Valójában Gyurcsány Ferencről és az ő szeretett pártjáról szól az újabb műbotrány. Ferenc testvérből, a rendszeresen bérmálkozó pápai gyerekből ugyanis előbújt a vörös blogger: azt üzente, hogy megvédik Horn Gyulát…
Szerintem Wittner Mária bölcsebben tette volna, ha hallgat. Mondom ezt akkor is, ha őszinte tisztelője vagyok a képviselő asszonynak, és magától értetődően 1956 fáklyahordozójának tartom. A sikerületlen mondat eltussolása helyett próbáljunk kritikus szemlélettel tekinteni a köztünk élő nemzeti hősre még akkor is, ha jól tudjuk, a túloldalon egy igekötőt sem írnának le, mondjuk George Soros ellen.
Legyünk tehát csak önmagunk. És állapítsuk meg őszintén, hogy Wittner Mária mondandója finoman szólva tehát sikerületlen, érdesebben fogalmazva pedig kegyetlen volt. Politikailag pedig igencsak baklövésgyanús.
De most fordítsunk egyet a történeten, és képzeljük el egy pillanatra, hogy mi magunk vagyunk Wittner Mária. Nap nap után azokat a kommunista funkcikat – Lendvai Ildikót, Kiss Pétert, Vitányi Ivánt és a többit – látjuk a Parlament folyosóján, akik idősebb elvtársaikkal nagy egyetértésben tönkretették az életünket. Akik fennhangon éneklik az Internacionálét, vörös drapériák között korzóznak, gyűléseiken ölelgetik az ávós gyilkosokat és csökött agyú munkásőröket. Ha ezt elképzeljük, még cifrábbakat is mondanánk Horn Gyulára, akiről minden testi szenvedése ellenére azért rögzítsük e helyütt: amikor a nemzet a szabadságáért küzdött, ő szovjet zsoldban fegyvert fogunk ellenünk. Az én apám, Wittner Mária és talán ön ellen is, tisztelt olvasó.