.
ABC Local (abclocal.go.com)
Rózsafüzért viselt egy középiskolás diák New York államában, felfüggesztették – tudósít az ABC helyi honlapja. A Rockland megyei Haverstraw városának gimnáziumába járó Jason Laguna büszke katolikus. A rózsafüzért – amit egyébként „menő” dolognak tart – ajándékba kapta, és máskor is felvette már az iskolába felsője alá, eddig azonban még nem vették észre.
Múlt pénteken azonban – maga sem tudja miért – előhúzta pólója alól a „tiltott tárgyat”, amikor kifelé tartott a középiskolából. Egy napos felfüggesztés lett a jutalma. A fiú szülei nem értik az esetet, hiszen az iskola szabályzata nem tiltja a rózsafüzér viselését, ráadásul Jason igazi mintadiák: a diákönkormányzat tagja, és legutóbbi tanári jellemzése alapján „igazi öröm vele dolgozni az órákon”.
A fiú úgy nyilatkozott, az igazgató közölte vele, a rózsafüzéreket írásba nem foglalt rendelkezés tiltja, mivel azok gyakran a különböző bűnbandákhoz való kötődést fejezik ki. „Jason fegyelemsértést követett el, cselekedetei veszélybe sodorták saját és társai erkölcsi és egészségügyi közérzetét” – kommentálta az esetet az igazgató.
A fiú felfüggesztését egyébként a vizsgálat befejeztéig a körzeti főellenőr további értesítésig megszüntette, a család azonban polgárjogi szervezetek segítségéhez folyamodott az ügyben.
The Ice is Melting, the Hurricanes are blowing. and it is all YOUR FAULT SCARED Don’t Be, Its not True
If you were to ask ten people on the street if mankind was causing global warming, at least eight out of ten would say yes. After all, Al Gore’s Inconvenient Truth provides incontrovertible evidence that this is the case. Yet, contrary to what is heard in the media, there is overwhelming evidence that the warming we are experiencing is natural, with maybe a small amount contributed by man’s activities. Nor is there any scientific consensus. The debate is still raging within the scientific community. Sovereignty International has put together interviews of climate scientists and biologists from numerous sources who explain, step by step, why Al Gore and the global warming alarmists are incorrect. In some cases, blatantly so. It also provides evidence that the global warming agenda is being funded with tens of billions of dollars as a mechanism to create global governance. Hear from congressmen, experts and even well-known news broadcasters how global governance puts global institutions that are not accountable to the American people in control of every aspect of our economy. The U.S. government is very close to making this a reality. Very close. Every American, every citizen of the world, needs to hear the other side of the global warming story.