Nem mondhatjuk, hogy csillagóráját éli az európai összefogás. Európa óriási bajban van, a koronavírus-járvány fékentartására tett minden érdemi lépés pedig nemzeti szinten született
Őry Mariann
2020. MÁRCIUS 24. KEDD. 4:29
Az uniós tagországok egymás után zárták le a határaikat, olyan sebességgel, amiről a 2015-ös migrációs válság idején álmodni se mertünk volna. Idővel az unió vezetői is bedobták a külső határok lezárásának ötletét, kicsit megkésve persze, de a sebesség senkit sem lepett meg, hiszen Brüsszelnek egyébként is szokása a válságok után loholni. Az már inkább meglepőbb volt, hogy ilyen karakánul tudnak dönteni a határok lezárásáról, miközben az öt éve még abszolút eretnekségnek számított.
A bejelentéskor Ursula von der Leyen azt is felvetette, hogy akkor, ha megvan a külső határzár, ideje megnyitni a belső határokat. Afféle halvány reménykifejezés lehetett csak ez, a mundér becsületének védelme, értelme nem sok volt. Jelenleg ugyanis még azok a tagállamok is abszolút a nemzeti szinten való problémamegoldásra koncentrálnak, ahol öt éve még csak látszólag tehetetlenül hápogott a liberális elit, hogy sajnáljuk, nincs mit tenni, ez az élet rendje.
Határzárak, kijárási tilalom, minden ország a saját állampolgárait, a saját gazdaságát, a saját biztonságát menti. Különösebben egymásnak sem igazán segítenek, mert nem tudnak. Ahogyan arra Orbán Viktor is rávilágított tegnap reggeli nyilatkozatában: egészségügyi felszerelést ma keleten kell keresni, nyugaton nincs. Nem túl meglepő – de azért mégis elgondolkodtató – módon Olaszországnak is eddig leginkább Kína, Oroszország, sőt Kuba segített a legláthatóbban. Ez nyilván nem mindenkinek tetszik, de ha az olaszok arra várnának, hogy a minden miatt pattogó liberális jogvédők és az általuk elfogadhatónak minősített liberális demokráciák sietnek a segítségükre, túl sok okuk nem lenne a reménykedésre.
Amikor ilyen dolgok történnek, törvényszerűen pánikba esnek az európai egyesült államok hívei, nacionalista önzésről és egyebekről hadoválnak. Véleményük a migrációs válság idején sem volt azért túl népszerű, most pedig a valóságérzékelés teljes hiányáról árulkodik az ilyesmi.
Az Európai Unió nem hazudtolja meg önmagát. Von der Leyen és Charles Michel láthatóan igyekszik proaktív szerepet vállalni a válságkezelésben, a tagállamok segítségére sietni, de mindenki számára egyértelmű, hogy még nagyobb lenne a baj, ha bárki rájuk várt volna. Brüsszelben pedig, ha részben home office-ból zajlik is, nem állt meg az élet. Ilyen vészterhes időkben különösen szórakoztató azt olvasni, hogy az Európai Parlament Külügyi Bizottsága aggodalmát fejezi ki az oroszországi civil szervezetek helyzete miatt, az EU Külügyi Szolgálata pedig egyfelől mélyen elítéli, hogy Indiában 2012-ben négy férfi megerőszakolt és meggyilkolt egy diáklányt, másfelől viszont Indiát is megdorgálja, amiért őket ezért most felakasztották. Jó, hogy az ilyen, az európai embereket húsba vágóan érintő problémákra azért marad idő Brüsszelben!
Röviden tehát, most azok járnak jól Európában és világszerte, akiknek a kormánya időben és kellő határozottsággal reagált a járványra. Az Európai Unió problémáiról moralizálni most se időnk, se kedvünk nincs, de amikor vége lesz a járványnak, lesz, mit átgondolni a szövetség működésével kapcsolatban. Addig viszont a legfőbb dolgunk, hogy a megoldás, ne pedig a probléma részei legyünk, akinek a fronton a helye, harcoljon a fronton, akinek nem, maradjon otthon. Néhányan meg akkor teszik a legjobbat, ha csendben maradnak. Vigyázzunk egymásra!
(A szerző főmunkatárs)
Gondolat - Kanadai Magyar Magazin 
Hozzászólás