Gyurcsány Ferenc erősen bírálta a szocialista Molnár Zsolt lapunknak adott nyilatkozatát, amely szerint ha a köztársaság érdeke úgy kívánná, nagykoalícióra lépnének a Fidesszel. A bukott kormányfő felvetette, az MSZP mutyipárt, s nem mellesleg újnáci hangütésű napilapnak titulálta a Magyar Hírlapot.
Ide kattintva olvashatja a teljes cikket
Közel 1000 milliárd forint az az állami teher, amit a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.-vel kötött szerződés tartalmaz, ha a Malév felszámolásba kerül – közölte Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Az elszámoltatási kormánybiztos szerdán sajtótájékoztató keretében mutatta be az előző kormányzat szerint nem létező, a Budapest Airport vagyonkezelői szerződéséhez csatolt titkos záradékot. Budai Gyula felolvasott a szerződésből, amely szerint “a felszámolási megszűnési összeg (…) megegyezik azzal, amely abban az esetben lenne fizetendő, ha a Kincstári Vagyoni Igazgatóság megszünteti a vagyonkezelői szerződést”.
Budai közlése szerint a szerdán bemutatott szerződés arra az esetre szab konkrét terheket az államra, amikor a Malév felszámolása megindul. Ezt a szerződést 2007-ben, a BA privatizációjával egy időben a Kincstári Vagyonigazgatóság akkori vezetője, Zeles Sándor írta alá. Budai Gyula elmondta: a kincstári vagyon tekintetében a tulajdonosi jogokat az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter, Veres János akkori pénzügyminiszter gyakorolta.
Gyurcsány rimánkodása
Megyeri Dávid: Gyurcsányék azzal kérkednek: nekik bezzeg rögtön segített az IMF. Ilyen alapon az is henceghetne az összeköttetéseivel, akihez rögtön kirohantak a tűzoltók, amikor többméteres lángokkal égett a háza. Nem úgy, mint a szomszédba, ahol csak a rezsó füstölt kicsit. 2008 őszén feltett kézzel, esengve kellett rimánkodniuk a hitelért, olyan nagy zűrt csináltak. Az, hogy eladhatatlanokká lettek Gyurcsányék állampapírjai, mutatta a görögöknél is komolyabb bajt. A gigakölcsönöket izzadjuk, törlesztjük a mai napig, ahelyett, hogy fejlesztésre költhetnénk a pénzt.
Magyar Nemzet, 2012. július 24.
Megállapodást kezdeményez az MSZP a kormány, a demokratikus politikai pártok, a szakszervezetek és a munkaadók képviselői között egy olyan gazdasági programról, amely segíti a növekedés beindítását és az IMF–EU-megállapodás alapja lehet. Gyurcsányék nem értik ezt.
A schengeni határok védelmére uniós pénzből beszerzett izraeli vízágyúk már 2007-ben is némi feltűnést keltettek, most viszont vissza kell fizetni három és fél milliárdocskát, mert öt év után kiderült Brüsszelben is, a vízágyúk aligha bevethetők a pályázati kiírásban megjelölt célra. Voltaképpen szerencsések vagyunk, mert az őszödi rém akár sokkal drágább atomfegyvereket is beszerezhetett volna határrendészeti bevetésre, bár mint mindenki tudja, Izrael nem rendelkezik ilyenekkel. Az MSZP–SZDSZ-kormánynak 2006 után sürgőssé vált a beszerzés, leginkább fővárosi használatra gondoltak, meg akarták védeni a köztársaságot és a demokráciát, ez is nyilvánvaló. Bizonyára felvetődött, hogy esetleg a hazai vízágyúgyártást is lehetne támogatni, de kézenfekvőbbnek látszott egy tapasztalt, jól bevált, sokszor eredményt produkált cégtől megvásárolni a legfejlettebb technikát. Ez a három és fél milliárd olyan apró tétel, hogy kár is ügyet csinálni belőle, különösen nem érdemes lélegeztetőgépekre vagy kisnyugdíjakra átszámolni, mert az ebben az esetben különösen populista, demagóg, sőt bizonyos értelemben antiszemita propaganda volna. Az idő igazolhatja még, hogy ezek a vízágyúk némi átalakítással jól használhatók a tűzoltásnál vagy az öntözésnél, és kiválóan alkalmasak locsolókocsinak is kánikulában. Ha a hitelben autópályáknál csupán a „rendelkezésre állási díjként” kifizetett százmilliárdokat vesszük figyelembe, ezek a vízágyúk kifejezetten olcsók voltak, ráadásul elmélyítették két nép barátságát. Különben is a szocialisták mindig hosszú távra terveznek. Ha minden úgy megy, ahogyan szeretnék, két év múlva ismét főszerepet kaphatnak a vízágyúk és a Parlament körüli kordonok, utóbbiak külföldi megrendelése is nélkülözhetetlen lesz, mert a jelenlegi kormány kizárólag a Meleg Büszkeség felvonulóinak védelmében alkalmazta őket, állaguk romlott, és ez megbocsáthatatlan. A Negyedik Köztársaság új kordonokat és vízágyúkat kíván a gyülekezési és sajtószabadság védelmében.
Szentmihályi Szabó Péter, Magyar Hírlap
Közleményében Selmeczi Gabriella arra hívja fel a figyelmet, hogy Pécsi Tudományegyetem megállapítása szerint Gyurcsány Ferenc szakdolgozata már 2000 előtt eltűnt, és ha igaza van az exkormányfőnek abban, hogy az eltűnés bűncselekmény következménye, akkor a tettes nyilvánvalóan olyan ember, aki már akkor tudhatta, hogy közéleti szerepre készül. „Ki tudhatott erről Gyurcsány Ferencen kívül?” – teszi fel a kérdést a Fidesz szóvivője.
A Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági szervezete szerint Gyurcsány Ferencnek notórius hazudozóként végre önfegyelmet kellene gyakorolnia; az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének ötödik évfordulóján arra szólította fel a korábbi kormányfőt, hogy hagyja abba a közhangulat mérgezését, “maradjon csendben, és ne szóljon bele a közéletbe!”
Öt éve került nyilvánosságra a balatonőszödi beszéd
Kovács András – Tompos Ádám
Ha valaki az MSZP-ből szivárogtatta ki öt éve az őszödi beszédet, az mindenképpen elszámította magát, mivel annak következményei a párt egészére kihatottak – fogalmazott lapunknak Filipov Gábor politikai elemző. Ám mivel azóta sem tudjuk a Gyurcsány Ferenc botrányos szavait nyilvánosságra hozó személy nevét, ezért ez a téma az MSZP-n belül ma is komoly nézeteltérésekhez vezet. Talán ez is közrejátszik abban, hogy az őszödi beszéd – ahogy Szentpéteri Nagy Richard politológus az MNO-nak elmondta – önmagán túlmutató jelenséggé vált.
• IKSZ: Gyurcsánynak nincsen erkölcsi alapja a kioktatásra
A 168 Óra megállapít
„A kormányfő folyamatos retorikai durvulása egyértelmű jele annak, hogy Orbán Viktor a hatalmát nem érzi biztonságban.”
Álláspont
Ma öt éve került nyilvánosságra „a” beszéd. S néhány nap múlva lesz az ötéves évfordulója, hogy megkaptam az „Igen, elkúrtad, te böszme!” feliratú pólómat.
A divatos és közkeletű vélekedés szerint az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése fordulópontot jelentett a magyar politikai életben. Ez persze igaz is. Leginkább a soha nem látott, átütő erejű tiltakozási hullám volt a legnagyobb újdonság. Azt pedig talán csak Kennedy gyilkosának nevével együtt fogjuk megtudni, akkor a titkosszolgálat hogyan telepedett rá erre a tiltakozási hullámra, és miképpen alakította a maga szája íze szerint. Talán soha nem fogjuk megtudni például, hogy mi is történt valójában az MTV székháza előtt.
Pedig tudnunk kellene.
Magyarország első demokratikus alaptörvényéről döntött hétfőn az Országgyűlés. 262 igen, 44 nem és egy tartózkodás mellett elfogadta a Parlament az új alaptörvényt. Ezzel összefüggésben volt a Rájátszás Extra vendége Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője a műsorban beszélt az elfogadott alkotmány nóvumairól, szólt a kiszámítható költségvetési politikát szavatoló szabályok köréről, valamint az ön- és tulajdonvédelemhez való jog rögzítéséről is. A bukott kormányfőről szólva megjegyezte: az emberek csak annyit kérnek tőle: “hagyja, hogy az ország meginduljon a kibontakozás útján, s lépjen hátrébb kicsit.”
Szentmihályi Szabó Péter: Akárhogyan is nézzük, a balliberális ellenzék nagyon rákapcsolt. Felbátorodott, úgy is mondhatnám: elszemtelenedett. Az őszödi rém már fenyegetőzik is, azt mondja, nem lesz bocsánat. Ő majd elszámoltat minket, mindenkit, aki megtámadta a Harmadik Köztársaságot és annak tökéletes, csodálatos rendszerét. El is hiszem neki, hogy megteszi, ha módja lesz rá.
Eltüntették az Orbán Viktor likvidálására vonatkozó bejegyzéseket a Facebookról. A kirohanásoktól Gyurcsány Ferenc is elhatárolódott. A hatóságok vizsgálódnak.
Meggyilkolnák Orbán Viktort Gyurcsány hívei | |
Szijjártó: Gyurcsány körei minden határt átléptek! |
Kitálalt a hangtechnikus – Megfenyegették, zsarolták
A HírTv honlapján olvasható cikk szerint Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének nyilvánosságra kerülése miatt “hajtóvadászatot” indított 2006-ban az In-Kal biztonsági cég, és miután nem találták a valódi kiszivárogtatót, az üdülő hangtechnikusát zsarolták, hogy vállalja magára a “balhét”.
Botrányos Facebookos bejegyzés: Gyurcsány hívei meggyilkolnák Orbánt! – A volt kormányfő elhatárolódott az általa ocsmánynak nevezett bejegyzéstől
A miniszterelnök szóvivője szerint egy újabb és mindeddig elképzelhetetlennek tűnő határt lépett át Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök “üzleti és baráti köre” azzal, hogy a politikai ellenfelek politikai megsemmisítésére vonatkozó szándék után most a fizikai megsemmisítésre vonatkozót is nyíltan felvállalják.
A volt kormányfő elhatárolódott – az általa ocsmánynak nevezett – bejegyzéstől.
Egy parlamenti párt, az MSZP számára ez az utolsó utáni pillanat arra, hogy az ilyen emberektől megszabaduljon, mert ha nem teszi, annak az ódiumát vállalja fel, hogy közösséget vállal azokkal, akik politikai ellenfeleik legyilkolásáról nyilvánosan és nyíltan is vízionálnak – szögezte le Szijjártó Péter az MTI-nek csütörtökön.