Lopással vádolja a jobbikosokat Hejőszalonta polgármestere

A településvezető nem érti, miért kellett “felszítani” a közhangulatot

Anderkó József, Hejőszalonta polgármestere szerint az utóbbi egy-két évben szinte még zöldséglopás sem történt községben, viszont állítja: a településen demonstráló Jobbik lopta az áramot a hangosításhoz – derül ki a Heti Válasz Online videójából.

A videó megtekintéséhez kattintson a képre!

A videó megtekintéséhez kattintson a képre!

Szervusz, Vörös Dani!

Álláspont

Halljuk, itt vagy nálunk. Nem tudjuk nem hallani. Ordítozol, pofátlankodsz, hazudozol, hülyeségeket beszélsz, provokálsz.

Tudtuk, hogy így lesz. Nem is ezért írok neked.

Isten végett írok. Illetve még ez sem pontos. Ugyanis Isten végett neked írni önmagában blaszfémia, és a világ leghiábavalóbb időtöltése. Valójában a magyar Himnusz miatt veszem a fáradságot, hogy szóljak hozzád.

Olvasom a tudósításokban, miszerint ordítozásod egyik része a következőkről szólt: az európai normákkal és a demokráciával összeegyeztethetetlen, hogy készülő alaptörvényünk első sora azonos Himnuszunk első sorával: „Isten, áldd meg a magyart”. Szerinted pedig nem világos, hogy melyik Istenről van szó. Sőt az sem, hogy vajon csak az tekinthető-e magyarnak, aki hisz Istenben.

Ezt mondtad, Vörös Dani? Persze hogy ezt mondtad… És az a legrettenetesebb, hogy igazából fel sem fogod, micsoda szánalmas idióta vagy. Csak ülsz a „még több szabadság” sivatagában, és kiskorú gyermekekre vársz, akik majd húzogatják le-föl a sliccedet.

Úgyhogy kizárólag önmagunk lelki békéje miatt mondom: a Himnusz az Himnusz. Ez az, ami például van minden nemzetnek. A nemzet pedig valami olyasmi, amibe te nem férsz bele, sehol sem.

Ezt a mi Himnuszunkat egy Kölcsey Ferenc nevű költő írta 1823. január 22-én. Amúgy nem is volt túl jó költő. Ráadásul Kazinczy köréhez tartozott, Kazinczy pedig – minden kiválósága ellenére – sok tekintetben ártalmas alakja volt reformkorunknak, s megfellebbezhetetlen esztétikai ítéleteivel olyan óriásokat tett tönkre, mint például drága niklai remeténk, Berzsenyi. A lényeg azonban, hogy Kölcsey a Himnuszban eltalált valamit, ami mi vagyunk. Ami a mi lelkünk. A szomorúságunk, a reménytelenségünk, az önostorozásunk. S a Himnuszból – Himnusz lett. Ezt énekeljük ünnepeinken, tüntetéseinken, örömeink, bánataink, lázadásaink idején.

Nem az a magyar, aki hisz Istenben, hanem az, aki énekli a Himnuszt, és közben érez is valamit.

S hogy melyik Isten?

Végül is bármelyik, te szerencsétlen, beteg lelkű ember. Bár nagyon félve, majdnem rettegve jegyzem meg, ez az egyre élhetetlenebb, sivárabb, a te szellemi színvonaladba belerokkant „pc” Európa mégis csak egy keresztény földrész volna. Így hát, ha már mindenképpen Istent kell választani, akkor legyen a mi keresztény-keresztyén Istenünk. Aki van annyira nagyvonalú, hogy ha valaki a Himnusz éneklése közben netán Allahra vagy Jehovára gondol, hát legfeljebb félrenéz és mosolyog.

Csak akkor mérgesedik fel, ha olyan istentelen, gonosz, rosszindulatú és hülye emberekkel van dolga, mint te, Vörös Dani.

Te, aki végigordítoztad a világ legfeleslegesebb és legszánalmasabb „forradalmát”, ’68-at, és elfelejtettél felnőni. Ott maradtál. És kevés reménytelenebb van egy kamaszkorába beleöregedett, csúnya kreténnél. Ha pedig mindez párosul mindazzal a rémisztő közhellyel, semmirevaló és ártalmas butasággal, ami a te lelkedet kitölti, hát akkor nehéz úriembernek maradni, tudod, Vörös Dani…

Sebaj!

Ne veszítsd el a reményt!

Komoly esély van rá, hogy te még megéled, amikor Európa ifjú nemzedékei határozott, hangos és talán durva nemet fognak mondani mindarra a lidércnyomásra, amit te és a te nemzedéked képes volt összehozni. Én már várom, Vörös Dani…

Addig is, már harmadik napja tartjuk elzárva kiskorú gyermekeinket a te jelenléted miatt.

Takarodj haza, Vörös Dani!

Már ha van neked olyan egyáltalán…

Bayer Zsolt

Olvass tovább »

BUDAPEST – Mesterházy néhány száz nyugdíjas előtt szidta a kormányt a Pilvax előtt

Az MSZP hű marad Batthányhoz(?)…

(…)”Magyarországon újra veszélyben a szabadság, veszélyben a demokrácia, és veszélyben a közös hit, hogy együtt és egymással összefogva, közösen teremthetünk jobb világot magunknak és gyermekeinknek. Ma nem a függetlenséget, a demokrácia megerősödését, az életminőség javulását ünnepeljük, hanem a kirekesztést, a szabadság elvételét, a demokratikus intézmények eltiprását és a nehéz helyzetben levők érdekeinek semmibevételét látjuk nap-nap után. Sőt, ma, március 15-én, ahelyett, hogy ’48 közös erőfeszítésére emlékezhetnénk, 1849. március 4-ére kell emlékezzünk – ma nem a Nemzeti dal lelkesítő szavai csengenek fülünkben – hanem az olmützi oktrojált alkotmány szörnyű emléke jut eszünkbe. A nap, amikor Ferenc József eltörölte a közösen kiharcolt áprilisi törvényeket és új, alkotmányos diktátumot kényszerített hazánkra.

Olvass tovább »

A gyűlölet fesztivál folytatódik

Lovas István: A politikailag végtelenül korrekt, állami – adófizetői – pénzen működő Deutschland Radio február 25-én két műsorban is foglalkozott Magyarországgal. Az egyik riport szerint Orbán Viktor hitleri ideológiát erőltet Magyarországra, a másik szerint a kormány 17 ezer poszton lévő tisztségviselőt cserélt le saját feltétlen híveire. Ez persze szalonképes. Így kell működnie a demokratikus, szabad sajtónak. De hogy a Heti Válasz dokumentumok alapján milyen véleményt formál Paul Lendvairól, az anatéma, üldözendő, és Orbán személyes bosszúja az egykori Szabad Nép-es újságíró ellen.
(…)
A céljának megfelelően alakuló gyűlöletfesztivál a következő hónapokban garantáltan folytatódik. Ami az EP-ben folyik, szintén lassan már hungaricum: Európában máshol nem létezik a saját haza gyűlöletének infrastruktúrája.

Olvass tovább »

Aljas rémhírterjesztők

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Beindult az Orbán Viktor elleni lejáratókampány. Egy hírportál arról írt, hogy Orbán december eleji kínai látogatásán azt ajánlotta tárgyalópartnereinek: az IMF-től kapott 25 milliárd dolláros hitelt eladná Pekingnek, cserébe százezer kínait fogadnánk be. Herényi Károly (MDF) azt kérdezte a Fidesz elnökétől: igaz-e, hogy gazdasági hazaárulást követett el? A Fidesz csak annyit közölt a felvetésekkel kapcsolatban: ez olyan bődületes marhaság, ami csak valami nagyon beteg elme szüleménye lehet. A baloldal eddig több gyűlöletkampányt vezényelt le: 2002-ben Kovács László vizionálta a 23 millió román beáramlását, 2004-ben pedig a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson Gyurcsány Ferenc vezette a határon túli magyarok elleni korteshadjáratot.

 

Ide kattintva olvashatja a teljes cikket

Olvass tovább »

A zongoraművész nem fél

Körmendy Zsuzsanna: Kocsis Zoltán, akinek számtalan lemezfelvételét nemcsak őrzöm, hanem rendszeresen hallgatom is, valami olyan józan hangot ütött meg ebben az interjúban, amit példaértékűnek érzek. Őszinteségével érezhetően megdöbbentette a riporternőt, aki előítéletekkel telten kereste őt föl. Nekünk a nyilatkozat így még érdekesebb. Mi ugyanis még akkor sem tennénk meg azt az ízléstelenséget, hogy rárontunk egy Magyarországon szereplő német művészre mondjuk egy „Na és mondja, levetkőzték már a nácizmust?” kérdéssel, ha hazánk Európa centrumországaihoz tartozna.

 

Kocsis Zoltán

Kocsis Zoltán

Nagyon finoman tette helyre Kocsis a kérdezőt is és a Firenzében élő Schiff Andrást is, mikor leszögezte: „hogy megállapítsuk és hitelt érdemlően bizonyítsuk, mi is történik Magyarországon, ahhoz Magyarországon kell élni. Én nem hiszem, hogy tényleg szörnyű dolgok történnek. Egy példa: ugyebár sokat vitatkoznak a sajtótörvényről, de ha felütöm például a baloldali beállítottságú Népszabadságot, nem látok változást. A cikkek, a hangvétel – minden olyan, mint tavaly vagy tavalyelőtt”.


Ez demokratikus kormány! Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kocsis Zoltán egy német lapban cáfolta a rasszizmus és antiszemitizmus vádját

„Ez a kormány nem ördögökből áll. A külföldi sajtóban ördöginek látszik, de nem az, ez egy abszolút demokratikus kormány. Nem igaz, hogy a többség fél, senki nem fél” – nyilatkozta a Süddeutsche Zeitungban február 15-én megjelent interjúban Kocsis Zoltán. A Nemzeti Filharmonikusok fő-zeneigazgatóját annak kapcsán kérdezte a lap, hogy Fischer Ádám még tavaly lemondott a zenekar dirigensi pozíciójáról, és többek között kollégájával, Schiff András zongoraművésszel együtt kiáltványt adott ki a magyarországi közállapotokról. A rasszizmusról és antiszemitizmusról szóló vádakkal kapcsolatban Kocsis megjegyezte, zenekarában tizenegy zsidó és tizenegy roma származású muzsikus dolgozik. „Amíg nem mondja nekem valaki, hogy bocsássam el őket, nem hiszek el ilyesmiket. Magyarország szociális állammá vált” – mondta.

Ide kattintva olvashatja a teljes cikket

Olvass tovább »

Orbán: Ha nem sikerül a megújulás, ránk szakad az ég + Képriport + Videó

Magyarország megújul – kövesse az országértékelőt az MNO-n

 

Orbán: Köntörfalazás nélkül kell beszélnünk a jövőről

Orbán: Köntörfalazás nélkül kell beszélnünk a jövőről

MNO
2010 az összefogás éve volt, 2011 a megújulás éve lesz, amikor új alkotmányos alapra helyezzük az országot, 2012 az elrugaszkodás, 2013 az emelkedés éve, míg 2014 a gyarapodás éve lesz – mondta el Orbán Viktor miniszterelnök hétfői évértékelő beszédében.

• „Köszönjük Orbán Viktor kiállását a becsületünkért”

– Ez valójában a 13. alkalom, hogy együtt lehetünk – mondta Orbán. – Most tizenharmadszor lehetünk itt, ez azt jelenti, hogy bennünket nem fog sem a golyó, sem a vas – tette hozzá. – Nincs időnk várakozni, és hálát adunk az Istennek, hogy idáig elhozott minket – hangsúlyozta a miniszterelnök. Orbán kijelentette, lassan úgy áll itt, mint egy politikai veterán, aminek megvannak az előnyei. „A határidő fontos, a terv is fontos, de a legfontosabb, hogy a terv és a határidő ne szerepeljen egy mondatban.” – Ezt nem engedhetjük meg magunknak, köntörfalazás nélkül kell beszélnünk a jövőről – tette hozzá.

Olvass tovább »

A világ 50 legérdekesebb úticélja közé került Budapest

Az összeállítást a Gellért-fürdő képével illusztrálták, amellyel Magyarország fürdőkultúrájára hívták fel a figyelmet – közölte kedden a Magyar Turizmus Zrt.

A Sunday Telegraph nyomtatott változata az Egyesült Királyságban 3,5 millió példányszámban jelenik meg vasárnaponként, míg az interneten napi 85 ezer megkeresést regisztrál.

Olvass tovább »

KIROHANÁS BAYER ZSOLT ÉS A FIDESZ ELLEN

A Hetek tudósítója szerint Bayer Zsolt példa nélküli antiszemita publicisztikát közölt

Bayer Zsolt Nógrád megyei kitüntetésével és a Fidesz politikájával foglalkozó vendégkommentárt közölt keddi számában a konzervatív Die Presse című osztrák napilap. “A Fidesz alapítói közé tartozó Bayer Zsolt újra és újra példátlan, zsidók elleni gyűlöletkirohanásokkal kelt feltűnést. Kitüntetést kap ezért?” – írta a lap hasábjain Karl Pfeifer osztrák újságíró.

Bayer Zsolt

Bayer Zsolt


Olvass tovább »

BUDAPEST – Liszt-év megnyitó, lánchídi séta, Cseh Tamás-emlékest

Különleges lánchídi séta, kiállítások, tárlatvezetések, rendhagyó színházi előadás és Cseh Tamás-emlékest is várja a közönséget a magyar kultúra napja alkalmából a hétvégén Budapesten. Az ünnepen hivatalosan is útjára indul a Liszt-év.

The lions guarding the entrance

Lánchíd - Budapest

Az Országos Széchényi Könyvtárban pénteken az ünnep alkalmából a látogatók megtekinthetik a Himnusz eredetijét, és a kézirat másolatát magukkal is vihetik. Terv és mű – Vaszary János iparművészeti munkái címmel nyílik tárlat, a Nyomtatott magyar föld- és éggömbök a kezdetektől napjainkig című kiállításon pedig tárlatvezetéssel és múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várja az érdeklődőket az OSZK, amelynek kiállításai pénteken ingyenesen látogathatók.

Olvass tovább »

ORBÁN VIKTOR: NEM LEHET SÉRTEGETNI EGY NEMZETET

Orbán Viktor:  "Hogyan gondolják, hogy az internet korában bárki képes lenne elnyomni a véleményeket?"

Orbán Viktor: "Hogyan gondolják, hogy az internet korában bárki képes lenne elnyomni a véleményeket?"

Fehér szalaggal a szájukon hallgatták néhányan a magyar kormányfőt az Európai Parlament plenáris ülésén

Szeretném a médiatörvény kritikusainak a figyelmét felhívni arra, hogy a XXI. században élünk. Hogyan gondolják, hogy az internet korában bárki képes lenne elnyomni a véleményeket? A választásokat nagyrészt a kontrollálhatatlan interneten nyertük meg – szögezte le Orbán Viktor az Európai Parlamentben.

A miniszterelnök hozzátette: a kifogásolt médiatörvény az 1986-ban elfogadott sajtótörvényt szüntette meg, amely szerint a regisztrációból való eltörléssel újságokat lehetett megszüntetni. Magyarországon a jogállam újjáépítése folyik, szemben az itt elhangzottakkal – szögezte le Orbán Viktor. Emellett közölte, hogy sokan tárgyi tévedésben vannak a médiatörvény kapcsán, az azonban “megalázó és méltatlan lenne”, ha Martin Schulz szocialista EP-frakcióvezető és mások tévedéseit is kijavítaná.

“Az elmúlt években a titkosszolgálatokat politikai célokra vetették be, békés tömegek ellen vetették be a rendőrséget – mindkét ügyben büntetőeljárások indultak. Nem a médiatörvény jelent problémát az Európai Parlamentnek, hanem a Fidesz kétharmados többsége” – állította Orbán Viktor. “A németek médiatörvénye egy jottányit sem demokratikusabb, mint a magyar.”

Olvass tovább »

Időszaki rettegés

Magyar Nemzet
Ezt vártuk. Kollégák között hetekkel ezelőtt felvetődött a kérdés: a médiatörvény körüli vitában mikor hangzik el, hogy Magyarországon tombol az antiszemitizmus? Most már világosan látható, hogy elérkeztünk ehhez a stádiumhoz. Schiff András zongoraművész nem lép fel többé Magyarországon, sőt nem is teszi a lábát erre a kilencvenháromezer négyzetkilométerre, Magyarországon rettegniük kell azon értelmiségieknek, tudósoknak, művészeknek, akik valaha is bírálni merészelték Orbán Viktort; közülük is legfőképpen azoknak, akik zsidók. Naná!

Heller Ágnes filozófus a lapunk által feltárt filozófusbotrány kapcsán arról beszélt a Népszabadság internetes oldalán, hogy a Magyar Nemzet antiszemita megfontolásból éppen azokról az érintettekről közölt fényképet, akiken látszódik, hogy zsidók. Amiatt is kesergett, hogy Gyurcsány Ferencet bár becsületes („Hazudtunk reggel, éjjel meg este”) és tisztességes („Mi az hogy! Nagyon is! Törvényesen és tisztességesen!”) embernek tartja, az borzasztó, hogy a liberálisból mára a nácinál is erősebb gúnyszó lett.

Olvass tovább »

BUDAPEST – 13 volt MSZP-SZDSZ-es képviselő ellen emelhetnek vádat

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetésének megalapozott

gyanúja miatt a BRFK megtette vádemelési javaslatát az ügyészségnek tizenhárom egykori MSZP-SZDSZ-s VI. kerületi önkormányzati képviselő, illetve egy volt hivatali tisztségviselő ügyében – jelentette be Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere hétfőn.

Felbecsülhetetlen anyagi és erkölcsi kár

Felbecsülhetetlen anyagi és erkölcsi kár

Az Andrássy út 47. szám alatti ingatlan 2004-es elidegenítése kapcsán a polgármester azt mondta: felbecsülhetetlen anyagi és erkölcsi kárt okoztak Terézvárosnak. Gila Pál, az önkormányzat jogi képviselője elmondta, hogy indítványozta a gyanúsítottak ingó- és ingatlanvagyonának zár alá vételét. – MTI

Olvass tovább »

Nagy-Britannia rövid története

Sarkosan fogalmazva

Nagy-Britannia rövid története a kelta őslakókkal kezdődik, akikkel Julius Caesar is nehezen boldogult. A kelták korán keresztény hitre tértek, Anglia viszont a Római Birodalom része lett, aztán jöttek a rablóhadjáratokat szervező vikingek, majd az angolok és szászok, de őket is leigázta 1066-ban a normann Hódító Vilmos. Az angol és a francia nyelv sajátos vegyülékéből jött létre a középkori angol, amelyet a mai angolok csak szótár segítségével értenek. A leggyűlöltebb ellenségek a békaevő fran­ciák voltak, velük szemben folyt a legtöbb háború. Jöttek a Richárd és Henrik nevű királyok, akik között csak Shakespeare tudott kiigazodni, majd VIII. Henrik a katolikus egyház javainak elkobzása érdekében összekötötte a kellemest a hasznossal, ő lett az anglikán egyház feje, és megszabadult feleségeitől is. Leánya, Erzsébet királynő támogatta az állami kalózkodást, megindult a gyarmatosítás, a kereskedelem és a rabszolgák import-exportja. Cromwell létrehozta az angol köztársaságot, és követte az angol hagyományt a kelták tömeges kiirtásában, viszont megerősödött az angol parlament, amely Hollandiából hozatott új királyt és dinasztiát. A brit birodalom kidolgozta az európai egyensúly politikáját, vagyis sosem engedte, hogy nála erősebb hatalom jöjjön létre. Elsőnek az amerikai gyarmatok unták meg a magas adókat és a londoni korrupciót, a példát követték a többiek is, bár az angolok mindenütt hősiesen védték az utolsó töltényig magasrendű civilizáció­jukat, amelyért minden gyarmati nép örökre hálás nekik, Indiától a ma is az Egyesült Királysághoz tartozó, boldog Észak-Írországig. A franciákat aztán felváltotta a másik ősellenség, a világtengerekre is kijutott Németország, így létrejött a „szívélyes szerződés”, az entente cordiale, amely nagy nehezen megnyerte szövetségesének nemcsak a franciákat, hanem a testvéri Amerikát és Oroszországot, illetve a Szovjetuniót, s így két világháború nyerteseként sok hezitálás után belépett az Euró­pai Unióba. Ma Anglia színes, liberális, multikulturális ország, amely Kipling szavával mostanra levette magáról „a fehér ember terhét”.

Szentmihályi Szabó Péter

Sarkosan fogalmazva

Lendvai Ildikó - MSZP

Lendvai Ildikó - MSZP

Most, hogy a cenzorok és cenzornők szúrós tekintete alatt görnyedve írja remekműveit a balliberális sajtó, alig lep meg, hogy éppen Sopánka néni ostorozza a médiatörvényt. Ha Révai József, Horváth Márton vagy Aczél György élne, nyilván fel is szólalna a sajtószabadság védelmében. Lakatos elvtárs még hallgat, pedig ő is tiltakozhatna. Sopánka „gyerekes szemtelenségnek” nevezi, amit Orbán művel, a törvény gumiparagrafusaira hivatkozik, hiszen ki mondja meg, mi is az a „közerkölcs”. Készséggel elhiszem, hogy a szocialistáknak ez a fogalom értelmezhetetlen, de talán kicsit visszafoghatnák magukat a népszórakoztatásban.

Olvass tovább »

%d blogger ezt szereti: