Vona Gábor el akar menni Londonba

A nemzeti radikális párt vezetője fenyegetésekről számolt be

A Jobbik elnöke vasárnap Londonban tart előadást a párt választási programjáról – már amennyiben Vona Gábor egyáltalán eljut a brit fővárosba. Ugyanis korábban egy angol képviselő felszólította a belügyminisztert, hogy akadályozza meg Vona beutazását Nagy-Britanniába arra való hivatkozással, hogy a nemzeti radikálisok vezetője a görög Arany Hajnal képviselőivel akar találkozni. A másik érv, amit a képviselő közölt, a szigetországi zsidóság érzékenysége volt Vona eszméivel szemben. A Jobbik-vezér leszögezte: a fenyegetések ellenére megtartja a lakossági fórumot.

 

A The Independent szerdán már arról írt, hogy egyre nagyobb nyomás nehezedik Theresa May belügyminiszterre a Jobbik elnöke által tervezett hétvégi londoni gyűlés betiltása érdekében. A napilap szerint Vona és képviselőtársa, Pörzse Sándor londoni látogatása “mélységes nyugtalanságot kelt” zsidó szervezetek, politikusok és a Nagy-Britanniában élő százezres magyar közösség tagjai körében.

A Jobbik, a görög Arany Hajnal és a Brit Nemzeti Párt ellen tüntetnek Londonban a Brixtoni Fekete Forradalmi Szocialisták (BBRS, avagy Brixton Black Revolutionary Socialists). A tüntetők vasárnap délben találkoznak, az apropó a három ultranacionalista párt EU-s választásokra szóló koalíciós tárgyalása.

A The Independent felidézte, hogy Andrew Dismore, az ellenzéki brit Munkáspárt volt alsóházi képviselője, a londoni városháza képviselőtestületének jelenlegi tagja kérte a belügyminisztert, hogy Vona Gábort ne engedjék beutazni Nagy-Britanniába, illetve azt, hogy a Scotland Yard akadályozza meg az általa “a legerősebb, nyíltan fasiszta európai pártnak” nevezett Jobbik londoni gyűlését, amelyet a holokauszt emléknapja előtt egy nappal tartanának.

Négy vezető brit zsidó szervezet is közleményt adott ki, amely szerint minden erőfeszítést meg kell tenni annak megakadályozására, hogy „a Jobbik-képviselők az Egyesült Királyságban hirdethessék megvetendő nézeteiket és a gyűlöletet”.

A lap arról is beszámolt, hogy értesülései szerint a brit belügyminisztériumban “aktívan tanulmányozzák” Vona Gábor kitiltásának lehetőségét a belügyminiszter azon jogköre alapján, amely lehetővé teszi egyének távol tartását, ha jelenlétük “nem szolgálja a közjót”. A brit lap szerint Vona Gábor vezetésével a Jobbik “a kisebbségek, köztük a zsidók és a romák elleni támadásokkal fűszerezett populista gazdaságpolitikai eleggyel” ért el több mint 16 százalékos szavazatarányt a legutóbbi választásokon.

Owen Jones, a The Independent pénteki számában már arról írt: a hétvégi holokauszt-emléknap nem csupán emlékezés a meggyilkolt milliókra, hanem a történelmi múlt figyelmeztetésének feldolgozására is szolgál. A jelenre figyelmeztet azonban Vona Gábor Nagy-Britanniába érkezése, emlékeztetve arra, hogy az antiszemitizmus rákja – bármennyire hatékony is a visszaszorítását célzó kezelés – még mindig tenyészik. Egy mérgező antiszemita, romaellenes mozgalom vezetőjének látogatása önmagában is rossz, az időzítés azonban inzultussal ér fel – fogalmaz a szerző.

Vona Gábor Facebook-bejegyzésében tudatta: az ellene kampányolók hazudtak, amikor azt mondták, az Arany Hajnal képviselőivel akar találkozni Londonban. A Jobbik-vezér szerint „az Independent, a Guardian és a teljes brit sajtó” beszállt a folyamatosan fokozódó „hisztériakeltésbe”, s ez alatt az idő alatt „angol antifasiszta csoportok kilátásba helyezték, hogy meg fogják akadályozni” Vona lakossági fórumát. „Egyes hírek szerint erőszakos fellépésre készülnek az odaérkező magyar emberekkel szemben” – olvasható a Facebook-bejegyzésben.

Vona leszögezte: levélben tájékoztatta a magyarországi brit, illetve a londoni magyar nagykövetet, illetve az angol belügyminisztert látogatása valódi céljáról és „az utazásával kapcsolatos hisztériakeltés visszautasításáról”, azonban visszajelzést nem kapott. Vona nehezményezte, hogy a londoni magyar nagykövet nem volt hajlandó vele beszélni sokadik megkeresése után sem. A pártelnök azt sem tartja elfogadhatónak, hogy a nagykövetség nem adott választ arra, hogy biztosít-e Vonának diplomáciai védettséget, illetve, hogy szükség esetén ad-e termet a nagykövetségen a fórum megtartására.

Vona Gábor sérelmesnek tartja, hogy több fenyegető levelet kapott, amelyek „iszlámbarátsága miatt helyezték kilátásba a megtámadását”, ugyanakkor leszögezte: soha még ennyire nem vágyott a brit fővárosba és arra készül, hogy megtartja londoni előadását.

Forrás: Facebook, Index, MTI

– 2014. január 24., péntek
Kapcsolódó anyagok:
  • Jobbik: Ingyen internetet mindenkinek! – A Jobbik választási győzelme esetén minden magyar állampolgár számára ingyenesen biztosítaná az internet hozzáférést – jelentette be az ellenzéki párt alelnöke pénteki…
  • Jobbik: A devizahiteleseknek senki sem tudott segíteni – A Jobbik szerint kormányon sem az MSZP, sem a Fidesz nem tudta megoldani a devizahitelesek problémáját – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel. Az ellenzéki…
  • Paks: Nem csitulnak a kedélyek – A Jobbik azt várja a kormánytól, hogy hozza nyilvánosságra a paksi erőmű bővítését is magában foglaló magyar-orosz államközi szerződés minden részletét, valamint egy ciklusokon…
  • A Jobbik valós elszámoltatást akar – A jobbikos Szilágyi György szerint csak pártja képes valós és teljes körű elszámoltatásra, amely egyszerre képes helyreállítani a közéletbe, a politikai elitbe vetett bizalmat és a…
  • Vona vitára hívja Orbánt és Mesterházyt + VIDEÓ – Az igazi radikálisok azok, akik tönkretették az országot – jelentette ki Vona Gábor az Echo televízió Napi Aktuális című műsorában.
  • Vona csak magyarokkal találkozik Angliában – Vona Gábor, a Jobbik elnöke csak a londoni magyarokkal fog találkozni Angliában, hazugság, hogy a görög Arany Hajnal vagy a Brit Nemzeti Párt képviselőivel találkozna – közölte az…
  • Vona: A Jobbik programközpontú kampányra készül – A Jobbik – a párt elnökének közlése szerint – a Fidesszel és az MSZP-vel ellentétben programközpontú kampányra készül az idei országgyűlési választás során. Vona Gábor, az…
  • Mindenkit megszólt a Jobbik elnöke – Megélhetést, biztonságot és a huszonnégy éve halogatott elszámoltatást ígéri választási programjában a Jobbik, amely a hét végén tartotta évértékelő, évadnyitó rendezvényét….
  • Vona: Az elmúlt 24 évet kell leváltani – A Jobbik nemcsak a kormányt, hanem a rendszerváltás óta eltelt 24 évet akarja leváltani az idei országgyűlési választáson – jelentette ki az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje…
  • Tömegverekedés Ormosbányán – Kilenc ember ellen indult eljárás garázdaság miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Dobi Tamás elmondta: a kilenc ember Ormosbányán…

– See more at: http://www.magyarhirlap.hu/vona-el-akar-menni-londonba#sthash.O90Baqor.dpuf

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: