Veres egyszerűen lerázza magáról a felelősséget + Videó

Veres János volt pénzügyminiszter

Veres János volt pénzügyminiszter

Nem érzi magát felelősnek Veres János volt pénzügyminiszter az áfatörvény uniós bírálata és az államadósság növekedése miatt. Az Európai Unió bírósága csütörtökön kihirdetett ítélete szerint a magyar áfatörvény ellentétes a közösségi joggal.

Az uniós eljárás kezdetén Veres János vezette a pénzügyi tárcát. A szocialista politikus szerint az áfatörvényt az első Fidesz-kormány fogadta el, ezért a mostani döntésre is nekik kell lépniük.

Olvass tovább »

Egy furcsa pár

Pilhál György: Minap Dániel Péter ügyvéd szereplése vitt némi életet a petyhüdni látszó szocialisták háza tájára. A Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció platform aktivistája ezúttal egy internetes közösségi oldalon mutatta be, hogy a lumpenproletár-nyelvezetben is otthon van: Szanyi Tiborról készített portréírásának motívumairól békebeli kocsisok is elismerően nyilatkoznának; ha lenne még Mónika-show, ott feltehetően idéznének belőle. A vitaindító gondolatsor talán a szocialisták megmondóemberét is meglepte, jóllehet ő – a mélybaloldali ügyvéd szavaival – egy „tökös angyalföldi gyerek”, s mint ilyen, szintén cizellált nyelvművelő. A párbajt kezdeményező Dániel Péterről tudni kell, hogy alig esztendeje tűnt fel a politikai legelőn, mint afféle pályakezdő kanász.
Olvass tovább »

Szilvásy-ügy: Nem véletlenül tartják titkokban az adatokat

Szilvásy György

Szilvásy György

Az adatvédelmi biztos még vizsgálja az államtitokká minősített ügy részleteit. A felülvizsgálatot a kémkedésre való felbujtással gyanúsított Szilvásy György ügyvédje kezdeményezte.

• Kémbotrány: Galambos fiát is beidézték

 

Olvass tovább »

Orbán szellemi-erkölcsi fordulatot valósít meg Magyarországon

Orbán Viktor

Orbán Viktor

MNO – NT
A Neue Zürcher Zeitung internetes változata pénteken közölt egy interjút, amelyben a svájci napilap újságírója a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi irodájának vezetőjét kérdezte Orbán Viktor kormányzásával kapcsolatban.

Olvass tovább »

Lassan lágyulnak Magyarország gáncsolói

A londoni elemzők javuló besorolásokat várnak
Várhatóan javulni fognak Magyarország hitelminősítői besorolásai a kormány által elkezdett konszolidációs program végrehajtása esetén, a jelenlegi euróövezeti válság miatt ugyanakkor legalább a következő négy-öt évre lekerült a napirendről Magyarország és a többi térségi ország eurócsatlakozása – mondják pénteki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.

Olvass tovább »

Ezért kell átalakítani a közmédiát

Még az idén az MTV Kunigunda utcai központjába költözik a Duna TV, pár éven belül pedig a Magyar Rádió és az MTI is áthelyezi oda székhelyét – mondta Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója, aki szerint a költözések után felszabaduló, nagy értékű ingatlanokat nem adják el, azokat állami intézmények használhatják vagy bérbe adhatják. Az MTVA egyébként vételi jogot szerzett a Kunigunda utcai ingatlanra: a terület tulajdonosával folytatott megbeszélések eredményeként az állam nettó 22 milliárd forintot fizet majd, ám ez nem a teljes vételár. Böröcz István beszélt a közmédiát érintő elbocsátásokról és a szakszervezetekkel folytatott, szerinte sikeres tárgyalásokról is.

Olvass tovább »

“A tinédzserek jobban befolyásolják a szüleiket, mint azt gondoltuk”

Az anyák jóval hajlamosabbak utánozni a tinédzser korú lányuk fogyasztói, például sminkelési és öltözködési szokásait, mint fordítva – állapították meg az amerikai szakemberek.

“Az eredmények alátámasztják az úgynevezett fordított szocializáció elméletét, és azt sugallják, hogy a tinédzserek jóval mélyebb befolyásoló erővel bírnak szüleikre, mint azt gondoltuk” – írta a Journal of Consumer Behavior című folyóirat következő számában megjelenő cikkében Ayalla A. Ruvio, a Temple Egyetem Fox Üzleti Iskolájának marketing professzor asszisztense.

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: