Jobbikos lázálmok

 

A Jobbik az elégedetlen, rossz­ked­vű, hi­tet­len Ma­gyar­or­szág párt­ja. A­zo­ké az em­be­re­ké, a­kik ö­rök­ké ál­mo­doz­nak, de nem cse­le­ked­nek.

 

A Jobbik kiváló szereplése az újabb i­dő­kö­zi vá­lasz­tá­son még a­zo­kat is gon­dol­ko­dás­ra kész­te­ti, a­kik ed­dig csak le­gyin­tet­tek, ha Vo­ná­ék e­lő­re­tö­ré­sé­ről e­sett szó. Ez­út­tal nem Bor­sod­ban, nem He­ves­ben, ha­nem a Du­nán­túl szívében tört előre a Jobbik. Ennek persze oka van, nem a semmiből ke­let­ke­zett a protesztmozgalom.

„Nem hogy egy államot, de egy kisebb sertéshizlaldát sem tudnának menedzselni. Nevetséges nemzetképükről és kirekesztő alaptéziseikről már nem is beszélve.” Ezt az eredeti meglátást Jávor Pál a nyilasokra értette. Érthette volna a Jobbikra is, ha ma élne. Hi­szen — bár­menny­ire tiltakozzanak is Vona pártjának hí­ve­i — a Jobbik csak egy újracsomagolt hungarista párt, némileg kipofozva, korszerűsítve, de hajszálpontosan azokkal a képességekkel és képtelenségekkel, amelyeket Jávor oly pontosan összefoglalt két mondatban.

A Jobbik-jelenségről sokan, sokfélét írtak, de semmiféle rejtély nem lappang itt. A Jobbik az elégedetlen, rosszkedvű, hitetlen Magyarország pártja. Azoké az embereké, akik örökké álmodoznak, de nem cselekednek. Aki azt hiszik, az eredményes politizálás erkölcsi kérdés, és kizárólag a politikusi osztály akarathiánya miatt nem állunk osztrák életszínvonalon. Akik azt hiszik, hogy tudás és munka nélkül csak le kell hajolnunk, kapirgálni egy kicsit a földön, majd felemelnünk a jólét nevű szelencét. Azok hisznek a Jobbikban, akik azt hiszik, hogy a leghangosabb párt a legjobb, akiknek a képzelet a fontos, nem a valóság.

Ez a párt, mozgalom, életérzés, korszellem, nevezzük bárminek, tulajdonképpen mindig köztünk volt. A tehetségesebb és tehetősebb iránti gyűlölet, a kisebbségi érzés, az irigység mindenkoron politikaformáló tényező. S persze az örök prolira, a lehetséges szavazóra gondolva mi sem könnyebb, mint kijelenteni, hogy mindenki romlott, bezzeg, mi tiszták vagyunk, hiszen „őszintén” és „keményen” megmondjuk a frankót, míg a többiek gyáván lapítanak.

Csak az a sertéshizlalda ne lenne. Annak a kínzó sejtelme. Hogy ezek nemhogy az országot, hanem ólból emelt tákolmányokat sem tudnának menedzselni.

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: