Bajban a világ…

Magyar Nemzet

Pánikhangulat alakult ki a pénzügyi világban. Megtörtént, ami rettegésben tartotta a pénzzel üzletelőket, az egyik nemzetközi hitelminősítő cég lerontotta az Egyesült Államok besorolását. A szuper állam csillogásán egy kicsinyke fokozatot homályosított a Standard & Poor’s, és a pénzügyi világban kitört a pánik. Most deresre lehet húzni a hitelminősítő intézeteket, még azt is bátran a szemükre lehet vetni, hogy jósnők módjára homályos üveggömbökből hirdették próféciáikat, hogy hova érdemes befektetni, s honnan kell menekülni.

Olvass tovább »

A nap idézete – Kristóf Attila: (ki telefonál…)

Nézzük – lelki szemeinkkel – az ATV-t, tőlünk telhetően középről. Vicsek: Kezét csókolom, Margitka. Régen hallottam a kedves hangját. Margitka (az izgalomtól kissé frusztráltan): Szeretettel üdvözlöm önt és az ATV valamennyi kedves nézőjét. Mondja meg, legyen olyan kedves, Kálmán Olgának, hogy így tovább. Megengedi, kedves Vicsek úr, hogy az Orbán-kormány tevékenységéről kifejtsem a véleményemet? Vicsek: Parancsoljon, Margitka. Margitka: Azzal kezdeném, hogy rohadnának meg az erőszakos, hataloméhes Orbánnal az élen, mert már tűrhetetlen, amit művelnek. Persze most, nyár közepén egyiknek sincs eszében dolgozni, lógatják a lábukat a tengerparton és focimeccsre járnak, arra persze van pénz. És magukat nem büntetik meg, mert hetekig be se teszik a lábukat a parlamentbe és soha életükben egy napot se dolgoztak, s a rokkantnyugdíjat sem vonják meg maguktól. Persze urizálni meg a pápa kezét csókolgatni, arra van eszük.

Olvass tovább »

Tolószékkel vitték el a kórházból Rowan Atkinsont

A súlyos balesetet megúszta, de az orvosok szerint vállsérülést szenvedett – további vizsgálatokra átvitték egy másik kórházba.

A Mr. Beant alakító színészt kerekesszékben szállították egy másik kórházba, miután balesetet szenvedett a sportkocsijával – írja a Contactmusic. A brit komikus még csütörtök este kaszált el egy fát és egy lámpaoszlopot Peterborough környékén a McLarenjével, ami aztán ki is gyulladt. A BBC információi szerint Atkinson, aki a Johnny English forgatásáról ment haza, a baleset után türelemesen megvárta a mentőket és a tűzoltókat.

British comedian Rowan Atkinson, 'Mr. Bean,' ' lucky to be alive' after harrowing car crash

British comedian Rowan Atkinson, 'Mr. Bean,' ' lucky to be alive' after harrowing car crash

Olvass tovább »

Keresztlánya énekelt Winehouse tiszteletére

Amy Winehouse

Amy Winehouse

Meghatottan beszélt keresztanyjáról Dionne Bromfield, Amy Winehouse 15 éves keresztlánya, aki a közelmúltban elhunyt énekesnő emlékére énekelt néhány dalt egy angliai zenei fesztiválon a hét végén.

A fiatal énekesnő, akinek Amy Winehouse kiadójával, a Lioness Records lemezcéggel van szerződése, néhai keresztanyját “mentoraként”, “főnökeként”  és “csodálatos énekesnőként” írta le – számoltak be arról a brit média.

A herefordshire-i Big Chill fesztiválon Bromfield szombat esti 30 perces műsora során Amy Winehouse Love is a Losing Game című számát adta elő, továbbá két megjelent albumáról is énekelt dalokat.

Olvass tovább »

Gyurcsány inkább a börtönt választaná

Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök

Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök

A Fidesz narratívák, értelmezési keretek versenyét nyeri meg folyamatosan. Így történt az őszödi beszéddel, vagy a 2006. októberi rendőri intézkedéseivel kapcsolatban. Most újabb ilyen verseny közepén vagyunk. És a Fidesz ellenzéke – benne a szoci párt is – meg védekezik, magyarázkodik. Ez a politikai halál útja – írja Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök legújabb Facebook-bejegyzésében.

Olvass tovább »

„Konstruktív baloldal”

Most meg, hogy végre történik valami kezdeményezésféle a felzárkóztatásért, megszólalnak az ellenzéki huhogók, felhangosítják a munka ellen itt-ott ágáló romákat: „Túl messze van a munkaterület” (2-3 kilométer) … „Nincs mobil vécé, elegendő szerszám…” stb. Huhognak, huhogtatnak, és az sem zavarja őket, hogy közben szánalmasan kilóg a lóláb. Hogy nekik a feszült közállapot kedvez. Hogy minél nehezebb helyzetben van a kormány, ők annál jobban érzik magukat. Ez a magyar bal logikája.
Kapcsolódó:

Inkább lemondanak a segélyről, de ne kelljen dolgozni + Videó

Olvass tovább »

UTCAI ÖSSZECSAPÁSOK LONDONBAN

A zavargások során több autó és épület is kiégett

Egy négygyerekes családapa halála miatt szabadultak el az indulatok vasárnap hajnalban, London Tottenham nevű városrészében. A férfit rendőrök lőtték le, ami s ez váltotta ki a kerületben élők haragját: a lakosok előbb a helyi rendőrőrsnél tiltakoztak, majd petárdákat, Molotov–koktélokat dobálva összecsaptak a kivezényelt rohamosztagokkal. A zavargások során több autó és épület is kiégett.

BBC – Tottenham looks like ‘battlefield’ after riots

 

BBC - London riots: Dozens injured after Tottenham violence

BBC - London riots: Dozens injured after Tottenham violence

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: