Nagy-Britannia rövid története

Sarkosan fogalmazva

Nagy-Britannia rövid története a kelta őslakókkal kezdődik, akikkel Julius Caesar is nehezen boldogult. A kelták korán keresztény hitre tértek, Anglia viszont a Római Birodalom része lett, aztán jöttek a rablóhadjáratokat szervező vikingek, majd az angolok és szászok, de őket is leigázta 1066-ban a normann Hódító Vilmos. Az angol és a francia nyelv sajátos vegyülékéből jött létre a középkori angol, amelyet a mai angolok csak szótár segítségével értenek. A leggyűlöltebb ellenségek a békaevő fran­ciák voltak, velük szemben folyt a legtöbb háború. Jöttek a Richárd és Henrik nevű királyok, akik között csak Shakespeare tudott kiigazodni, majd VIII. Henrik a katolikus egyház javainak elkobzása érdekében összekötötte a kellemest a hasznossal, ő lett az anglikán egyház feje, és megszabadult feleségeitől is. Leánya, Erzsébet királynő támogatta az állami kalózkodást, megindult a gyarmatosítás, a kereskedelem és a rabszolgák import-exportja. Cromwell létrehozta az angol köztársaságot, és követte az angol hagyományt a kelták tömeges kiirtásában, viszont megerősödött az angol parlament, amely Hollandiából hozatott új királyt és dinasztiát. A brit birodalom kidolgozta az európai egyensúly politikáját, vagyis sosem engedte, hogy nála erősebb hatalom jöjjön létre. Elsőnek az amerikai gyarmatok unták meg a magas adókat és a londoni korrupciót, a példát követték a többiek is, bár az angolok mindenütt hősiesen védték az utolsó töltényig magasrendű civilizáció­jukat, amelyért minden gyarmati nép örökre hálás nekik, Indiától a ma is az Egyesült Királysághoz tartozó, boldog Észak-Írországig. A franciákat aztán felváltotta a másik ősellenség, a világtengerekre is kijutott Németország, így létrejött a „szívélyes szerződés”, az entente cordiale, amely nagy nehezen megnyerte szövetségesének nemcsak a franciákat, hanem a testvéri Amerikát és Oroszországot, illetve a Szovjetuniót, s így két világháború nyerteseként sok hezitálás után belépett az Euró­pai Unióba. Ma Anglia színes, liberális, multikulturális ország, amely Kipling szavával mostanra levette magáról „a fehér ember terhét”.

Szentmihályi Szabó Péter

Kezdjük hát Franciaországgal!

Advertisements

9 hozzászólás to “Nagy-Britannia rövid története”

  1. djhambi Says:

    Magyarország rövid története. (Ugyanolyan sarkított, mint a többi.)

    Hazátlan és pogány nomádok rabolták maguknak a Káarpát-medencét, majd évtizedekig véres fosztogatásokba kezdtek szegény, ártatlan őshonosokkal szemben. Államalapítónk ismeretes volt kegyetlenségéről és brutalitásáról azokkal szemben, akire nem tudta a kereszténységet erőletni. Évszázadokig ölték egymást a magyarok a királyi trónért, ahelyett, hogy az országgal foglalkoztak volna, a tatárjárás idején a hűbéresek nem voltak bajlandók parasztjaikat a földekről a csatába küldeni – nehogy kiessen a termés – így a magyar sunyiság miatt óriási vereséget szenvedtünk el. A kegyetlen adókirály, Mátyás sikeres hadjáratai után az ország széthullott, csak trónviszályok voltak, így könnyű préda volt a töröknek. Az országban sosem volt valós nemzeti egység, így az több részre szakadt. Hála német barátaink önzetlen segítségének, 150 év után véget vetettünk a török uralomnak, és ismét egyesült a fölt egy közös szövetség égisze alatt. Azonban a tróger forradalmárok önző mód letámadták szövetségeseinket – a magyarok szakadni akartak a németektől, a horvátok szakadni akartak a magyaroktól, de a képmutató magyarok ezt nem engedték. Miután leverték az ifjúkori lázadásunkat, egy-két nehéz év után a kiegyezéssel beköszöntött a tavasz, és a magyar területek történelmünk során a leggyorsabb fejlődésen mentek keresztül.

    De aztán a Monarchia terjeszkedni akart, és a büszke magyarok egy 20 milliós magyarságról álmodoztak, így elkezdtük a történelem addigi levgéresebb háborúját, 6 millió ember halt meg. A magyarokat jogosan megbüntették, de nem akarták elfogadni a büntetést, ezért csatlakoztunk a második világháborúhoz, ahol 70 millió ember halt meg. Az orosz és nyugati hatalmak a háború után rájöttek, hogy a magyarok képtelenek élni a szabadságukkal, ezért az oroszok felügyeletére bíztak minket. Sajnos a Szovjetunió szétbomlása táptalajt adott Magyarországon a diktatúra újbóli kiépülésének, mely a második Fidesz-kormány alatt kezdődött el.

    A történelemben csak annyi az igazság, amennyi a szám. Ha nem akarsz hazugságokat leírni, akkor nem írsz kiforgatott történelemről.

    • szerdahelyik.MGC Says:

      “Sajnos a Szovjetunió szétbomlása táptalajt adott Magyarországon a diktatúra újbóli kiépülésének, mely a második Fidesz-kormány alatt kezdődött el.”

      djambi! Anyád mit szól ahhoz, hogy lámcsak, ilyen hülye gyereket hozott a világra, mit amilyen te vagy?

      • djhambi Says:

        Meglepődnél, ha megismernél. 🙂

    • Mikos Says:

      djhambi, tökéletesen megértlek. Diktatúrában élsz, mely a második Fidesz-kormány alatt kezdődött el. Neked Bolgár úr a standard. Gyakorold továbbra is a szólásszabadságot, ami ugyebár a híresztelések ellenére nincs is a mai Magyarországon.

      • djhambi Says:

        sajtószabadság nem egyenló szólásszabadság

        És igen, a Fidesz azon dolgozik, hogy minden ellenvéleményt eltüntessen: nem kell neki felelős köztársasági elnök, megcsonkította az Alkotmánybíróságot, miután az eltörölte egy törvényét, megtámadta a Költésgvetési Tanácsot, miután az kritizálta a 2011-es költségvetést, hiteltelennek nevezte a hitelminősítőket, mikor leminősítettek, megtámadta az egész nyugatot, miután kritizálták a médiatörvényt: azt mondta Szijjártó, “vannak bizonyos körök, amelyek egyértelműen politikai alapú támadást indítottak Magyarország ellen”. Miféle körök? Liberális és konzervatív támadások egymás mellett érkeztek! A médiatörvénnyel pedig a sajtó ellenvélemnéyét szünetti meg.

        Ha nincs ellenvélemény, nincs kritika, akkor bármit megtehetnek és bármit hazudhatnak. Úgyis hatalomra jutnak. Ezt hívják autokráciának.

    • djhambi Says:

      Az egész írás ironizálás. Azt mutatja be, hogy ugyanannyira hazugság, mint amit Szentmihályi Szabó Péter ír más országokról.

      Ti meg ezt nem vágjátok le, annak ellenére sem, hogy odaírtam: “Magyarország rövid története. (Ugyanolyan sarkított, mint a többi.) […] A történelemben csak annyi az igazság, amennyi a szám. Ha nem akarsz hazugságokat leírni, akkor nem írsz kiforgatott történelemről.”

      Ti meg olvassatok több szépirodalmat, hogy fejlődjön a szövegértésetek! Nem fog ártani, ha Szijjártó ismét kinyitja a haz… száját.

    • egy hazafi Says:

      Remélem nem Magyarországon rontod a levegőt hanem valamelyik másik országban dolgozol cselédként. A te fajtád ezt csinálja. Nagyszerű művelt emberektől tanul az állam pénzén aztán elmegy más országokba segget nyalni csak mert ott több a pénz. De nem is vagy idevaló. Nem tudom ki volt a történelem tanárod, vagy mi motiváld arra hogy ilyen szinten leszóld a saját nemzetedet, de remélem egyszer rájössz hogy mi a magyar történelem, mivel rengeteg dolgot vittünk véghez, szép és nagyszerű dolgokkal van tele a magyarság történelme te meg itt ócsárolod. Sajnos a haza visszavár de én rohadtul nem.
      Gondolkozz el azon, hogy minek is élsz ha ennyire gyűlölöd azt, ami vagy.

  2. PraeZak44 Says:

    Az Amerikai *keresztes haboruk*,az 1800-as evek vegen:meghoditasa a MARIANERNA,es azzal az ut nyitva lett a FULOPSZIGETEKRE,es a FULOPSZIGETEKET az USA “felszabaditotta” a Spanyoloktol,a SPANYOL-USA haborujaban:1898-ban!!!Es ekkor rendezett az USA egy olyan borzalmas koncentracios taborokat Angol peldakepekre az Angol-Bur haborukbol,amihez kepest Adolf csak egy kismiska volt!Valaki itten nagyokoskodva azt allitja,hogy a Fulopszigeti koncentracios taborok csak a *Pearl Harborl* UTANI idokben jottek letre…szerencsetlen tudatlan csonkamagyarkak hulyitesere!!!
    Az USA nagyhirtelen *megteritette/folszabadototta*tobbek kozott a kovetkezoket is az 1800-as evek vegen,a *Pearl Harborli* idoket JOVAL MEGELOZOEN:PUERTO RICO,GUAM,KUBA,FULOPSZIGETEK…PANAMA!!!
    A Csonkahoniak mindenemu tudatlansaga,visszataszitoan emelyitoek!

  3. G-moll Says:

    Szentmihalyi kifogastalanul osszefoglalta diohejban,Anglia kaloz/rablo/gyarmati/koncentraciostaboros tortenelemecskejet!A *Wellsi bardok…*-A nemet csaszari familia es az angol kiralyi csalad pedig tobb mint csak* rokonok,es nem is olyan regmultban *angolositottak* a nemet nevuket angolra.Az 1200-as evekben pedig angol nyelv nem is letezett,es egy mai angolnak erthetetlen a kozepkori “angolnyelv”.A magyarnak pedig ertheto szavaik vannak meg a szumirbol is,SOT sok mashonnan is!!Matyas kiraly koraban annyi volt a magyar mint az angol,es a magyaroknak az angol torteneszek szerintien 1910-re,legalabb 120-millio lelekszamunak kellett volna lennie.A koncentracios taborok ANGOL talalmany,lasd csak az angol-bur haborut Delafrikaban,vagy az amerikaiak fortelmes koncentracios taboraikat is,amikor “felszabaditottak” a Fulopszigeteket a Spanyoloktol!Kulturnep?Barbar rablonep!


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: