Soros György, a budapesti születésű tőzsdespekuláns, illetve a hozzá köthető alapítványok a kiemelt támogatói a TASZ-nak, a Társaság a Szabadságjogokért elnevezésű jogvédő szervezetnek – tudta meg a Célpont.
A Hír TV oknyomozó műsora kiderítette azt is, hogy a szponzorok között Soros György mellett Jaksity György brókerháza, valamint Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség korábbi elnöke is szerepel. A listán megtalálható annak a Virág Attilának az egyik érdekeltsége is, aki a Tocsik-ügy idején az ÁPV Rt. igazgatóságában dolgozott az SZDSZ delegáltjaként.