Miért baj, ha a kormány kormányoz?

 

 

Magyarország miniszterelnöke fájdalmasan érzéketlen a divat felé: kerüli a rocksztárok és a filmszínészek társaságát, és inkább mindenféle szakemberrel és kevéssé szórakoztató uniós képviselővel találkozgat – és bizonyára még egyetlen szibériai tigrist sem terített le puszta kézzel. Ahogy valamelyik olasz lap írta, Orbán Viktor valóban utolsó mohikán: a kevés olyan kormányfő egyike, aki még valójában a kormányzással foglalkozik.

 

Közhely, de a modern világ egyik legnagyobb baja, hogy senki nem kormányozza – de legalábbis semmiképp sem azok, akiknek kellene. A nemzetközi szervezetek és a nagyhatalmak vak óriásként botladoznak a globális világ kusza szövedékében, az úgynevezett vezetők pedig tehetetlenül állnak a kormánykeréknél, és rázzák a fejüket. Az európai álomnak induló unió túlburjánzott bürokráciában fuldoklik – a csirkék életkörülményeit képes megszabni, közös, ám hihetetlenül szerteágazó európai létünknek azonban nem tud egységes keretet adni. A NATO és Amerika fenntartja a békét – egészen addig, amíg Izrael másként nem dönt.

Az alibi kormányzás koronázatlan királyát Barack Obamának hívják. Az amerikai elnök hitet, reményt és valami újat ígért, de a valóban jelentős (bár alaposan megcsonkított) egészségügyi törvényen kívül nem sok mindent tud felmutatni. Obama a választás évében különböző, eleve hamvába holt reformkísérletekkel próbálkozik – „fájdalmasan tehetetlenül”, ahogy egyik nagy támogatója, a New York Times jellemzi. Az idők szelét érezve a profi marketinges Obama mostanában az egyenlőségről szónokol – majd limuzinba pattan, és pénzgyűjtő körútra indul.

A leckét Magyarországon is sokan megtanulták. Gyurcsány Ferenc mindig is szeretett a népies hős képében tetszelegni, annak ellenére, hogy az egykori „pápai gyerek” igencsak messzire és magasra jutott a gyerekkori szerény paprikás krumplitól. Ellenzékbe kerülése óta azonban igazán elemében van, melyet miskolci kiruccanása mutat a legjobban. Az avasi beköltözés ugyanis jól jellemzi, mivé vált a politika: publicitási célokra tökéletesen behangolt gesztusok sokaságává, melyek mögött határtalan cinizmus búvik meg. Ne felejtsük el: az az ember próbált a szegények istápolójaként feltűnni, aki kormányzása alatt több kárt okozott nekik, mint bárki az elmúlt tíz évben. Ő maga persze nem károsodott: most újra milliós üzleteket köt egyik barátja közpénzen hízott cégével.

A szokásos semmittevésbe belefásult magyarokat (és, amint azt a jelek mutatják, a világ többi részét is) nyilvánvalóan sokkolta a konzervatív kormány, mely merőben más hozzáállással kezdett hozzá a kétségbeejtő helyzetű ország helyreállításához. A látszatkormányzás hosszú és fojtogató éveit végre cselekvés váltotta fel – ez az a tény, melyet még legvérmesebb ellenfelei sem tagadnak meg a Fidesztől. Mindezt az átalakulást pedig a kormányfő, a miniszterelnök vezette. Orbán nem fecsérelte az időt olyan népszerű, ám az ország szempontjából kevéssé produktív tevékenységekre, mint „kollégái”: nem nyaralt és smúzolt hírességekkel, nem járt vadászni, nem kereste a szebbik nem megkérdőjelezhető társaságát. Ehelyett tervezett, változtatott és tárgyalt az országért. A laissez-faire neokonzervatív teoretikusai mindezt már-már diktatúraként élték-élik meg. Ne dőljünk be nekik: nincs abban semmi különös, ha egy kormányfő kormányoz.

Kovács N. László

2012. március 08., csütörtök

MNO

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: