Idén 10 éve annak, hogy aktívan szavazok. 2009-ben volt valami bőr alá fészkelő, sürgető érzése annak, hogy Magyarországot végre olyan hellyé tehessük, ahol jó élni, ahol egyszerre dobbanunk és érzünk. Ez akkor és azóta is minden megmérettetésen sikerült, csakhogy közben éppen ez, az egésznek értelmet adó lélekállapot veszett el valahol nagyon.

Érthető, hogy elfáradtunk.

Az elmúlt tíz, sőt harminc évben nem volt pihenő: folyton az a feladat jutott osztályrészül, hogy megvédjük, és munkánkkal felvirágoztassuk azt a hazát és hagyományokat, amelyet szellemi elődeik bátorsága és szabadságharcai ránk hagytak. 2009 óta az első eufória után – talán nem túlzás, ha kimondjuk – nem volt olyan időszak, amely nem felfokozott lelkiállapotban és küzdelmekkel telt volna. A készülődés, hogy visszavegyük az országot a nemzet sorsának vasmacskájaként tevékenykedő szocialistáktól a 2009-es európai parlamenti választásoktól a 2010-es önkormányzati választásokig kitartott. Aztán jött a felismerés: itt bizony nem egyszerű kármentésre, hanem komplett romeltakarításra lesz szükség. Lélektanilag valami olyasmire, mint egy háborús bombázás után. Olvass tovább »