Bankárok a Nyugat diktátorai

 

Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.

Mi üthetett ebbe a Robert Fiskbe?!

Merthogy ezt mondja, mit mondja — írja — a The Independent főmunkatársa a lap tavaly december 10-i, szombati számában. Így fakad ki a pénzügyek tekintetben teljesen outsider Fisk (ki nem az ?!), aki nem gazdasági újságíróként, hanem a The Independent legtekintélyesebb közel-kelet szakértőjeként tett szert egyedülálló tekintélyre.

 

A számos arab tájszólást beszélő hatvanhat éves Fisk neve fogalom az angolszász újságírásban. Robert mindenhol jelen volt, ahol dörgött az ég.
Az elmúlt több mint négy évtized során tudósított a libanoni, az afganisztáni háborúból, végigkísérte az iraki inváziót, az iráni ajatollah-forradalom is a helyszínen érte ugyanúgy, mint az öböl háború. Három alkalommal készített Osama bin Ladennel interjút, de a nyugati végeken is tűzvonalba került.
Megörökítette az 1970-es írországi utcai harcokat, tudósított az 1974-es Portugál forradalom eseményeiről, s még az 1999-es jugoszláviai NATO légicsapások is megmozgatták a tollát. „Talán Britannia leghíresebb külpolitikai tudósítója” –így minősíti a New York Times. E minősítésével nem kockáztatott sokat.

Robert Fisk volt már „Az Év Újságírója”, emellett békedíjak, kitüntetések, egyetemi díszdoktori oklevelek egész gyűjteményének tulajdonosa.

Mi üthetett ebbe a Robert Fiskbe?! Csapot-papot otthagy, s egy számára teljesen új harcmezőre indul, a fináncoligarchia battlefield-jére, amelynek számos „tájszólása” közül ő sem a Wall Street-it, sem a londoni Citybelit nem beszéli. Hogy merészel oda merészkedni, ahol a hozzá hasonló madár se jár?!

– „Ilyen sok szemetet, ennyi ostoba fecsegést még újságírói működésem területéről, a Közel-Keletről sem olvastam, mint amennyi a világgazdasági krízisről olvasható” – vág bele a közepébe. „Nem tartom vissza magam – folytatja – mert a kapitalizmus oly mélyre süllyedt, melyet még a Közel-Kelet sem képes túlszárnyalni.” Robert Fisk a (gazdasági) írástudók árulását emlegeti, amikor e kriminális katasztrófa okozóinak legtermészetesebb kiszolgálóiként az intézményrendszert és Harvard Egyetem „szakértőit” nevezi meg.

Leszámol azzal a z újságírói közhellyel, amelyik rossz párhuzamba állítja az arab/muszlim ébredést a nyugati antikapitalista tüntetésekkel. Ezeket számos nyugati fórum az „Arab Tavasz” helyi divathóbortjaiként értékeli. Ám az igazság ennél jóval bonyolultabb. A Mubarak-ok, Kadhafi-k, Asszad-ok és társaik úgy hitték, hogy személyes jogot formálhatnak az egész nemzetre. A diktátorok elleni harcban elesett arab mártírok ezzel szemben azt vallják, hogy országaik igazi tulajdonosa nem a hatalom maroknyi kisajátítója, hanem a nép.

„És ez a Nyugattal való igazi párhuzam” – hangsúlyozza Robert Fisk. A nyugati tiltakozó mozgalmak is – teljes joggal – a mindent kisajátítók, a Big Business és a „kormányzat” ellen irányulnak.

Rájöttek végre, ha késve is, hogy e fondorlatos (fraudulent) demokráciában, melyben kötelességszerűen választottak a politikai pártok között, e pártok átadták mandátumukat és a népben rejlő tőkét a bankoknak, a derivatívákkal kereskedőknek, a minősítő ügynökségeknek, annak a Wall Street-i szentháromságnak, amely ezer szállal kötődik Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez (slovenly and dishonest coterie of “experts” from America’s top universities and think tanks).

Éppen ők azok, akik el akarják hitetni az emberekkel,hogy e válság a globalizáció egyszerű következménye, és nem az ő masszív szélhámos trükkjük (con trick), melyet a választókra sóztak (foisted on the voters).

A bankok és a minősítő ügynökségek váltak a Nyugat diktátoraivá – vonja le a következtetést Robert Fisk, s állítja őket a Mubarakokkal, Ben Alikkal, Kadhafikkal s az Asszadokkal párhuzamba. A derivatív kereskedelmükkel becsődölt cégek, mint a Goldman Sachs és a Royal Bank of Scotland – írja Fisk – nem mások, mint az USA, illetve az Egyesült Királyság Mubarakjai és Ben Alijai.

Idézi dokumentarista kategóriában a 2011-ben Oscar-t nyert Charles Fergusont filmjét, a Bennfenteseket (Inside Job), amely segítette ugyan a tisztánlátását ez ügyben, de szeme már korábban felnyílt. (Mindenki figyelmébe ajánlom az egy- és háromnegyed órás Ferguson filmet, mely izgalmasabb, mint a legtöbb hollywoodi krimi. Linkje: http://vimeo.com/32873157)

E film is tisztázta: a minősítő ügynökségek és az USA bankjai egymással felcserélhetőek, hogy elnökeik, igazgatóik minden nehézség nélkül bukkannak föl hol itt, hol ott, hol az ügynökségek, a bankok, hol az Egyesült Államok kormányának gazdasági vezetői között. Hogy a százmilliárdokban mérhető károkozásuk dacára százmilliós vagyonuk sértetlen.

Mi több, az USA adófizetőinek pénzéből „feltőkésített” bankjaiknál újabb dollár-tízmilliókat vehettek fel, dacára annak, hogy intézmények az ő vezetésük alatt csődöltek be. Éppen azok a „fickók”, akik derivatív kereskedéssel s a biztosítótársaságoknál a saját részvényeseik ellen spekulálva, csalárd módon csődbe vitték a gazdaságot, miközben ez alatt százmilliókat vágtak zsebre, nos ugyane fickók most Európát minősítik le. Kik ezek – kérdi Robert Fisk –,  „akiknek minősítő ügynökségei nagyobb rémületet keltenek Franciaországban, mint annak idején, 1940-ben Rommel tankhadosztálya keltett”?

Ezt követően Fisk olyan szent teheneket von kérdőre, mint a BBC és a CNN, vagy az al-Jazeera. – „Miért nem mattolják meg ezeknek az újságírói a Wall Street-t?! Hogy lehet az, hogy e fórumok úgy bíznak abban a bűnöző bagázsban, mint a hatalom megkérdőjelezhetetlen intézményében?!”

És most következik írása talán legforróbb, tabukat döngető része.

Azt írja, hogy e sunyi újságírói magatartás a Közel-Kelet amerikai riportereire emlékezteti őt. Ezek a szélsőséges izraeli Likud-párttal vállalva bűnrészességet helyszíni beszámolóikban arról győzködték az amerikai közvéleményt, hogy az Izrael és a palesztinok közötti béke megteremtésének egyetlen helyes útja az amerikai. Hogy az egyik fél a mérsékelt és józan, s a másik terrorista. Annak idején ezzel még a BBC sem azonosult. Azonnal meg is kapta Izraeltől az antiszemitizmus vádját.

Az arabok ma már erre a képtelenségre csak vállukat rándítják.

Amikor a Wall Street gyakorlatának ellenzői tiltakozni kezdenek, ugyanezeket a minősítéseket kapják: anarchistáknak, szociál-terroristáknak bélyegzik őket. Hogy jönnek ők ahhoz, hogy tiltakozzanak a Ben Shalom Bernanké-k (az USA Központi Bankja elnöke) vagy a Timothy Geithner-ek (az USA jelenlegi pénzügyminisztere) hatalma ellen, s olyan tárgyalást követeljenek a felelősségük megállapítására, mint azt az egyiptomi tüntetők tették Hoszni Mubarak esetében?! „ Itt nyugaton – állapítja meg Robert Fisk – a mi kormányaink kreálták ezeket a diktátorokat. Ám ellentétben az arabokkal, mi nem nyúlhatunk hozzájuk”.

Az elmúlt néhány évtized pénzügyi hatalmasságai, akik – miközben dúsgazdaggá váltak, csődbe vitték a társadalmakat – most arról győzködnek minket, hogy nem felelősek azért a krízisért, melyet éppen ők generáltak.

Arról nincs szavuk, kik a felelősök. Itt az idő, most vagy soha – szólít fel Petőfi-s lendülettel – hogy ők, s az EU-s miniszter barátaik végre nevezzék meg nekünk a felelősöket. És természetesen – vág egyet a kussoló, a kollaboráns kollégákon Robert Fisk – a mi riportereink is leplezzék le őket – nem is utolsó sorban!

Hogy mi üthetett ebbe a Robert Fiskbe…?!

– szil –

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: