November

 

Sarkosan fogalmazva

November szomorú hónap, az enyészet hava. Halottak napja, aztán november negyedike, amit sohasem felejthet el, aki átélte. Megint „felszabadítottak” minket, 1945 után másodszor, mostanában is szeretnének ilyesmit, vállalkozó mindig akad, csak ellenkormányt kell alakítani, és leverni az ellenforradalmat, a népi demokrácia ádáz ellenségeit. A sötétben bujkáló ellenforradalmárok példás büntetése csak azért késik, mert az imperializmus és a nyugati tőke most a haladó erők legjobb barátja és támogatója, csak a klerikális reakció egyértelmű célpont, ez az egész halottak napi gyász csak azért van, hogy az elmaradott, ósdi mítoszokba merült magyarok ne Halloweent ünnepeljenek, vidám töklámpásokkal és rémisztő maskarákban, ahogyan a nálunk fejlettebb és demokratikusabb népek teszik. Egy igen nagy ember, Ungváry Rudolf ki is fejtette beszédében, hogy a vallásos emberek a Fidesz legfőbb támaszai, nyilván azért, mert elkábította őket a vallás ópiuma. Azt is mondják, hogy a kormány támogatói vallásos hittel csüggnek Orbán Viktoron, miközben a progresszív ateisták teljesen racionálisan fontolgatják, melyik karizmatikus baloldali vezetőre bízzák arasznyi földi létüket, pillanatnyilag elég gyöngécske a választék, K. Olgánál meg lehet őket tekinteni. Visszatérve szeretett halottainkhoz, a hazáért meghalt hőseinkhez, nekünk, hívő embereknek a túlvilági élet reménységén túl van még egy titkos, nagy vigaszunk: nem fogunk találkozni odaát mindazokkal, akik erre az egy, meglehetősen nyomorúságos földi életre kötöttek szövetséget, mint igen szabad demokraták. Bár ahogyan őket ismerem, ott is koalícióba tömörülve fogják követelni jogaikat, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy mindenféle regisztráció nélkül, az utolsó pillanatban is lehessen dönteni, ki választja a mennyet és ki a poklot. Addig azonban maradjunk annyiban, hogy a legdemokratikusabb intézmény az elmúlás, bár liberális szempontból helytelen, mert kötelező. Odafent mindenkiről tudnak, be vagyunk írva a nagy könyvbe. Tüntetni, tiltakozni lehet, chartázni is, de nem érdemes. Majd inkább odalent, jó melegben, egymás között.

– 2012. november 2., péntek

Így hazudik Lendvai Pál

Magyar Nemzet 2012. november 03., szombat 00:01
Sokak számára ő lett a tájékozódás forrása Európában – méltatta a tegnapi Népszabadságban Paul Lendvaival megjelent beszélgetés szerzője interjúalanyát. Azok után, hogy nemrég az osztrák közszolgálati televízióban sugárzott, hazánkról szóló dokumentumfilm az ő keze nyomát viselte, végképp nehéz lenne vitába szállni az állítással.

Képességek, a speciális helyzet kihasználása emel valakit ebbe a pozícióba; már csak az a kérdés, az évtizedek óta Bécsben élő és dolgozó Paul Lendvai mire használja a megragadott lehetőséget. Felelőssége nem csekély: korántsem mindegy, hogy Magyarországról érkezett véleményformáló értelmiségiként milyen képet fest szülőhazájáról. És félreértés ne essék: nem a politikai elfogultságait kérhetjük számon, hanem az általa elmondottak, leírtak igazságát, hitelességét.

Ha csak a tegnapi interjút nézzük, utóbbiakat illetően komoly kétségeink támadhatnak. Az Eltékozolt ország című könyve után most a vele készült interjúkötettel (Három élet) jelentkező Lendvai a magyar politikáról és sajtóról osztotta meg véleményét az olvasókkal. Mint annyiszor, a vezérmotívum a hazai szélsőjobb térnyerése, a kormányzó Fidesz erre adott elégtelen reakciója.

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: