Megfordult a köpönyeg

 

VONA GÁBOR KIRAKNÁ A RASSZISTÁKAT A JOBBIKBÓL

 

vona_gabor_magyar_garda_adevarul

“Ha kiderülne, hogy zsidó vagyok, lemondanék” – (Vona Gábor, 2013)

Tévedésből tagja vagy szavazója a Jobbiknak az, aki arra számít, hogy faji, vallási vagy bármilyen más alapon különbséget tesz az emberek között – jelentette ki Vona Gábor. A párt elnöke azt üzente a cigányellenes vagy antiszemita jobbikosoknak, hogy keressenek maguknak új pártot.

Vona Gábor erről a parlamentben tartott sajtótájékoztatóján beszélt. A párt első embere vasárnap este után ismét hangsúlyozta, hogy a jobbikos Rig Lajos tapolcai győzelme történelmi jelentőségű. A Hír24 közölte, Vona Gábor azt mondta, hogy néppárti folyamatot akar végigvinni a Jobbikban. Mint fogalmazott, ennek során vállalja a felelősséget saját “vadhajtásaikért”, azokat “le fogja nyesni”.

 

Az antiszemita, illetve cigányellenes tagoknak és szavazóknak a pártelnök azt üzente: a Jobbiknak nincs és nem is lesz olyan programpontja, amely faji, vallási vagy bármilyen alapon különbséget tesz az emberek között. Mint mondta, ha valaki akár támogatóként, akár tagként erre számított volna, valószínűleg tévedésből van a Jobbikban. Nekik üzenve hozzátette: keressenek maguknak egy másik politikai pártot.

Forrás: Origo.hu

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: