Miért nem lettem én Kertész Ákos?

 

Egy író szubjektív, ám szinte sebészi pontosságú portréja barátjáról, aki különös úton, de megérkezett morális végállomásához


Nagyon nehezen akar megszületni ez a dolgozat. Mert nagyon fáj. A legújabb hír hozta csak ki belőlem: Ákos Kanadában politikai menedékjogot kért, és kapott – írja Temesi Ferenc.

 

01o-mh-temesi-ferenc04-fff

„Senkit se érhet gyanú valamiben, hacsak (tényleg) meg nem tette azt, és ha nem tette meg egészben, megtette részben, és ha nem tette meg részben, gondolt reá szívében, hogy megteszi, és ha nem gondolt reá szívében, hogy megteszi, látta, hogy mások megteszik és örvendett rajta.”
A Talmud Könyvei. Moéd Kátán, 223. o. (az eredeti Talmud szöveg alapján, Dr. Molnár Ernő, Budapest 1921-1923., Korvin Testvérek Könyvnyomdája, hasonmás kiadás 1989.)

(Nagyon nehezen akar megszületni ez a dolgozat. Mert nagyon fáj. A legújabb hír hozta csak ki belőlem: Ákos Kanadában politikai menedékjogot kért, és kapott.)

Ákos a barátom volt. Makra című könyvét nem más, mint Kati adta volt a kezembe 1973-ban, Szegeden. Egy szuszra olvastam el. Kis szépséghibája a dolognak, hogy egy szegedi, nyálas szájú álhírlapíró vezetékneve azonos volt a főhősével. És vele járt előttem életem legnagyobb szerelme.

Ákossal személyesen három helyen találkozhattunk:
• valamelyik pesti folyóirat szer-
kesztőségében
• valamelyik irodalmi kocsmában (ami majdnem ugyanaz)
• Szigligeten, a helybéliek által tréfásan „zsidóhizlaldának” nevezett intézményben.

08o-mh-kertesz-akos-fffffff

Kertész Ákos, aki magyarul írta egész életművét, most bekattant (Fotó: MH) – See more at: http://www.magyarhirlap.hu/miert-nem-lettem-en-kertesz-akos#sthash.EXKO1ft4.dpuf
Kertész Ákos, aki magyarul írta egész életművét, most bekattant (Fotó: MH) – See more at: http://www.magyarhirlap.hu/miert-nem-lettem-en-kertesz-akos#sthash.EXKO1ft4.dpuf

Hogy nem találkoztunk „a” Váci utcában, rejtély. Én a 67. szám alatt laktam, ő a 70.-ben, vagyis akkor még a Proletár Váci utcának nevezett részen. De találkoztunk, talán mégis ama meleg hangulatú „Egyetem” presszó külső részében. Talán. Mindenesetre hamar összecimboráltunk. Ez a biztos. Már Rákoshegyen laktam, amikor meghívtam hozzánk.

Ő is magához. A Filmgyártól nem messze volt egy takaros kis legénylakása. A pia – szépkedve az ital – is ludas lehetett e gyorsan indult kapcsolatban. Ákos imádta a dzsesszt, de mindenféle más zenét is. Kevés írót ismertem, aki annyi magyar népdalt tudott volna, mint ő. Amikor már felöntöttünk a garatra, tán pár sakkpartin is túl, Ákos kiment a kamrába, és behozott egy kis üveg portorikó rumot. Az ötvenes évek nagyivóinak itala volt ez, amikor Ákos tizenvalahány évig karosszéria-lakatosként dolgozott. (Nagyon értett a kocsikhoz.) Én utáltam a rumot, de neki ez volt fiatalságának itala. És akkor elkezdtünk népdalokat énekelni hajnalig. Akkor nem jutott eszembe, hogy Ákos tán azért is szeretett énekelni, mert beszéd közben dadogott. Most már nem dadog. De hogy énekel-e magában magyar népdalokat Montrealban? Nem tudom.

Rengeteget beszélgettünk, java részt nem irodalomról, hanem az életről. Ákos apja, ha jól emlékszem cukrász volt, de ez csak a kisebb baj volt. A nagyobbik, hogy kikeresztelkedett zsidónak számított, ami a múlt század negyvenes éveiben – megbocsáthatatlan módon – nem volt gilt, ahogy németesen mondták. Ákos apja – ő adta neki ezt a harmincas évekbeli, divatos magyar keresztnevet – elkezdte bújni a levéltárat, de minden ősük zsidó volt, a XVIII. századig. Igen ám, de „Magyarhonban”, ahogy Ákos így, egy rövid életrajzában írta. Vagyis nem „galiciáner” volt a család – Ákos szava ez is –, hanem szinte őshonos. Sok nemesség nem volt oly régi, mint az ő magyarságuk. Apja Jugoszláviába menekült, és küldött egy táviratot: MEGÉRKEZTEM. STOP. ÜZLET MEGINDÍTVA. STOP. GYERTEK. STOP.

Leírni könnyű volt mindezt, de megtenni lehetetlen. Ákos a nyilas időkben kajla fülű kiskamasz volt (ha jól emlékszem ’32-es születésű), és – akkor – Erdélyből menekült cserkésznek álcázta magát Budapesten. Sikerült. (Azért gondoljunk ebbe bele.) 1950-től meg a papa miatt azért került slamasztikába, mert az öreg maszek volt. Ákos nem mehetett egyetemre. Volt miért utálnia a Rákosi-korszakot is. Munkás lett. Erről az időszakáról jó emlékeket is őrzött: a melósok befogadták.

A hatvanas években járt egyetemre, magyar-népművelés szakra, és ez, meg hogy átvette az utána következő nemzedék (vagyis a miénk) életstílusát, gondolkodásmódját, beszédét, nagyban megkönnyítette haverságunk kilombosodását.

Volt más is. Ákos végül is olyan szemérmes szerelmese volt a magyar irodalomnak és nyelvnek, mint én. Ráadásul messze előttem járt abban az időben, ami a szakmát illeti. Akkori – ha jól emlékszem – harmadik felesége (névházasság volt) azt mondta ugyan az első könyvemről neki: Mit eszel rajta, szűk a világa a tiédhez képest! Ákos erre azt mondta: Lehet, hogy neked ez szűk, de bármiről ír, magával ragad. És továbbra is találkozgattunk. Egyszer egy kocsma kerthelyiségében (már lebontották) azt mondta nekem: Ne azt válaszd, hogy új novelláskötettel állsz elő, bár az első ragyogó volt. Van ajánlat, vagy nincs ajánlat rá, mindegy. A második könyvnek robbannia kell, különben besorolnak a szürkék közé, mondta, és rendelt egy újabb liter bort. Arról írj, amire készülsz. Amiről évek óta beszélsz nekem. Érzékeny pontomra tapintott, és hozzájárult a Por egyébként is elkerülhetetlen megszületéséhez, amire az én magánokom – ami joggal nem érdekel senkit – a Makrát kezembe adó Kati volt. Ákos szerette a könyvet. Amikor felolvastam neki Regdonról, az öreg cigányról az „alkalmi” címszót, elállt a szava. A sikerben is jó társ volt, akár a három és egynegyed évig tartó absztinenciámban. Szerénységre biztatott, és akkor bizony, jól tette. Ő ismerte már a sikert, nem csak itthon. A baja csak az volt a német fordításokkal (mert messze ezek voltak a legjelentősebbek), hogy az NDK-ban befutott, az NSZK-ban nem. Ezt ma se értem. Lehet, ő se, bár hol van már a két Németország, a berlini fallal együtt? Idősebbek lelke mélyén, alighanem. Annyi demokratikus márkája lett, hogy kocsival bejárta rajta az egészet. Az egyetem után a filmgyárban lett dramaturg. A párbeszéd- és forgatókönyvírásnak mestere volt. Próbált rávenni, hogy írjunk együtt forgatókönyvet a Porból. Vele lett is volna kedvem, csak ahhoz a rendezőhöz nem, aki a filmet akarta. Havernak jó volt az a rendező, szegedi vér is, csak minden filmje megbukott.

Ákos hiperérzékeny, sérülékeny férfi volt, de fizikailag erős, jó igavonó, és egy kisgyerek naivsága volt a mosolyában. A nők imádják az ilyet. (A nőkről: A zoknid színe stimmeljen a gatyádhoz és a trikódhoz, a nők értékelik ezt, mondta nekem. Többet ért száz esztétikaóránál.) Egyszer, mikor egy Archie Shepp bakelitlemezzel ajándékoztam meg, szinte elérzékenyült. Amikor meg szétment a farmerdzsekije, a saját, Nyugaton vett Levi’s-emet adtam neki, a kettő közül, amilyet akkoriban még a bolhapia­con sem lehetett kapni Pesten. Gatyát már igen. Ákos kék farmerban járt, mint a nemzedékünk jelentős része.

Példázatos a három gyermekének története is. Az első felesége túlélt egy homloklövést az 1956. október 25-i, Parlament előtti vérfürdőben. Ákos magát vádolta, meg hogy miért nem őt találta el a golyó, mert ő egy gyáva zsidó?! Meg ilyenek. Elváltak, de az első felesége külön polcon volt az ő értékrendjében mindig. A fiával úgy találkozott, hogy egy házibulin nagyon egyedül érezte magát, és összepiázódtak egy fiatalabb krapekkal, akinek elmesélte, hogy mennyire szeretne találkozni a nagyfiával. Kiderült, hogy a gyerek egyik legjobb barátjával beszélgetett. A fia biológus lett, és kitűnő vitorlázó volt. Ákos büszke volt rá, és össze is barátkoztak felnőttként.
A második házassága is balul ütött ki, mert megtanította az asszonyt írni, aki hálából elvált tőle, és túszként elzárta a tőle született lányát. Aztán elvett egy filmgyárban egy nőt barátságból, hogy emelje. Csak aztán a nő (akinek annyira nem tetszett az első könyvem, a Látom), azt találta ki, hogy gyereke van tőle. Ketten számoltuk ki Ákossal, hogy ez lehetetlen. De jellemző Ákos férfiúi nagyságára, hogy a végén azt mondta: Akár az enyém, akár nem, elfogadom, mert nem lehet, hogy ne legyen apja a gyereknek. Na, ezt se csinálták volna utána sokan. Isten, akiben Ákos nem hitt, és nem azért, mert baloldali volt, hanem mert karteziánus is, másképp látta a dolgot. A nő elvetélt. A harmadik gyerek, szintén kislány, Luca – de jó, hogy előbújt a neve, mert én is felejtek, mint minden öreg, csak az írás nem felejt – véletlenke volt, házasságon kívüli kapcsolatból, vagyis szerelemből. Azt hiszem, annyi népmesét, népdalt kevés kislány tanulhatott a papájától, mint pont ő.

Szegeden is jártunk Ákossal, hogyne hívtam volna meg haza. Nálunk laktunk, ettünk, ittunk. De maga az út is jellemző volt Ákosra. Vinnünk kellett öreg korára megvakult kis kutyáját is, aki az otthon kiterjesztésének tartotta az autót, ezért bár nap közben sétáltattuk a Tündér utcában és kapcsolt részein, éjszaka a kocsiban aludt és nem velünk, a szobában.

A negyedik házasságának nem örvendtem. Öregszem már, Feri, nem érted? Civil feleségem még nem volt, mondta Ákos. Az esküvő után az újdonsült feleség ikszedszer tekerte már vissza a videón Ákos boldogító igenjét. Ez már a barátomnak is sok lett. Kijött közénk a konyhába, ahol Zsombival, a rendezőoperatőrrel, egyik tanújával szívtuk a cigarettánkat. Adjatok nekem is egy szálat, mondta komoran. Ákos visszaköltözött a legénylakásába, ám a nő visszakönyörögte magát. De tanult az esetből. És elkezdte irtani a barátokat. A piások jöttek elsőnek, köztük én. De nekem volt még egy bűnöm: huszonhárom évvel volt fiatalabb szerelmem. Szerelmem atyja, Timár Gyuri szintén a bűnre hajlamos barátok kategóriájába tartozott, de belement a nő feltételeibe: se pia, se cigi. Ákossal akkor már csak a nő telefonján keresztül lehetett kapcsolatot tartani. Aztán persze Gyurit is elmarta mellőle az asszony. Szomorú, de így ért véget a barátságunk.

A Kossuth-díjáról a lapokból értesültem. Miként ő a névrokona irodalmi Nobel-díjáról. Különben nem hiszem, hogy örült volna annak, hogy tévedésből elkapkodták a boltokban lévő könyveit, mert hogy a friss díjazottéi nem voltak ott.

Amikor tán két éve, az „Amerikai Népszavában” megírta azt a bizonyos cikkét, önvédelemből nem olvastam el. Pedig – tudta Ákos, vagy nem – mindenki elolvashatta a cikkét a világhálón. Most viszont megtettem:
„A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret-furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.”

Nem menthetők ezek a mondatok. Legelőször is, mert Ákos igazi író. Pontosan tudja, mit akar írni, és azt is, hogyan fejezi ki. Biztos kivenne ebből a goj társulatból, kivételként, csakhogy én ezt nem akarom. Nem akarom, hogy kivegyenek a magyarságból. Semmilyen alapon. A disznók közé keveredett Ákos pedig be jót evett abból a moslékból! De azért. Nyolcvanévesen az ember már nem kalandor, főleg, ha angolul sem tud írni. Valaminek történnie kellett vele, egy asszony félelme nem elég egy ilyen döntéshez. Ákos valamiért bekattant. Az írói szerep gatyaváltás utáni leértékelődéséből azt a téves következtetést vonta le, hogy politikusoknak kell osztani az észt.

Jövőre, olvasom, lefordítják a Makrát angolra. Magyarul jó könyv volt. Mert hát magyarul írta Ákos az egész életművét. Ez elől hova is menekülhetne? Tudom, van magyar tévé, rádió, újság is odakint. De van egy apró hiba. Tán a kanadaiak nem ismerik: „Egy menekülő szerzetes sosem szól jót a kolostoráról.” Pedig olasz közmondás. És a közmondásoknak, miként a közhelyeknek az a szokásuk, hogy igazak.
– See more at: http://www.magyarhirlap.hu/miert-nem-lettem-en-kertesz-akos#sthash.EXKO1ft4.dpuf

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: