Végre előkerült Greta Thunberg!

Fél világ találgatta, hogy vajon hova tűnt Damon Hill Greta Thunberg. Ma kiderült, nem változott tiszta oxigénné és nem egyesült az anyatermészettel, hanem csak önkéntesen karanténba vonult a sok utazása után. A Thunberg-család önkéntes karanténjának legfontosabb szabályát, a rejtőzködést pedig csak azért törte meg, mert koronavírus-fertőzöttként azonosította apukáját.

Bár a korral romlik az ember szem, mégis költői túlzásnak tartottuk Greta Thunberg azon állítását, hogy ő személy szerint szabad szemmel is látja a szén-dioxid molekulákat, ezért mondogatja, hogy sok van belőlük – nem csak úgy az ujjából szopta ki ezt a marhaságot. Lehet, mégis a sasszem a különleges képessége a már 17 éves légkörvédő, antipatriarcha, antirasszista, másokat helyes viselkedésre okító világutazónak, hiszen saját édesapjában könnyedén, otthoni körülmények és fényviszonyok közepette detektálta a koronavírust. Ugyanezzel a lendülettel magát is fertőzöttnek mondta, de nincsenek tünetei.

A Daily Mail nevű neves brit lap számol be róla, hogy Greta egyszer csak ránézett az apjára, és látta, ő is megfertőződött. Ám ha apukája miatt – a Thunberg-féle karantén-szabályokat megtörve – most bekerült a hírekbe, Greta kihasználta a kínálkozó lehetőséget, és elmesélte, hova tűnt az elmúlt néhány hétben. Úgy fogalmazott, hogy sokat utazott mostanában vonattal, ezért miután hazaért, izolálta magát, mert nem akart másokat veszélybe sodorni. És mivel az őt elemészteni akaró sajátos vírustörzs akár a byte-okhoz tapadva is fertőzhet, ezért tűnt nekünk, egyszerű, hétköznapi, bolygójövő-falók számára úgy, hogy kerüli a nyilvánosságot.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: