Adósok leszünk ezer évig.

Sarkosan fogalmazva

Szentmihályi Szabó Péter

Szentmihályi Szabó Péter

Kicsit rosszkedvű lettem a hétvégén, mert elolvastam Kovács Anita Szélmalomharc című beszélgetőkönyvét (Kairosz Kiadó). Akit kérdezett, az Lóránt Károly közgazdász volt, az időpont pedig idén március, de mindaz, ami azóta történt, mindenben igazolta a konzervatív közgazdász évtizedek óta ismert véleményét. Ilyenkor sajnálom, hogy kevés a hely az idézetekre és a kifejtésre, de az egykori Tervhivatalnál dolgozó, majd az Európai Unióban szakértőként működő Lóránt Károly (Bogár László és Gidai Erzsébet mellett) következetesen képviselte a neoliberális gazdaságpolitika – amely csődbe vitte az egész világot és hazánkat is – kritikáját. A könyv talán legérdekesebb állítása, hogy az 1970-es évek közepétől, amikor az első adósságokat felvettük, lényegében mindmáig ugyanaz a társaság uralja a közgazdaság és a bankszektor legfontosabb pozícióit, a „Dimitrov téri fiúk”, akik a Marx Károlyról elnevezett egyetemről rajzottak ki, és a mai Corvinus Egyetemen is tanítják, milyen pompás a piac önszerveződése, és milyen sokat köszönhet a világ a tőzsdéknek, az IMF-nek és a valutaárfolyamok mozgásának. „A rendszerváltást közgazdászok és jogászok csinálták. Olyan is” – mondja Lóránt, és megjósolja, hogy „itt, Európában még nagyon keserves idők elé fogunk nézni. Egy hanyatló korszakban élünk mind gazdaságilag, mind társadalmilag, mind demográfiailag, mind politikailag. A Római Birodalom összeomlása lehetett valami ehhez hasonló…” Nos, ezt mindnyájan érezzük és tudjuk, de a közgazdász megoldásokat is javasol, bár kimondja, hogy „a politikai pártokat a nemzetközi tőke irányítja és támogatja”. Némi iróniával azt mondhatnám, a hanyatló Római Birodalom idején egyszerűbb volt minden, de a megoldásokról legközelebb. Talán még egy idézet a könyvből: „Egy klasszikus gyarmaton valamivel könnyebb lehetett a helyzet”, mint Magyarországon. Az adósrabszolgaság felvilágosultabb és hatékonyabb, mint a rabszolgaság. Adósok leszünk ezer évig.

Szentmihályi Szabó Péter
Reklámok

2 hozzászólás to “Adósok leszünk ezer évig.”

  1. Nagy Sándor Says:

    Alapvetö tévedès! Ha csak azt a 242 Mrd USD -z nézem Amit kilopták off sorra, vagy az úgynevezett ” pártfinanszírozára” loptak el pártok közös , egymásiránti elnézèssel, hogy már a nyugdíjkassza tárgyi fedezetéről ne is beszéljek, ami a pártok simlisei ( hatalmas médiaködösítés leple alatt) elkótyavetyéltek, akkor Kádár- Csermanek ezekhez képest Grál lovag! Szó siscs visszafizette tétlen államadósságról! Arról azonban igen, hogy jobb sorsra érdemes drága jó Péter bácsi is beállt a oligarchák szolgálatába! No, ez az igaz igazi baj!

  2. charly Says:

    Szentmihályi Szabó Péter.Jó érzés felfedezni az igaz magyar arcokat a netten.Hiányolom még Döbrentei Kornélt és a többi nemzetben gondolkodó hazafiakat.Lépjenek szinre,most van itt az ideje szembeszállni a balliberális nemzetpusztitókkal.Hajrá magyarok!


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: