Bob Dylan bemutatkozhatott Kínában

Bob Dylan

Bob Dylan

Fél évszázaddal pályafutása kezdete után első koncertjét adta Kínában Bob Dylan, akinek dalait cenzorok fésülték át pekingi fellépése előtt. A politikai töltetű számok kimaradtak, de a közönség így is meleg fogadtatásban részesítette a művészt.

Bob Dylan szerda este Peking központjában, a Munkás Stadionban lépett közönség elé, pénteken Sanghajban, a jövő héten két alkalommal Hongkongban koncertezik az első jelentős – 1961. április 11-i – fellépésének 50. évfordulóját ünneplő turnén.

A zenész már tavaly is megpróbált lehetőséghez jutni Kínában, a hatóságok azonban nem adtak zöld jelzést neki. Idén kedvezőbb elbírálásban részesült, azzal a feltétellel, hogy cenzorok fésülik át dalait. Ennek következtében a pekingi közönség nem hallhatta többek közt a Times They Are A-Changin, sem a Blowin’ in the Wind című klasszikusokat. A fekete ruhában és panamakalapban színpadra lépő zenész viszont eljátszhatta a Hard Rain című nótát. A művész tartózkodott a politikai töltetű megnyilatkozásoktól a koncerten.
Noha a kínai vezetőkről úgy tartják, aggasztják őket a külföldi zenészek politikai szempontból provokatív dalai, az állami sajtó nagy terjedelemben foglalkozik Bob Dylan kínai turnéjával.

Egy befolyásos magazin címlapsztorit írt a 69 éves művész zenéjéről és az amerikai polgárjogi mozgalomra és a vietnámi háború elleni megmozdulásokra gyakorolt hatásáról.

MTI

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: