Álláspont
Szentesi Zöldi László
Aki műveltségre törekszik, netalántán művelt, valami furcsa csodabogár a pénzhajhászó csőcselék szemében, társadalmi vesztes, akinek nincs elég esze, hogy nagy autóval járjon. Az is baj persze, hogy a nemzeti kultúra irányítói és pénzosztói között is akad elég sok műveletlen, ostoba fráter, de az már egyenesen megbocsáthatatlan, hogy 2011-ben a szellemi érdeklődés valami úri huncutság, amire egyfelől a kedves néptömegek nagy ívben tesznek, másfelől nemhogy megélni nem lehet belőle, de egyenesen nyomorog, aki tudományos pályára adja a fejét. Ha most elkezdeném sorolni, hány nagyszerű tanár, muzeológus, történész barátom tengődik egyik napról a másikra, véget sem érne a lista. Akad köztük több nyelven beszélő, többdiplomás kutató is, aki valamifajta hazaszeretettel vegyes kalandvágyból tartózkodik még mindig itthon. Ha körülnézünk a fiatal diplomások körében, egy részük már külföldre menekült, a másik részük éppen ezt tervezi, és akad, aki még itthon nyomorog egy darabig, mielőtt végleg felkopik az álla. Mondanom sem kell, nem a fizetésüket keveslik. Egyáltalán nincs ugyanis fizetésük, nincs munkájuk, kényszerűségből a szüleikkel élnek, és még szerencse, mert rájuk legalább számíthatnak. Már amíg az utolsó tartalékokat is fel nem élték, mert akkor tényleg irány az utca, vagy marad a londoni mosogatás. Ezért tényleg érdemes tanulni, érdemes mondjuk hat éven át megtanulni minden csont és izom nevét latinul, vagy elmélyedni a középkori kódexirodalomban… És ebben bizony mi, egyszerű polgárok is nyakig benne vagyunk.
Mert állandóan csak a szánk jár, összevissza okoskodunk, de értékítéletünk nem jól működik, hiszen rossz könyveket olvasunk, és bár élőszóban lehozzuk a csillagokat is az égről, nem törődünk a magyar nemzeti örökséggel és tudománnyal.
Az elmúlt húsz évben a sarlatánok fokozatosan teret hódítottak a nagyközönség szívében, és a valódi tudósok háttérbe szorultak. Ha például megnézzük, hogy magyar őstörténet-kutatás címszó alatt kik és hogyan kontárkodnak bele a tudományokba, valósággal hátrahőkölünk. Egyszer behívtam az Echo Televízióba, pontosabban az Időrosta című történelmi műsoromba egy jeles történészt, aki egészen meghatódott, hogy egyébként nagyszerű könyvét egyáltalán ismerem, sőt, el is olvastam. Elmondta, hogy lassan a saját szakterületén sem boldogul a fölös számban elharapózott táltosok, tűzugrók, halottlátók, vagyis az intuitív történelemszemlélet képviselői miatt (az intuitív történelemszemlélet hívei szerint nem kell megvizsgálni az írott forrásokat, különleges képességekkel egyszerűen rá lehet érezni, meg lehet álmodni a múlt eseményeit). Mert a polgárok megtöltik ugye az előadótermeket, ha jön valami táltos, de ha ő, a történész sorolná a tényeket, az már alig érdekelne valakit, mert nincs benne „elhazudott múlt”, „titok” és a többi. Régebben mennyit derültünk a román és a szlovák történelmi bolondságokon, én egy ideje már nem teszem. Ha körülnézünk itt-ott a világhálón, és kisül, hogy a magyarság már Krisztus előtt ötezer évvel a Kárpát-medencében élt, mi több, maga a Megváltó is félig magyar volt, akkor elfogynak a kérdéseim. Illetve csak egy marad: miért nem hiszitek el, bolondok, hogy a történettudomány is olyan, mint az asztalos vagy a pilóta mestersége – tanulni kell azt is?
Én bizony, vessen meg a világ, nem hiszek olyan „történésznek”, aki nem szakirányon végzett, aki nem végez kutatásokat, nem publikál, nem utazik. Az a legkönnyebb, hogy elolvasok négy könyvet, és szerkesztek belőlük egy ötödiket. Lehetek rendes ember, de attól még szamárságokat írok menthetetlenül. Az Ősök napján illő tudományos szerénységgel, más gondolatoknak is teret engedve, nemcsak a régiek emlékezetéért, de a maiak életlehetőségeiért, a minőségi magyar tudományért is szól a közös fohász. Remélem, van még annyi belátás és bölcsesség bennünk, hogy legalább ebből nem csinálunk politikát.
Gondolat - Kanadai Magyar Magazin 
Hozzászólás