Kétszázmilliós kárt okozott az MSZP az államnak – Gőgös Zoltán felelőssége megkérdőjelezhetetlen

 

Pápa – A helyi Fidesz irodájában sajtótájékoztatón beszélt dr. Kovács Zoltán és Győrffy Balázs országgyűlési képviselő az MSZP-t érintő botrányról. – Néhány héttel ezelőtt a Parlamentben interpelláltam, hiszen olyan információk kerültek hozzánk, amelyekből egy korábbi ügy további eseményei látszanak felsejleni. Tudjuk, hogy 2008. év végén négy nap alatt sikerült fél milliárd forintot a Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület számlájára juttatni, mely támogatási szerződést Gőgös Zoltán, akkori államtitkár írt alá. Érdekessége az ügynek, hogyan lehetett a szerződést aláírni, úgy, hogy a minisztérium jogi főosztályának vezetői jelezték az államtitkár számára, hogy ez sérti az államháztartásról szóló törvény egyes passzusait. Nem garantálható a szerződésben foglalt összeg számonkérhetősége, amennyiben teljesül a szerződésben foglaltak mindegyike. Sajnos ez be is következett, a vizsgálat megindult az ügyben, s napvilágra került, hogy kétszázmillió forint kár érte a magyar államot, és pillanatnyilag kétséges, hogy be lehet-e ezt valaha hajtani az elkövetőkön.

 

36121407ab

 

 

Az összeget jellemzően különböző projektekbe belefoglalt tanulmányokra költötték el és megállapítható, hogy ezen tanulmányok alapjaiban nem szolgálták a támogatási szerződésben megfogalmazott célokat, sőt úgy tudjuk, hogy ez a pénzösszeg MSZP-hez kapcsolódó szervezetekhez kötődött – mondta Győrffy Balázs.

 
Az országgyűlési képviselő kiemelt több olyan szervezetet, amelynek vezetői MSZP kötődésűek és kaptak a pénzből, így például, a dr. Lóránth Tibor által vezetett 5M Kft, akik több mint 12 millió Ft-ot – ez volt a legnagyobb összeg – kaptak tanulmány elkészítésére.
-Nagyon jól látszik, hogy szinte kizárólag MSZP kötődésű cégek és akciócsoportok kapták ezeket a pénzeket. Gőgös Zoltán felelőssége megkérdőjelezhetetlen ebben az ügyben és nem egy rajtakapott óvodás módjára kéne vádaskodnia ilyen szituációkban, hanem elnézést kéne kérnie a magyar választópolgároktól, hogy ilyen rút módon tapsolták el a pénzeket a gazdasági válság idején, amit a magyar vidék fejlesztésére használhattak volna. Érdemes végiggondolni, hogy 2010 után a magyar agrárium, a magyar vidék látványosan és számokkal is alátámasztva fejlődött, míg 2010 előtti eredmények lesújtó képet mutatnak – fogalmazott Győrffy Balázs.

Dr. Kovács Zoltán hozzáfűzte, furcsa lett volna, ha az MSZP-nek a Földművelésügyi Minisztérium közvetlenül pénzt juttat, ezért közbeiktatták a Leadert. Ide tették be pénzt, s így jutották el a különböző MSZP kötődésű szervezetekhez. Az ügy pápai vonatkozásáról szólva elmondta, dr. Lóránth Tibor – aki akkoriban az MSZP helyi alelnöke volt – egy kamutanulmány áraként kapott 12 millió Ft feletti összeget. Úgy jutott el a pénz hozzá, hogy Gőgös Zoltán a Leaderhez kiutalta, a Leader pedig megrendelte Lóránth Tibor cégétől a tanulmányt, amelyben semmi hasznosítható anyag nem található. S ez nem volt elég, Lóránth Tibor abban az időben a felszámolás alatt álló Húsgyár vezetője is volt, s saját fiát alkalmazta több százezer forintért fotósnak a gyárban. Úgy látjuk, ez a rendszer pénzmosodaként működött, közbe iktatva a Leadert. A politikus kiemelte, a polgárjogi kártérítés, a burkolt pártfinanszírozás kérdése akkor is fennáll ez ügyben, ha nem történik bűntető eljárás.

Babos Petra

2015-04-09

Olvass tovább »










 

 

Sátor kilátással

Mit tippelnek, hol van Magyarország legjobb fekvésű sátorozóhelye?

Azt hiszem, hiábavalóság találgatniuk, vélhetően egyhamar úgysem lelnek rá a helyes válaszra. Az ugyanis minden várakozás ellenére nem a Pilis csodás, párákat lehelő ormain s még véletlenül sem a lakatlan, farkasok-hiúzok járta vadregényes Börzsönyben vagy az éjjeli bagolyvisongástól hangos bűbájos zempléni lankákon találtatik – hanem a fővárosban. Azon belül is Budapest szívében, a Kossuth téren, rögtön az Országház tövében, a főbejárattól pár egérbukfencre.

S mindez kizárólag csak azért lehet ott, mert államunkban intézményesült elnyomás van, továbbá terror és permanens állampolgári fenyegetettség, jelentsenek ezek a szavak együtt bármit is.
Bezzeg a boldog demokráciákban! Tudják, például Bécsben, Párizsban vagy Brüsszelben. Hát igen. Az ottani parlamentek elől seperc alatt és maradéktalanul levízágyúzzák a színről az ilyen sátorozókat a rendőrök. Mert ott kérem jogegyenlőség uralkodik, s nem holmi keleti kötődésű rezsim.

Ismételjük át: nálunk tehát – mint az köztudott – vaskos elnyomás van. Abból is a legszörnyűbb fajta. Ez annyit tesz például, hogy egy ellenzéki vezér, esetleg felkent és telefonon elérhető, ügyeletben álló megmondóember szabadon bemehet bármelyik tévéstúdióba, és tehetsége szerint arról beszélhet, őzhet vagy szamár mód iázhat, amiről kedve szottyan.

 

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: