Szevasz, Cseh Tamás

 

Felavatták Cseh Tamás énekes, dalszerző bronzszobrát a budapesti Gellért téren. Majoros István szobrászművész egészalakos alkotása a zenészt gitárral a kezében ábrázolja.

Cseh Tamás énekes, dalszerző a  XI. kerület egykori lakosa bronzszobrát avatták fel péntek délután a budapesti Gellért téren, az énekes, dalszerző egykori lakhelyétől nem messze. Majoros István szobrászművész egészalakos alkotása a zenészt gitárral a kezében ábrázolja.

Majoros István: Cseh Tamás szobra (MTI Fotó: Soós Lajos)A szoboravatón – amelyen jelen voltak Cseh Tamás családtagjai, barátai, alkotótársai, tisztelői – Csomós Miklós oktatási és kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes a dalszerző fontos, nemzedékeket összekötő műveiről emlékezett meg, valamint hangsúlyozta, hogy Cseh Tamás emléke tovább él dalaiban.    

A szobrot a főpolgármester-helyettes Hoffmann Tamással, Újbuda polgármesterével és Simicskó Istvánnal, a kerület országgyűlési képviselőjével közösen leplezte le, majd Cseh Tamás egykori zenésztársai, Novák János és Másik János adták elő a Levél nővéremnek című lemez egyik dalát, amelyhez Bereményi Géza új szöveget írt Szevasz, Tamás címmel.

A szoboravató után a Próféta Galériában kiállítás nyílt a Cseh Tamásról készült koncertfotókból, az Újbudai Kulturális Intézet Szalonjában pedig az alkotó grafikáit állították ki.

Cseh TamásAhogy írtunk róla, Cseh Tamást fiatal, pályakezdő énekesként, hosszú kabátban ábrázolta, hiszen a kabátmotívum gyakran megjelent a dalokban is. A talapzaton a Nincsen más című dal néhány sora olvasható. Major Tamás szobrász eredeti tervei szerint Cseh Tamást bakonyi indiánként ábrázolta volna, ettől azonban a barátok és a család kérésére elállt. Ez a szobor is készen van, reméli, lesz alkalma bemutatni valahol.

A szoboravatón jelen voltak Cseh Tamás családtagjai, barátai, alkotótársai, tisztelői, köztük Bereményi Géza író, Újlaki Dénes színész, Kálomista Gábor producer, Bérczes László rendező és Földes László Hobo is.

 

Szerző: / 2013. szeptember 7. szombat / Kultúra+, Nap képe

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: