Az 1989. november 9-én leomlott hírhedt berlini fal építése 50. évfordulójának közeledtével egyre többen sürgetik annak „újjáépítését”.
Berlinben persze nem a várost 28 éven át kettészakító, 160 kilométeres, gyűlölt betonépítményt kívánják vissza, csupán azt hiányolják, hogy a német történelemnek erre a rendkívül keserű időszakára jóformán már semmi nem emlékeztet. Az egykori NDK összeomlását követően ugyanis a falat villámgyorsan lebontották, abból kiindulva, hogy a berliniek életét évtizedeken keresztül megkeserítő építményből lehetőleg semmi ne maradjon.
Több mint húsz év elteltével azonban neves berlini személyiségek rádöbbentek arra, hogy mementónak mégis csak meg kellett volna hagyni néhány falszakaszt. A mai fiatal generáció ugyanis ennek hiányában aligha képes megérteni az egykori fal, a szögesdrótok, a megfigyelőtornyok, a lőállások és az őrkutyák brutalitását, azt, hogy annak idején a berlini fal mentén legkevesebb 130 kelet-berlini menekülő vesztette életét.