Heller Ágnes szerint az első férje, Hermann István hamisította a Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelent, neki tulajdonított levél egy részét. A filozófusnő elismerte azonban, hogy valóban küldött egy levelet a kommunista párt központi bizottságának, de az sokkal rövidebb volt, és abban nem tett kijelentéseket az 1956-os forradalommal kapcsolatban. Heller Ágnes az MTI-nek a Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelentekre reagálva elmondta: első férje, Hermann István hatására fogal
mazta meg a levelet, amely pusztán két és fél bekezdésnyi volt, s ebben – más mellett – valóban leírta, hogy hajlandó önkritikát gyakorolni, de nem tett olyan kijelentéseket, amelyek a csütörtökön megjelent levél elején olvashatóak.
„A férjem hamisított”
Heller Ágnes magyarázkodik, a szakértő szerint eredeti a botrányos irat
Heller helyeselte a véres megtorlást
A filozófus barátait és mentorát, Lukács Györgyöt is elárulta 1959-ben az MSZMP-nek írt levélben