Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
Mi üthetett ebbe a Robert Fiskbe?!
Merthogy ezt mondja, mit mondja — írja — a The Independent főmunkatársa a lap tavaly december 10-i, szombati számában. Így fakad ki a pénzügyek tekintetben teljesen outsider Fisk (ki nem az ?!), aki nem gazdasági újságíróként, hanem a The Independent legtekintélyesebb közel-kelet szakértőjeként tett szert egyedülálló tekintélyre.
A számos arab tájszólást beszélő hatvanhat éves Fisk neve fogalom az angolszász újságírásban. Robert mindenhol jelen volt, ahol dörgött az ég.
Az elmúlt több mint négy évtized során tudósított a libanoni, az afganisztáni háborúból, végigkísérte az iraki inváziót, az iráni ajatollah-forradalom is a helyszínen érte ugyanúgy, mint az öböl háború. Három alkalommal készített Osama bin Ladennel interjút, de a nyugati végeken is tűzvonalba került.
Megörökítette az 1970-es írországi utcai harcokat, tudósított az 1974-es Portugál forradalom eseményeiről, s még az 1999-es jugoszláviai NATO légicsapások is megmozgatták a tollát. „Talán Britannia leghíresebb külpolitikai tudósítója” –így minősíti a New York Times. E minősítésével nem kockáztatott sokat.
Robert Fisk volt már „Az Év Újságírója”, emellett békedíjak, kitüntetések, egyetemi díszdoktori oklevelek egész gyűjteményének tulajdonosa.
Olvass tovább »