A Wittner-ügy

Valójában Gyurcsány Ferencről és az ő szeretett pártjáról szól az újabb műbotrány. Ferenc testvérből, a rendszeresen bérmálkozó pápai gyerekből ugyanis előbújt a vörös blogger: azt üzente, hogy megvédik Horn Gyulát…

 

Szerintem Wittner Mária bölcsebben tette volna, ha hallgat. Mondom ezt akkor is, ha őszinte tisztelője vagyok a képviselő asszonynak, és magától értetődően 1956 fáklyahordozójának tartom. A sikerületlen mondat eltussolása helyett próbáljunk kritikus szemlélettel tekinteni a köztünk élő nemzeti hősre még akkor is, ha jól tudjuk, a túloldalon egy igekötőt sem írnának le, mondjuk George Soros ellen.

Legyünk tehát csak önmagunk. És állapítsuk meg őszintén, hogy Wittner Mária mondandója finoman szólva tehát sikerületlen, érdesebben fogalmazva pedig kegyetlen volt. Politikailag pedig igencsak baklövésgyanús.

De most fordítsunk egyet a történeten, és képzeljük el egy pillanatra, hogy mi magunk vagyunk Wittner Mária. Nap nap után azokat a kommunista funkcikat – Lendvai Ildikót, Kiss Pétert, Vitányi Ivánt és a többit – látjuk a Parlament folyosóján, akik idősebb elvtársaikkal nagy egyetértésben tönkretették az életünket. Akik fennhangon éneklik az Internacionálét, vörös drapériák között korzóznak, gyűléseiken ölelgetik az ávós gyilkosokat és csökött agyú munkásőröket. Ha ezt elképzeljük, még cifrábbakat is mondanánk Horn Gyulára, akiről minden testi szenvedése ellenére azért rögzítsük e helyütt: amikor a nemzet a szabadságáért küzdött, ő szovjet zsoldban fegyvert fogunk ellenünk. Az én apám, Wittner Mária és talán ön ellen is, tisztelt olvasó.

Horn Gyuláról és pufajkás barátairól tehát sok jót nem mondhatunk. Országgyűlési képviselőként azonban feltétlenül figyelembe vennénk, hogy a magánközlés igazsága a parlamenti széksorokból más akusztikával terjed: olykor durva mondatfoszlányként libben tovább. Ezt tudnia kell mindenkinek, aki politikusnak szegődik.

De a Wittner-ügy valódi tanulsága nem ez. Valójában Gyurcsány Ferencről és az ő szeretett pártjáról szól az újabb műbotrány. Ferenc testvérből, a rendszeresen bérmálkozó pápai gyerekből ugyanis előbújt a vörös blogger: azt üzente, hogy megvédik Horn Gyulát…

Persze, megvéditek. Önmagától sem sikerült, Fletó. Visszakereshető bárhol a neten Horn 75. születésnapja 2007 júliusában, amikor az egykori pufajkás – szokása szerint cseppet sem szárazon – bravúroskodott a mikrofon előtt. Gorbacsov, Dobrev Klára és a többi meghívott dőlt a kacagástól, egészen addig, amíg az ünnepelt ki nem szólt oldalra Gyurcsánynak:

„Volt olyan, hogy a szocialista párt elcseszett valamit? Volt. Most mit mondjak, ami ünnepélyes, de ugyanakkor nem szervilis? Akarsz ötletet adni, Feri?”

Ezen a ponton Gyurcsány fellépett Horn mellé, nagy tapsot kért számára, és megkísérelte elvenni tőle a mikrofont. Sikerült végül. Az Index egykori beszámolója szerint: „Előbb a protokollfőnök próbál véget vetni azzal az indokkal, hogy közös fotó készül a jelenlévőkről, majd Gyurcsány megy az emelvényhez. »Nem szenvedsz a szerénység betegségétől« – mondja még neki Horn, de a miniszterelnök boldog hetvenedik (sic!) születésnapot kívánva beléfojtja a szót.”

Szóval csak így tovább, Gyurcsány! Ha akkor sikerült belefojtani a szót Hornba, most is sikerül. A munkásmozgalom történetét átlapozva találkozunk hasonló esettel. Sztálin is szépen elbeszélgetett 1923-ban a félhülyévé sorvadt Leninnel, s miután a beszédképtelen Vlagyimir Iljics nem tudott válaszolni, ott és akkor csak a kérdések maradtak a levegőben.

Horn Gyula sem tudja elmondani, kívánja-e Gyurcsány védelmét, a Wittner-ügy viszont kiválóan alkalmas arra, hogy Magyarország leggonoszabb embere megint jelezze gyérülő számú híveinek: itt vagyok, élek, blogolok, visszatérnék.

A Wittner-ügy legnagyobb vesztese a Magyar Szocialista Párt. Főhet a fejük, hiszen kommunikációjukat egy Gyurcsány Ferenc nevű képviselőjük rendre megakasztja. Most is mindenki arról beszél, hogy ő,
I. (Szemlőhegyi) Gyurcsány Ferenc őfelsége megvédi Horn Gyulát, és az MSZP közleményére a kutya sem kíváncsi. Nem lehet könnyű úgy dolgozni a frakcióban, ha tudja az ember: Fletó mindig előz, és nagy ívben tesz a pártfegyelemre.

Jól jegyezd meg, olvasó: amíg ez a kettős kommunikáció fennáll, addig remélhetünk. Az MSZP kolonca, a kényszeresen közlékeny Gyurcsány Ferenc hónapok óta a magyar jobboldal szekértolója. Visszatérni soha nem fog az ország élére – ahhoz túlságosan lejáratta magát –, de amíg nyilatkozik, fenyegetőzik, feltűnősködik, addig a bűnei is elevenen élnek. Ő maga tesz róla, hogy szeretett pártja még véletlenül se újuljon meg.

Hajrá, Ferenc! Fáradozásodat előre is köszönjük, további jó munkát és erős kritikai hajlamot kívánva üdvözöl: a Kétharmad.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: