Itthon vagyunk

– 2012. december 31., hétfő

Kétféle Magyarország létezik.

Az egyik Magyarország négyéves ciklusokban gondolkodik. Választunk egy pártot, bizakodunk egy kicsit, hogy ők majd megoldják négy esztendő alatt az elmúlt húsz – ha jobban tetszik ötven – esztendő minden nyűgét, baját. Ennek a Magyarországnak a polgárai egymás után próbálgatják a pártokat, majd rövidesen „csalódnak”, hiszen kiderül, hogy az ő létkérdéseiket politikai eszközökkel nem orvosolja az aktuális kormány. Ezen a Magyarországon csak a jelen létezik, a fizikai javak, a fogyasztható, megehető, hazavihető dolgok a fontosak. A Kádár-korszak sunyi társadalmi szerződését sírja vissza ennek a Magyarországnak a lakója. Lóbálja a lábát, kerüli a munkát, jó esetben dolgozik, de folyamatosan siránkozik, magát sajnáltatja, és tele szájjal szidja, aki nála többre hivatott, aki derűsen, nyugodtan él, és nem károg egész álló nap a közügyekről. Aztán amikor jön a választás, nemigen szavaz még egyszer ugyanarra a politikai erőre ez a Magyarország. Vele, az istenadta néppel a kacsingató Jani bácsiék valamikor megetették, hogy a politika őérte van, és ő ma is azt várja a politikustól, hogy lezuhanjon az ő szintjére, és a létező legbanálisabb üzenetekkel hízelegjen neki. A hatalomban egymást követő politikai pártok ezt készséggel meg is teszik, és magától értetődően a szavazatokért, nem a választó két szép szeméért. (A politika ugyanis szövevényes hatalmi játszmák sorozata, amiből jó és rossz döntések egyaránt kisülhetnek, de az nem igaz, hogy a politikai viszonyokból egyenesen fakadna az egyén jóléte vagy nyomora. Vannak olyan társadalmak, amelyek a politikától függetlenül módszeresen berendezik a maga világát mindazzal, amire az embereknek szüksége van. Mi ezt még nem értjük. Mondok egy példát: ha nem vásárolsz magyar árut, a gazdák tönkremennek, neked pedig marad a multik szemete. A bajt te idézted elő, nem a nagypolitika…)

Ez a Magyarország némán, sötéten ugyanott áll, ahol 1973-ban. Nem tanult, nem képezte magát. Ha dolgozik is, nem hatékony, nem korszerű. De mindezt nem látja. Csak és kizárólag arra összpontosít, amit sötét demagógoktól már megtanult: no, majd egyszer mi jövünk és akkor kő kövön nem marad… 1919, 1944, 1948 és 1957 fényesen megmutatta ennek az emberfajtának a „hatékonyságát”.

De létezik a másik Magyarország is. A minőségi gondolatok és tettek Magyarországa. Azok, akik képtelenek értelmezni a parlamenti ciklusokban létezés fogalmát, mert az életük hosszával mérik a teendőiket. Nemcsak hisznek a munkában, de szorgalmasak is, tudatosan, bizakodva élnek, és lépésről lépésre haladnak előre az egyéni és közösségi önismeretben.

Mert hogy az emberi létezés végcélja nem az, hogy karácsonykor kirohanjunk egy hűtővel a hátunkon a körútra, ennek a másik Magyarország polgárainak mondani is felesleges.

A másik Magyarország lakója ugyanúgy hisz magában, mint a barátai és honfitársai tudásában. Erős, küzdeni kész ennek a Magyarországnak a magyarja, de áldoz a közösség oltárán is. Szereti a családot, a baráti és lakóhelyi közösségeket. Függetlenül attól, hogy mennyi pénze van, minőségi életet él, és erre tanítja gyermekeit is. Béke, egészség, szeretet és türelem – ennek a jegyében szeretne élni ez az ember.

Azonkívül természetesen éli meg mindazt, amit hordoz. Magyarságára büszke, de nem ordítozik erről minden utcasarkon. Nyitottan gondolkodik, és őszintén kíváncsi más népek, más emberek tudására, tapasztalataira. Fontosnak tartja, hogy az ő nemzedéke – ha már hozzátenni nem tud – legalább megőrizze a magyar nyelvet, kultúrát, irodalmat, ápolja ősei szellemi és tárgyi örökségét.

Az új évben is összecsap a két Magyarország. A határok nem a pártok között húzódnak. A rend, a tudás, a hagyomány és a jóakarat hívei állnak szemben a rendetlenség, a tudatlanság, a fennhéjázás és a gonoszság erőivel.

Ahogyan 2012-ben, mi az új esztendőben is ott leszünk. Megtanulhatta már néhány elnyomónk, de újra nyomatékosítani kell: magyarnak lenni a sorozatos vereségek utáni felállás csodálatos, semmihez nem fogható élménye.

Újra és újra felállunk… Minket nem lehet eltüntetni: ezeregyszáz esztendeje itt élünk. Itthon vagyunk.

Az irigység energiája

Mesterházy Attila szívébe zárja a neoszocialista pártot, legalábbis ez látszik a Népszavában megosztott gondolataiból. Mint a minden PC-t nélkülöző koma, aki eladó lovát dicséri.

 

Mesterházy lelkesedéssel figyeli, hogy az MSZP feltámad, újjáéled, nemzetközi kapcsolatai kiválók (lásd az L’Unitában lefasisztázott magyar kormány). Szembenéztek a múlttal, vagyis eltörölték, ahogy azt kedvenc nótájukban írták. Kicserélődött a pártvezetés, de honnan bújt elő ez a harmatgyenge gárda? Ott vannak minden kilométerkőnél, demonstrálnak, tájékoztatják az embereket arról, mi folyik az országban, s mit ajánlanak az Orbán-rendszer helyett. „Mert nekünk — mondja Mesterházy — van mit ajánlanunk helyette.” Nem tudni, fenyegetés, nagystílű ígéret vagy egy Ron Werber-i nyitány.

Olvass tovább »

Az LMP és a 4K! nem kíváncsi Bajnaiékra

egyutt2014_lmp_fill_310x180Sem az LMP, sem a 4K! nem jelent meg az Együtt 2014 Mozgalom által szervezett, a januári tárgyalássorozatot megelőző előkészítő találkozón vasárnap – olvasható a mozgalom Facebook-profilján.

„Fontosnak tartjuk, hogy még január 2-a előtt kiderüljön, e két szervezet végül miért nem vett részt a mai egyeztető megbeszélésen, illetve miképpen viszonyulnak a jogállamiságról szóló ellenzéki együttműködéshez” – adta hírül az Együtt 2014 Mozgalom.

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese csütörtökön közölte, hogy január 2-án elkezdődnek a tárgyalások az ellenzéki szervezetek között a jogállamiság, az alkotmányosság és a demokrácia témaköréről.

Szombaton kiderült, hogy Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke vezeti a párt delegációját a januári első ellenzéki egyeztetésen.

Olvass tovább »

„Láthatatlan alkotmány nevű istenség” Kövér keményen odaszólt Sólyomnak

A parlamenti képviselők létszámának csökkenése, és ezzel arányosan munkaterhük növekedése indokolja legfőképpen, hogy 2014-től a parlament háromhetes munkarendben ülésezzen. Erről Kövér László nyilatkozott az MTI-nek.

 

A házelnök a készülő új házszabályról elmondta, hogy a részletes vita helyett főként egy törvényelőkészítő bizottságban zajlana a módosító javaslatok formálása és összegzése, ahol a plenáris ülések vitáinál színvonalasabb, szakszerűbb munkavégzés folyhatna. Nyilatkozatában a politikus reagált Sólyom László volt államfőnek az alkotmányos kultúra hanyatlását megfogalmazó kijelentésére, és azt mondta: helyes lenne, ha mindenki önkritikusan számolna el az elmúlt húsz évével.

Sarkosan fogalmazva

Amióta legalább elméletben kinyílt előttünk a nagyvilág, elég pontosan ismerjük az egyes országok jó és rossz oldalát, vállalkozó kedvű honfitársaink pedig szinte mindenütt szerencsét próbálnak, ahol derűsebb az élet. Az Economist Intelligence Unit 2013-as előrejelzése nyolcvan országot rangsorol életminőség szerint, a sorban hazánk a negyvenhatodik, holtversenyben Horvátországgal, mögöttünk Lettország. Az első helyeken Svájc, Ausztrália, Norvégia, Svédország, Dánia tündököl, az utolsó négy pedig Banglades, Ukrajna, Kenya, Nigéria. Itt kissé meglepő Ukrajna rossz helyezése, nem hittük volna szomszédunkról, hogy afrikai állapotok uralkodnak náluk, az is gyanús, hogy Kína vagy Törökország megelőzi Romániát, de hát itt nyilván számos szempont érvényesül, bár főleg a varázslatos GDP diktál. A GDP-ről pedig tudjuk, hogy nem feltétlenül jelzi egy adott ország gazdasági erejét, ha az előállított érték hasznát rögtön kiviszik külföldre, vagy adósságtörlesztésre kell fordítani. Ha jól emlékszem, évtizedek óta középtájon vagyunk a jó és a rossz helyek között, ez nagyjából meg is felel reális önértékelésünknek, és ékes bizonyítéka ennek az is, hogy a gazdasági menekültek többsége számára csupán tranzitország vagyunk, nem az ígéret földje. A rangsorban Németország és az Amerikai Egyesült Államok csak a tizenhatodik helyen osztozik, Franciaország a huszonhatodik, Nagy-Britannia a huszonhetedik. Hogy nem minden a gazdagság, arra jó példa Kuba negyvenedik helye, pedig aligha valószínű, hogy honfitársaink tömegesen Kubába vágyakoznának, bár ott a tenger és „fincsi a koktél”, ha még emlékeznek a D 209-es szavaira. Még eltelik egy kis idő, amíg az olajban gazdag országok után az édesvízben gazdag országokra kerül a sor jólét terén, addig a mezőgazdaság és az élelmiszeripar ad reményt, hogy feljebb lépünk a létrán. Nem vagyunk elkényeztetve az utóbbi hatvanvalahány évben, elég lenne nekünk Lengyelország harmincharmadik helye is. Vigaszként pedig talán annyit, hogy középen lenni jó: nincsenek irigyeink, és mi sem halunk bele az irigységbe. Extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita – mondták eleink (Magyarországon kívül nincs élet, s ha van is, nem ilyen). Van benne valami.

Szentmihályi Szabó Péter
– 2012. december 28., péntek

“Tukacs István ne riogassa valótlanságokkal az embereket!”

Joggal rémülhet meg bárki, amikor azt olvassa Tukacs István képviselő mai közleményében, hogy a szocialisták nyilvánosságra hozott programja lesz az alapja az új MSZP-kormány gazdasági intézkedéseinek. Nem csoda, ha megretten az ember, hiszen mindannyian jól ismerjük már a szocialista gazdaságpolitikát – áll a Fidesz-frakció csütörtöki közleményében.

Olvass tovább »

The West and the Rest

 

Európában él a világ lakosságának hét százaléka, az itteni gazdaság produkálja a GDP 25 százalékát, amiből a világ szociális kiadásainak felét kell állni, mondta Angela Merkel egy közelmúltban tartott beszédében. Úgy vélte, nem könnyű fenntartani ezeket az arányokat. Hiába tartja egy ország kontroll alatt a költségvetési hiányát és államadósságát, ha minden pénzét szociális kiadásokra költi, és semmit sem fordít az innováció támogatására, akkor rontja vállalatai esélyeit a globális piaci versenyben. A három számadat egymás mellé téve elég megrendítően hangzik, és a kancellár asszony logikája is hibátlannak látszik. Most mégis arra tennék kísérletet, hogy bizonyítsam, ez még sincs így. Az első adat persze kétségbevonhatatlan, Európa népessége ma már a világ népességének csekély hányadát teszi ki. The West and the Rest, tartja a szójátékszerű szállóige. Vagyis hogy vagyok én a Nyugat, meg én meg én, meg én, és van a világ „maradéka”, a „reszli”, ahol ugyan a világ népességének döntő többsége él, de akik csupán azért léteznek, hogy nekem erőforrásul, fogyasztásom anyagcsere-végtermékeinek pedig „hulladéktárolóul” szolgáljanak.

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: