2020.03.26. 16:20
Hende Csaba, a bizottság fideszes elnöke a vita megnyitásakor kiemelte, a törvény indoklásának azt a mondatát, hogy
Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció képviselője a bizottsági ülésen elmondta, abban reménykedett, hogy felébred a józanság a kormánypártokban, és kompromisszumos javaslatot tesznek, ami lehetővé teszi a törvényjavaslat konszenzusos elfogadását.
A kormánypárti képviselők arra hívták fel a figyelmet, hogy
A fideszes Dunai Mónika szerint majdnem
tízmillió magyar ember egészségét és életét 52 ellenzéki képviselő veszélyezteti.
Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szavazás előtt arra hívta föl a figyelmet, hogy csak annyit kértek, az ellenzék támogassa a gyorsított eljárást. Az államtitkár szerint a járványhelyzet vége objektív szakmai kérdés.
így indokolatlanul hangsúlyozza az ellenzék, hogy határidőt kell szabni a törvényben, az ugyanis tartalmaz határidőt.
Völner Pál kijelentette:
az ellenzék a kormánynak akart csapdát állítani, de a kabinet bölcsen inkább átmeneti intézkedésekkel hidalja át a következő pár napos időszakot, amíg az Országgyűlés megszavazhatja koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt.
A törvényalkotási bizottság a többségben lévő kormánypárti képviselők voksaival végül megszavazta, hogy a jövő héten a parlament elfogadhassa a jogszabályt.
Hozzászólás