ISMÉT MEGMUTATTA MAGÁT A SOROS-BIRODALOM

MOST A CIVIL SZERVEZETEKRE VONATKOZÓ TÖRVÉNY VOLT A DEMONSTRÁCIÓ ÜRÜGYE
 
Negyedik napja tartanak a tiltakozások Budapesten. Tegnap a Civilizáció nevű csoport hirdetett fél hatra egy békésnek és erőszakmentesnek mondott eseményt a Hősök terére, ahol egy szív alakú élőképpel kívántak kiállni a civilek és Soros György egyeteme mellett. A tüntetők a demonstráció után az Andrássy úton keresztül az Oktogonhoz vonultak, ahol sokan leültek és ezzel megbénították a Nagykörút és a mellékutcák forgalmát is. Késő este a Kossuth téren még több ezres tömeg demonstrált.

Újabb tüntetést tartottak Budapesten, amelyet ezúttal a Civilizáció nevű csoport hirdetett meg a Hősök terére. A demonstrációra szerintük azért volt szükség, mert – mint hangoztatták – megbélyegző a kormány civiltörvényhez beadott módosító javaslata, amely elmondásuk szerint megnehezítené a hazai civil szektor működését. A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslat szerint ugyanis azon egyesületeknek, amelyek – az uniós támogatások nélkül – évente legalább 7,2 millió forint támogatást kapnak más országból, jelenteniük kellene, és a szórólapokon és kiadványokon is kötelesek lennének feltüntetni, hogy külföldről támogatottnak minősülnek.

Olvass tovább »

A legfájdalmasabb büntetést kapta Gulyás Márton

2017. április 13. 20:27

Dolgoznia kell.

 

300 óra közmunkára ítélte a bíróság Gulyás „Provokátor” Mártont, amiért társaival festékes flakont vágtak a Sándor-palotához, illetve a rendőröket is eltalálták.

Gulyás Márton

 

Gulyás és társa ügyét gyorsított eljárásban tárgyalta a bíróság, meghallgatásuk pedig több mint 5 óráig tartott.

A bíróság garázdaság és rongálás miatt bűnösnek találta a provokátort. Amennyiben nem tudja teljesíteni a kiszabott 300 órányi közmunkát, akkor a büntetést fogházban kell letöltenie.

A garázdasággal összefüggésben a bíróság álláspontja szerint a cselekmény alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást keltsen, egyúttal kihívóan közösségellenes is volt.

Gulyás Márton a bűncselekményt a próbára bocsátás próbaideje alatt, illetve más folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el.

BORBÉLY ZSOLT ATTILA FACEBOOK BEJEGYZÉSE A JOBBIKRÓL

„A Jobbikkal a kezdet kezdetétől rokonszenveztem.

Imponált dinamizmusuk, nemzeti elkötelezettségük, felkészültségük, határozottságuk, bátorságuk. 2009-ben, amikor bemondta a rádió, hogy 15%-ot értek el az EP választáson, s épp két kedves mátrai borász barátunkkal utaztunk hazafelé, Aradra, apámmal együtt euforikus diadalüvöltésben törtünk ki.

Jó volt tudni, hogy létezik egy politikai erő, mely kimondja az igazságot, melynek a nemzet érdeke mindenek előtt való, mely csak azért ölt párt-formát, mert ekként tudja a magyarságot szolgálni.

Hitelesnek éreztem a pártot, az elnökét, a tagságot.

Ha voltak is kisebb-nagyobb hibák (a választás előtti regisztráció elutasítása, az Alaptörvény elutasítása, a vasárnapi boltzár ügyében megtett fordulat) a párt irányvonala vállalható volt 2016 őszéig.

Olvass tovább »

Egy korábbi hallgató vallott a Soros-egyetem belső dolgairól

2017. április 13. 18:04

Egy volt hallgató kíméletlenül írt arról, hogy milyen is valójában a Soros-egyetem.

 

Ne gondoljuk azt, hogy a (felső)oktatás szabadsága, az európai értékek vagy a demokrácia a tétje a Soros-egyetem körül kialakult perpatvarnak – írja a Magyar Hírlapban megjelent publicisztikájában Felföldi Zoltán, majd meg is indokolja miért ne higgyünk ezen hívószavaknak. Mert ezek az emberek nincsenek sehol, amikor a marosvásárhelyi magyar nyelvű felsőoktatás mellett kell kiállni. Nekimentek a cigány gyermekek felzárkóztatását célzó nyíregyházi görög katolikus iskolának és annak a jászladányi alapítványi iskolának, amelyet az önkormányzat azért hozott létre – az oktatás szabadsága jegyében –, hogy a gyermekeiket minőségi iskolába járatni kívánó szülők helyben taníttassák őket – tette hozzá.

 

Majd elmondta, hogy milyen is valójában a CEU: “Magam az 1997–98-as tanévben voltam a CEU hallgatója, politikatudományi szakon. Nagyszámú külföldi hallgatótársammal együtt kétségkívül színvonalas oktatásban részesültünk. De a színvonalas oktatás meglehetősen ideológiavezérelt volt. Amint az egész egyetemi hangulat. A nyitottságára oly büszke egyetem könyvtárában a magyar napilapok közül kizárólag azok voltak hozzáférhetők, amelyek az akkori szocialista–szabad demokrata kormányt támogatták. Az angolszász sajtótermékek közül is csak a baloldali-liberális világnézetet képviselőkhöz lehetett hozzájutni. A Politikatudományi Tanszék konyhájában néha nagyobb volt az egy négyzetméterre eső SZDSZ-es parlamenti képviselők száma, mint az Országgyűlés üléstermében. A diplomaosztó ünnepségen pedig esküt kellett volna tennünk a nyílt társadalomra. Ettől csak azután állt el az egyetem, miután néhányan közöltük, hogy nemhogy esküt nem fogunk tenni, de ha ilyen lesz, akkor tüntetőleg ülve fogunk maradni.

Felföldi a továbbiakban azt részletezi, hogy mennyire elege van az intézményből áradó ideológiából.

Elegünk van a klasszikus női és férfi szerepek eltörlésére irányuló törekvésekből. Elegünk van a női egyenjogúság leple alatt agresszíven nyomuló feminizmusból. Elegünk van az abortusz propagálásából. Elegünk van a homoszexuálisokból és abból, hogy azt próbálják a fejünkbe verni – és még inkább a gyerekeink fejébe –, hogy a homoszexualitás normális, sőt: támogatandó. Elegünk van abból, hogy a gyerekeiket a legdurvábban szegregáló elitiskolákba járató belvárosi értelmiségiek oktatnak ki bennünket társadalmi integrációból és magyar–cigány együttélésből. Elegünk van a folyamatosan felszínen tartott holokauszt témából. És elegünk van abból, hogy mindezt európai értékként akarják eladni nekünk. Nekünk, akik szintén európai egyetemeken tanultunk és szocializálódtunk.”

A volt CEU-s hallgató szerint ez az ideológia terjed mint a pestis, és a jobboldali értelmiség vitája alig ér ellene valamit, mivel például amíg az emberi jogi ideológia leszivárog a falusi munkanélküliek szintjére a jobboldali értelmiség által hirdetett egyéni felelősségvállalás nem. “És most azt látjuk, hogy a kormány támadást intézett ezen ideológia, ezen világnézet, ezen „karakter”, ezen „szellem” egyik bástyája ellen. Igen, politikai támadást. Merthogy a CEU nem csupán felsőoktatási intézmény, hanem a George Soros körüli politikai csoportosulás egyik tagja. Ez a csoportosulás pedig kőkeményen politizál. A vallott világnézetből következő konkrét cselekvéseket, politikai ak­ciókat kezdeményez és/vagy támogat. A más ideológiai alapon álló kormányokat pedig igyekszik megbuktatni – amint ezzel nálunk is próbálkozott. Aki pedig politikai szereplőként viselkedik, ne csodálkozzon azon, ha az ellenérdekelt politikai szereplők politikai eszközöket vetnek be vele és a holdudvarába tartozó intézményekkel szemben. Itt most ez történik.”

Lendvai Ildikó: „Az ellenzék Soros oldalán van!” – Echo Tv

Screenshot_13

 

Felhúzhatja-e az ellenzéki pártok támogatottságát a Soros-egyetem miatt kialakult tiltakozás? Durvulhat-e még a kampány, ha még egyszer el sem kezdődött? Vendég: Pulai András stratégiai igazgató, Publicus Intézet és Deák Dániel vezető elemző, Nézőpont Intézet.

 

VAJON KI USZÍT?

Hosszú napok óta tüntetések zajlanak Budapesten. Törvényesek és törvénytelenek. A tüntetések törvénytelen részein pedig egyre agresszívabb tömeg provokálja a rendőrséget és a hatalmat. Erőszakkal be akarnak törni Parlamentbe, minisztériumba, pártszékházba, Gyorskocsi utcai fogdába, Köztársasági Elnöki Hivatalba, rádióarchívumba.

„Mi csináltuk meg a »köteles akciót is«. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az – egy kis rossz szándékkal – ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket […] És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó.

Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés.”
Induljunk el innen. Ezt Gyurcsány mondja Debreczeninek, az ominózus 2002-es akcióról. Innen kell elindulnunk, mert ezek csak ezt értik, és ezt csinálják, mindig, újra és újra.

Olvass tovább »

CEU rektora: “Katasztrófa a határzár!” – videó

2017.04.13.

Ha valaki még nem döntötte el, hogy mi a baja a CEU-val, hogy van-e egyáltalán problémája az egyetemmel, akkor annak itt egy videó, amely segít a döntésben. Michael Ignatieff 2016 óta a CEU rektora, korábban a kanadai liberális párt vezetője volt. 

Screenshot_10

Szerinte kataszrófa a határzár és Európának sokkal melegebben kellene fogadnia a menekülteket. Arra nagyon büszke, hogy hazája befogadott 25 ezer bevándorlót, de Európától és az Egyesült Államoktól azt kéri számon, hogy miért nem fogad be milliókat. Kicsit zavaros a beszéde, mert előbb öregedő, majd dinamikus Európáról beszél. A videón feliratot kapcsolhatsz a jobb alsó sarkában. 

A marihuána legalizálását szorgalmazza Fodor Gábor

A marihuánafogyasztás legalizálását szorgalmazza a Magyar Liberális Párt, amely szerint a kriminalizáció nem vezet eredményre.

Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt – Liberálisok elnöke, független országgyűlési képviselő szerdán a párt ifjúsági szervezete, a Liberális Fiatalok Társasága (Lift) által a témában szervezett budapesti rendezvényen úgy fogalmazott: „a liberális párt (…) zászlajára tűzi azt, hogy (…) végre kerüljön napirendre újra ez a kérdés: legalizáljuk a marihuánafogyasztást, és (…) lépjünk fel határozottan a kemény drogokkal szemben”.Az ellenzéki politikus kijelentette, liberálisként nem hisz a tiltásban, de ez nem jelenti azt, hogy jó lenne kábítószereket fogyasztani.

 

Screenshot_6

Fodor Gábor szerint értelmetlen bűnözőként kezelni azokat, akik például fiatalon kipróbálják a marihuánát, és olyan megoldást kell találni, amely emberséges, értelmes és a szabadságjogainkat nem sérti.

Szavai szerint a marihuána legalizálása az egy szabadságjog. Szabadság a tekintetben, hogy az állam és a kormány ne szóljon bele a magánéletünkbe, legyen meg a lehetőségünk azt tenni magunkkal, amit szeretnénk, ameddig nem veszélyeztetünk másokat – mondta.

Olvass tovább »

Német miniszter: ha nem tetszik Európa, menjenek máshova

2017. április 13. 6:28

BERLIN, 6:28

Wolfgang Schäuble, német pénzügyminiszter egy kerekasztal-beszélgetésen szólt be a migránsoknak.

Az Európába bevándorló muszlimoknak meg kell érteniük, hogy vannak jobb helyek is, ahol élhetnek, amennyiben nem akarják elfogadni az európai életmódot”

— jelentette ki szerdán Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter.

Meg kell értetni az olyan migránsokkal, akik nem fogadják el az európai életmódot, hogy rossz döntést hoztak”

— tette hozzá.

Európánál jobb helyek is vannak a világon, ahol az iszlám törvények szerint élhetnek”

— mondta Schäuble.

Fotó: AFP

Olvass tovább »

Mától nem szabad komolyan venni a Soros-tüntetőket

2017. április 13.

Már tegnap is sejtettük, hogy a balhét kereső fiatalok fesztiválozni mentek a Deákra, ám az alábbi videók még erre is rácáfolnak. A tüntetők csupán cél nélkül bolyongtak a városban, túlpörgetve a debilbiciklit.

A Balaton Sound legsilányabb pillanatait idéző Deák téri megmozdulásról az alábbi felvételek mindent elárulnak:

1. A Hír Tv riportere mögött egy kiegyensúlyozott, magyar állampolgár épp Juhász Pétert meghazudtolóan . . . (mindenki saját ízlésére bízom, hogy mivel helyettesíti be).

Ilyen korrektül még senki nem küldte el a Jobbikot a fenébe

Screenshot_5

888.hu

2017. április 13.

Soros mellé állni elfogadhatatlan, vállalhatatlan, ez nettó nemzetárulás – fakadt ki terjedelmes írásában Borbély Zsolt Attila, volt EP-listás jobbikos, aki egykor évekig vezette a Jobbik nemzetpolitikai kabinetét társadalmi munkában.

Ismeretes, a Vona Gábor vezette Jobbik immár nyíltan, teljes mellszélességgel beállt Soros György mögé, miután bejelentették: összeállnak a bukott balliberális pártokkal annak érdekében, hogy megvédjék az idős agitátor egyetemét, a CEU-t. Szávay István jobbikos politikus leszögezte:

a Jobbik-frakció minden tagja aláírja a felsőoktatási törvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági beadványt.”

A már néppártosodási folyamatot is balról előző húzás azonban nem tett szert nagy népszerűségre a Jobbik szavazótáborán belül. Mi több, korábban Toroczkai László, a Jobbik alelnöke úgy fogalmazott Soros egyeteme kapcsán, hogy

Soros egyetemével nem gyáván finomkodni kellene, hanem nemzetbiztonsági veszélyre hivatkozva betiltani, bezárni, a romjait pedig sóval behinteni”

Olvass tovább »

Elzúgtak forradalmaink

Fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu

Ez lesz Orbán Sztálingrádja, gondolhatták a demokratikus, haladó csillogó szeműek a Hősök terére meghirdetett, elvileg a CEU-ért kiálló, de utóbb már az NGO-kért is aggódó, végül minden kormányellenes frusztrációt beleadó tüntetésről. Az összejövetelen szépen felvonult Soros György több magyarországi alkalmazottja, hogy beszédet mondjon, majd kiderült, amit előzetesen is lehetett sejteni: néhányan iszonyúan szeretnék megbuktatni az Orbán-kormányt, de bármilyen hangosan kiabálnak, ez kevésnek tűnik a nagy célhoz. Mindezért egy hatalmas éjszakai bulival vigasztalódtak a fiatalok.

CEU, TASZ, Igazgyöngy Alapítvány, Ökotárs Alapítvány – ezek mind képviseltették magukat a rendkívül kifejező nevű Civilizáció csoport által szervezett tüntetés felszólalói között, vagyis már a látszatra sem próbálnak adni. Meg sem kísérelik elfedni, hogy egy összefüggő és szorosan együttműködő hálózat mozdult meg a kormány ellen. A résztvevők körében hallható sok-sok angol szó mellett a szónokok előadták az unalomig ismételt paneleket a csodálatosan hasznos civil szervezetekről, a borzasztó állapotban lévő országról és a nem elég aktív demokráciáról.

Olvass tovább »

HONT ÜZENT

Hont üzent. Érdemes megismerkedni szövegével, ugyanis minden benne van. Úgyhogy előbb megismerjük, aztán válaszolok rá. Hosszú lesz, de legalább egyszer s mindenkorra letudjuk ezt is.

Szóval akkor, Hont lelke, betűhíven:

„Hont: Zsoca dühös, a keringésem leállt, annyira megijedtem

Záros határidőn belül utcára fogunk mi is vonulni, mindannak védelmében, ami nekünk fontos és szent. És dühösek leszünk.

Amikor az ember ilyet olvas Orbán láncos tengerimalacától, akkor kissé fölmegy benne a pumpa, és mivel amúgy is mindent elural az izomszag, a tesztoszteronversengés, kedve támad visszaszólni a Valaha Volt Legmocskosabb Szájú Állami Kitüntetettnek: “Drága Rengő Potrohú Zsoca, ne Buda környéki süppedős fotelod kényelmében legyél már ilyen kemény, és ne is állampénzen utaztatott kritikátlan tömeg és bárgyúságig hiszékeny szentfazekak karéjában, hanem intézzük el már fész tu fész (a G. Fodort is hozhatod). Ne hidd már magad hős forradalmárnak, a Világgal bátran szembeszálló lázadónak, elorzott pénzből tartott szolga vagy, aki zökkenőmentesen vette át Szabó Lászlók dicstelen szerepét, és aki életének egyetlen kockázatát akkor vállalta (ne gyere a Fidesz-alapítós, hatféleképpen elmesélt műmítoszoddal, mert röhögni fogok), amikor a Népszabadságtól a Magyar Nemzethez igazolt (vagy tán, amikor a 168 órától a Népszabadsághoz?)”.

Ám őrizzük meg nyugalmunkat és derűnket. Koncentráljunk magára, a Textusra. Abból kiderül, hogy Budapesten ezek szerint tüntetés lesz

a számlakönyvért,

a tömény italokért,

másfajta, a köznép számára tiltott, de félhomályos helyiségekben előszeretettel fogyasztott tudatmódosító szerekért,

a promiszkuitásért,

az ízléstelen emlékművekért, műnótákért, miniszteri villákért,

a megyehármas rangadókért,

a luxusautókért,

védtelen állatok csoportos lemészárolásáért,

a kései kelésért,

a szaftos pörköltért, az emésztéskönnyítőkért és a prosztatagyógyszerért

Avantgárd megmozdulás lesz, nem mondom, csak az a kérésem, hogy a menet elején véletlenül se felejtsenek el egy perselyt vinni.”

Válasz:

Drága hőscincér arcú Bandi, semmi Buda környéki fotel, egyenesen Buda kellős közepe, gyere, rendezzük le, hozhatod a Berkecz Balázst is, ha duhaj, nábobos jókedvem épp engedi, még lábujjhegyre pipiskedve, összekapaszkodva a seggemet is kinyalhatjátok. És itt nagyjából el is hagyhatjuk az izomszagot meg a tesztoszteront, veled (veletek) kapcsolatban ilyesmit emlegetni ugyanis eleve blaszfémia.

Szorítkozzunk tehát a lényegre!

Nincs hatféle Fidesz-alapítós műmítosz, tudod te is, csak kénytelen vagy ebbe belekötni, beleszállni, muszáj ezt összekenned önmagaddal, ugyanis ez az, ami neked (nektek) nincsen.

Neked nincsen mítoszod, legendád, nincsen múltad, mert nincsen időd és mélységed, neked (nektek) egyszerűen értelmezhetetlen az a mondat, hogy „mélységes mély a múltnak kútja”, ugyanis a te életed egy sekélyes pocsolya, mely patkánydögöt és földigilisztát ringat csendesen, azt képzelitek tenger zúgásának, világok harcának, nagy, szent nekibuzdulásnak.

Mindig is ez volt veletek a legnagyobb baj. Hogy minden harcotok békaegér harc, és nem vagytok képesek nem komolyan venni, mert ha így tennétek, belőletek tényleg nem maradna semmi. Tinektek a kígyónyi űr is galaxis. Az ilyen szánalmasan sekélyes élet pedig csak úgy élhető, ha megpróbál mindent lerángatni önmaga szintjére. A befelé kunkorodó lélek egyetlen menedéke, ha mindent és mindenkit önmagával összemérhetőnek hazudik – ki mint él, úgy ítél, szól a nép bölcsessége erről.

Ezért aztán most épp tüntettek.

Tüntettek

a szabad genderért, a gender szabadságáért,

a pillanat örökkévalóságáért,

a számlakönyvek örök titokban maradásáért,

a tudatmódosító szerek legalizálásáért,

a macska-, hörcsög-, anya- és hullabaszás szabadságáért,

minden sport azonnali és végleges betiltásáért,

a nemzet, mint olyan, betiltásáért,

a szabadon választott kormányok illegitimmé nyilvánításáért,

az NGO-k mindenek felettiségéért,

minden felelősség betiltásáért, és

az eljövendő világkormányért.

Nem éppen avantgárd megmozdulás, inkább unalmas, de kétségkívül ez biztosítja és igazolja az igazolhatatlant: azt, hogy a létezéseteknek van bármi értelme.

S az is kétségbevonhatatlan, drága hőscincér arcú Bandi, hogy e tüntetések adnak reményt arra, hogy megíródhatnak még további világmegváltó művek, szakdolgozatok, melyek nélkül szegényebbek lennénk.

Ott lökdösi már a rendőröket az az ifjú, aki el fogja készíteni a „Hont András nyomorult nemi élete – különös tekintettel a holokauszt traumára” című diplomamunkát.

Már csikket akar elnyomni a pestisrácok újságíró nőjének arcán az az engesztelhetetlenül liberális kistesó, akiben már megfogant a gondolat, amellyel kissé jobbá, szabadabbá teheti ezt a szemét világot:

„Az erős szag, mint szexuális narratíva – fejezetek a budapesti kaprofágok életéből” – ez a gondolat.

Ez a ti szabadságotok, arany, drága Bandi. És lássuk be, tinektek éppen ez a szabadság is való.

És még perselyt sem kell vigyetek a menet elején, ugyanis tinektek ez mind fizetve van.

És akkor, befejezésül – ha már épp most volt a költészet napja – hadd idézzek neked ide valamit.

„(…)Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig,

Vagy ez a mi hitünk valóságra válik.

Új lángok, új hitek, új kohók, új szentek,

Vagy vagytok, vagy ismét semmi ködbe mentek.”

Bizony, Bandi, ilyen furcsa, fordított a világ! Ugyanis –bár ezt ti éppen fordítva gondoljátok!- mi vívjuk a harcot, a mi hitünkről van szó. És lehet, hogy elveszünk egy szálig, lehet, hogy visszatér a ti világotok.

Akkor lesz megint IMF hitel, eladósodás, lesznek „szükséges megszorítások”, eltűnnek a multikra kivetett különadók, fényesre lesz nyalva Brüsszel és Washington valaga, egy hét alatt eltűnik a határkerítés, lesz „Refugees welcome”, majd a fekák meg a kibaszott iszlamisták a mi nőinket is megerőszakolják, ti meg elmondjátok naponta, hogy nem ők tehetnek róla, szegények, és mindenki legyen toleráns, lesz megint fasza infláció, deviza hitel, jó nagy hiány meg Népszabadság, és a tüntetőket majd megint véresre verik, a szemeket kilövik, a Demszky meg kitüntet, és felelős nem lesz egy sem. Viszont majd megint minden hónapban ötöst fogunk kapni demokráciából a Helsinkibiztől, a Transparytól, meg a Soros összes többi csicskájától, szóval minden visszatér a régi kerékvágásba, és te is boldog leszel végre, te szerencsétlen, beteg, ócska, nyomorult fasz.

S aztán?

Hát aztán legfeljebb vége lesz mindennek. Úgyis ez a cél, nem? És csak az a kérdés, hogy majd veletek mi lesz. Majd meglátjuk, Bandi…

%d blogger ezt szereti: