Gyurcsány Ferenc inkább hallgasson!

A Fidesz szerint indokolt lenne a szerénység és a visszahúzódás Gyurcsány Ferenc részéről, “hiszen aki össze-vissza hazudott a magyar embereknek, aki eladósította, és a tönk szélére sodorta az országot, az inkább maradjon csendben”.

A vezető kormánypárt parlamenti frakciója azt kommentálta így az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében, hogy a volt kormányfő a Facebookon reagált Orbán Viktor csütörtöki bejegyzésére, a mostani miniszterelnök felelősségét emlegetve az államadósság alakulása kapcsán.

“Gyurcsány Ferencet és korrupt pártját a választók elég egyértelműen csendre intették, jó lenne, ha ezt végre Gyurcsány Ferenc is tudomásul venné” – áll a Fidesz közleményében. Hozzáteszik: Gyurcsány Ferenc szavaira majd csak akkor lesznek kíváncsiak, amikor az illetékes parlamenti vizsgáló albizottság előtt kell számot adnia Magyarország eladósításáról.

***

Elképesztő állításokat tett közzé tegnap a legnagyobb közösségi portálon nyílt levelében Gyurcsány Ferenc. A volt kormányfő szerint az irtózatos mértékűre növekedett hazai államadósságért is részben Orbán Viktor a felelős.

Elemzők szerint Gyurcsány vádját az égvilágon semmi nem támasztja alá, eladósodásunk egyértelműen a 2002-es kormányváltás után indult el. A szocialista politikus szerint, amikor az előző Orbán-kabinet 2001- 2002-ben távozott, 450 milliárd forintnyi “költségvetésbe tartósan beépülő hiányt” hagyott hátra utódaira, amely a szocialisták és a szabad demokraták regnálásának idején 12 százalékpontos államadósság-növekedést eredményezett volna, ha nem igazítják ki időben a büdzsét – írja a Magyar Nemzet szombati számában, melyből további részleteket is megtudhat.

(mno.hu)
***


(fidesz.hu)

Egy hozzászólás to “Gyurcsány Ferenc inkább hallgasson!”

  1. djhambi Says:

    “aki össze-vissza hazudott a magyar embereknek, aki eladósította, és a tönk szélére sodorta az országot, az inkább maradjon csendben”

    A hiánytermelést az első Orbán-kormány kezdte el, majd Medgyessi folytatta. Gyurcsány a válságig nem is vett fel hiteleket, a válság beütésekor a magyar gazdaság helyreállításának kényszere volt. Ezt maga, Orbán Viktor is elismerte. Az MSZP utolsó évei végig szufficitesek voltak, de az Orbán-kormány 2011-es költségvetése elszállt, január deficites lett, és 250 milliárdos beavatkozásra volt szükség, különben a hiáyncél sem teljesült volna. Matolcsy költségvetését elszmálták, erre a Költségvetési tanács is felhívta a figyelmet, melyet elhallagattattak.

    “Gyurcsány Ferenc szavaira majd csak akkor lesznek kíváncsiak, amikor az illetékes parlamenti vizsgáló albizottság előtt kell számot adnia Magyarország eladósításáról”

    Nem tartozik számadással senkinek, csak akkor, ha Kósa és Szijjártó is számot ad a devizahiteleseknek okozott 100-150 milliárd forintos kárról! Az igazság az, hogy egyik politikus sem tartozik számadással senkinek, mert a magyar alkotmány szerint az embernek joga van hülyének lenni. Ezt az Üzleti Jogi Tanszék jogászprofesszorával tartott konzultáció során tudtam meg. A politikusok nem felelnek a saját tetteikért, a választók büntethetik meg csak őket.

    “Elemzők szerint Gyurcsány vádját az égvilágon semmi nem támasztja alá, eladósodásunk egyértelműen a 2002-es kormányváltás után indult el.”

    Ez akkora kamu, amekkorát a világ nem látott. A makrogazdasági mutatók csak együtt vizsgálhatók, és nem az államadósság a kulcs, hanem a folyó fieztési mérleg. Hogy a deficittel az államháztartási egyenleget terheljük, vagy hitelekből finanszírozzuk, az teljesen mindegy. Ez igazolja Orbán Viktor felelősségét a kialakult helyzetben.

    2001 és 2002 között az Orbán-kormány 5%-os hiányt generált az államháztartásban, a Medgyessi-krmány alatt az államháztartás egyenlege közel állandó maradt, Gyurcsány Ferenc alatt pedig 6%-ot javult a megszorításoknak hála.

    Tehát: Orbán Viktor ugyanazt csinálta az államháztartási hiánnyal, amit Medgyessi az államadóssággal, Gyurcsány pedig korrigálta a Fidesz hibáját, és ha nem üt be a válság, az államadósság sem nőtt volna meg. A Bajnai-kormány alatt szufficitessémtették a költségvetést, melyet a második Orbán-kormány néhány hónap alatt elrontott.

    Azonban, hogy az adósságcsökkentő hős kormány képe lebegjen a választók előtt, a nyugdíjmegtakarításainkat használják fel az adósságcsökkentésre, de az az összeg akkor fog hiányozni, amikor a nyugdíjakat kell az elkövetkező évtizedekben kifizetni, tehát az implicit államadósság ugyanúgy megmarad.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: