Megfordult a köpönyeg
VONA GÁBOR KIRAKNÁ A RASSZISTÁKAT A JOBBIKBÓL
“Ha kiderülne, hogy zsidó vagyok, lemondanék” – (Vona Gábor, 2013)
“Ha kiderülne, hogy zsidó vagyok, lemondanék” – (Vona Gábor, 2013)
Nehéz felidézni, hogy az utóbbi hetek képernyős élményei közül melyik is vitte be a legerősebb gyomrost. Az Éden Hotel című stratégiai véglénymustra például egy nyilvánosan a szállodateraszra pipilő nemzet csalogányával és némi zugpornóval kaparta magát a prosztóság magmatikus mélységeibe, miközben a nemrég indult közhírtévé végtelenített bakiparádéval száll alá és bünteti azóta is dadaista közszolgálattal az adófizetőket.
Folytatva a sort, a közelmúlt, ha nem is a legfájdalmasabb, mindenképpen a legtanulságosabb eseményeként mégis inkább két megosztó médiaszemélyiség, Hajdú Péter és Puzsér Róbert csörtéjének legutóbbi felvonását nevezhetjük meg.
A kritikust a napokban egy év próbára bocsátásra ítélte a bíróság, mert szarkupacnak nevezte a bulvárlényt. Pontosabban azt írta, hogy „Orbán Viktor idén karácsonykor már nem ült le a szarkupaccal egy asztalhoz”. Hajdú eddig egy rakás jogi eljárást indított az időközben komoly rajongótáborra szert tett Puzsér ellen, aki internetes játszóterén korábban egyéves háborút hirdetett, és súlyos kritikai csapásokat mért a fő ellenségnek kikiáltott tévés producerre és műsoraira. Hajdúnak persze még akkor sem muszáj eltűrnie, hogy gőzölgő trutyihoz hasonlítsák, ha maga is érzékelné, hogy ő a médiapokolban hömpölygő sötét anyag, a rágalmazási perben kimondott ítélet azonban újból felveti a kérdést: mennyit kell elviselnie egy közszereplőnek, ezúttal annak a tükrében, hogy a Puzsért elmarasztaló bíróság szerint a „klinikai pszichopata” meg a „takonygerincű” jelző még belefér a szabad véleménynyilvánításba.
Elővenni a fogót az autó csomagtartójából, arasznyi darabokat szelni belőle, ahogy mások tették, „mert meglátjátok, később aranyat ér”. Nem tudom, mennyit fizetnének ma a szögesdrót darabjáért, és azt sem, hogy centiméterben mérik-e, de akkoriban Pesten bordó velúrral bélelt dobozkában kínálták.
Páneurópai piknik, 1989 augusztusa. Agyonhurbolt Aro terepjáróval indultunk a találkozóra, csikorogtak az autó eresztékei, a lecsúszott ablak és a lábam alatt tátongó lyuk közt süvített a levegő, ez volt a légkondi. Mögénk, a fedett platóra a Magyarországra „disszidált” erdélyi magyarok szervezetének valamilyen kiadványát stószoltuk. Útközben az eső is utolért, becsapott az ablakon, vizesen, borzongva érkeztünk a Sopron melletti mezőre.
Ellentüntetők fogadták a Jobbik elnökének vasárnapi londoni gyűlésére érkező magyarokat.
A rendezvény gyülekezőhelye London belvárosában, a Holborn metróállomáson volt, de az állomás kijáratát az indulás meghirdetett időpontjában hozzávetőleg 200 antifasiszta ellentüntető állta el. A Jobbik elnökének gyűlésére érkezőket és az ellentüntetőket rendőrsorfal és fémkordon választotta el egymástól. Az ellentüntetők a gyűlésre érkezőket „náci szenny – takarodjatok az utcáinkról”, illetve magyar nyelven „nácik haza!” skandálással fogadták.
A magyar kultúra napja egybeesik Cseh Tamás születésnapjával, amelynek keretén belül nyílt meg az ő nevét viselő archívum a Magyar Nemzeti Levéltár egyik épületében. Interjú formában felvett megemlékezések, archív felvételek és fotók, valamint koncertfelvételek sokasága idézi fel az énekes életművét és világít rá a Kádár-korszak ellentmondásaira.
„A Magyar Nemzeti Levéltár azon kiemelkedő személyiségekhez kapcsolódó történeti dokumentumokat is megőriz, akik a történelem alakítói voltak. A mai nappal Cseh Tamás hivatalosan is a történelem része lett” – mondta el a Miklós Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár igazgatója.
A volt politikust, aki a Westmounti Chábád hitközség meghívására érkezett Montrealba, visszaküldték Budapestre. A kanadai vám- és határrendészet bevándorlásügyi tisztségviselői, miután átvizsgálták a papírjait, úgy döntöttek, hogy az első repülőgéppel vissza kell fordulnia.
A lap szerint mintegy kétszázan gyűltek össze, hogy meghallgassák “visszatérésének, jóvátételének és a bűnbánatának” történetét, de Szegedit egy órával az előadás kezdete előtt kitoloncolták.
Szegedi Csanád meghívója, Devorah Shanowitz elismerte, hogy a közösség tagjai közül sokakat felháborított a volt politikus látogatása. Úgy vélekedett, olyan adatokat küldhettek róla a kanadai bevándorlásügynek, amelyek között nem szerepelt, hogy szakított a korábbi “életstílusával”.
Helyszíni médiabeszámolók szerint Le Pen – Franz Obermayr osztrák szabadságpárti EP-képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatóján – a Jobbikot és a görög Arany Hajnalt zárta ki a lehetséges szövetségesek közül, az előbbit szélsőségesnek, az utóbbit neonácinak minősítve.
Marine Le Pen – a Nemzeti Front alapító elnökének, Jean-Marie Le Pennek a lánya – az osztrák Szabadságpárt mellett a holland Geert Wilders bevándorlásellenes pártját, valamint a svéd Demokratákat nevezte meg potenciális európai parlamenti pártszövetségesként. Nem zárta ki – miként Obermayr sem – az együttműködés lehetőségét az EU-ellenes brit UKIP párttal.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország ma egy igazi laboratóriumként működik: a modern világ kihívásaira a hagyományos értékeken alapuló válaszokat próbál találni. A politikai radikalizmus azonban nem tekinthető ilyen hagyományos európai értéknek – jelentette ki londoni látogatásán a magyar kormányfő.
Orbán Viktor a Királyi Külügyi Intézetben – közkeletű nevén Chatham House – tartott szerdai előadásában használta ezt a hasonlatot, bemutatva kormánya intézkedéseit, a válságra adott magyar válaszokat, amelyekkel kapcsolatban így fogalmazott: többről volt szó, mint egy reformról, az ország megújítása zajlott az elmúlt években. Ezért a magyar kabinet elsősorban nem is problémaként tekint a válságra, inkább lehetőségként a mélyebb, strukturális átalakítások végrehajtására.
A Jobbik elnöke ugyanott beszélt, ahol három évvel ezelőtt kétszázan hallgatták.
Tatán tartott lakossági fórumot Vona Gábor pénteken. Tudósítónk szerint a rendezvényen legfeljebb hatvan érdeklődő jelent meg. A szám annak fényében érdekes, hogy 2010. januárjában ugyanebben a városban több mint kétszázan vettek részt Vona teltházas előadásán. A három évvel ezelőtti rendezvénnyel szemben ezúttal se gárdisták, se Szebb jövőt kiáltás nem volt.
Vona szenvtelen előadásában a földtörvényről beszélt, a bányaipar fejlesztését szorgalmazta, vízierőművek szükségességéről értekezett, és bírálta a Fidesz és az MSZP-t.
|
|
Most Bajnai Gordon stábja próbálta megakadályozni, hogy a Magyar Hírlap újságírónője följusson a felcsúti kirándulásra induló panorámabuszukra. A Pesti Srácok internetes oldalán látható a felvétel, amelyen Bajnaiék sajtófőnöke, Rácz Krisztina rezzenetlen arccal fejtegeti: telt ház van, nincs hely a buszon, még ha ez most nem látszik is, hamarosan jönnek azok az újságírók, akik a még üres ülésekbe lehuppanhatnak. Amikor a hírlapos kollegina felveti, ő akár állva is szívesen utazna (gondolom, nem a társaság végett, hanem mert szeretné a munkáját végezni), akkor a sajtófőnök kioktatja: azt nem lehet, tiltják a közlekedési szabályok, inkább autózzon utánuk, viszontlátásra.
Rádiós és plakátkampányt indít Kanada Miskolcon, hogy felhívják a helyiek figyelmét a bevándorlási törvényük szigorítására – írja a Magyar Nemzet. Kriza Ákos miskolci polgármester nem érti, miért pont a borsodi megyeszékhelyen helyeznek el ilyen hirdetéseket – olvasható a mikom.hu-n.
Miskolc fideszes polgármestere levélben fejezte ki megdöbbenését Tamara Guttman kanadai nagykövetnek a négyhetes kampány miatt. A hirdetésekben arra hívják fel a figyelmet, hogy évek helyett akár heteken belül elbírálják már a menedékkérelmeket Kanadában, és gyorsabban küldik haza az alaptalan menedékkérelemmel érkezőket. Kriza Ákos azt szeretné tudni, miért csak Miskolcon kampányolnak, és erről miért nem egyeztettek vele – írja a Magyar Nemzet
Fenyegető kanadai hirdetések Miskolcon – a teljes cikk
Miskolcon rádiós és óriásplakát-kampányt indít Kanada, hogy felhívja a helyi romák figyelmét: a szigorított szabályok miatt nem érdemes politikaimenekült-státusért folyamodni – tudta meg a Magyar Nemzet. Az észak-amerikai országba menekültként érkezők csaknem fele miskolci. A polgármester tiltakozik.
Az ellenzéki pártelnök elismerte: van hiányérzete az idei évvel kapcsolatban, mert az nem úgy alakult a Jobbik szempontjából, ahogy azt eltervezték.
Emlékeztetett rá, hogy míg tavaly a közvélemény-kutatások szerint a Jobbik volt az év nyertese, ez a tendencia megtört 2012-ben. Szerinte ennek az az elsődleges oka, hogy az idei évet a Jobbik állandó támadások között élte meg. Álláspontja szerint a tavalyi sikeres év “megrettentette a Jobbik politikai ellenfeleit”, és ennek hatására nyomást gyakoroltak a pártra, ami a belső konfliktusokhoz vezetett.
“Az MSZP, a Fidesz és a mögöttük álló magánszolgálatok” közösen támadják a Jobbikot – mondta Vona Gábor, aki úgy fogalmazott: korábban “a Fidesz az FKGP-t lenullázta, a MIÉP-et infúzióra tette, a KDNP-t látszatpártként tartja életben, mint egy kitűzőt a hajtókáján, és ez a kisgömböc-mentalitása ma is létezik a jobboldalon”. Szerinte mivel a Fidesz “kitűzőként” nem tudja használni a Jobbikot, “le akarja darálni, mint az FKGP-t”.
Újabb bűncselekmény megalapozott gyanúját közölte Biszku Bélával a Budapesti Nyomozó Ügyészség. Az egykori belügyminiszter tizenegy sörétes vadásztöltényt tartott lakásán, melyekre nem rendelkezett engedéllyel.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség kedden újabb bűncselekmény megalapozott gyanúját közölte Biszku Bélával a több emberen elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntett és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő büntető ügyben – olvasható a fővárosi főügyész közleményében.
Fotó: Magyar Nemzet |