Genderszakik

Álláspont. Társadalmi nemek tanulmánya, avagy Gender Studies néven mesterképzést hirdetett az ELTE szeptembertől

A KDNP tiltakozó levelet írt a rektornak, amelyben a szak kérdéskörét „a magyar társadalom számára semmilyen haszonnal nem bíró, tudománynak álcázott, félrecsúszott témának” minősítette, arra kérve Mezey Barnát, hogy inkább egy demográfiai intézetet, családügyi tanszéket hozzon létre. Fodor Gábor liberális pártja szarkasztikus ellenlevelében „a magyar társadalom számára kiemelkedő haszonnal bíró, nemzetközileg is megbecsült tudománynak” nevezi a gender tematikát, hozzátéve, a szakra szánt pénzzel „semmiképp sem demográ­fiai intézetet, családüggyel foglalkozó tanszéket” kell felállítani, mivel „Magyarország jövője a magyar emberek kezében van, ezért őket kell támogatni, az ő problémáikkal kell foglalkozni”.

Annak megítéléséhez, hogy valójában mennyire széles körű problémáról van szó, és mekkora hasznot hajthat az ország számára egy ilyen képzés, illetve az azon „társadalmi nemek tanulmányának kutatója” oklevelet szerző szakemberek, először is tudni kellene, nagyjából mit tanulnak majd a hallgatók. Ehhez pedig kézenfekvő, ha betekintünk a Soros által alapított Közép-európai Egyetem (CEU) gendertanszékének kurzuskínálatába.

Az egyik kurzus például a queer-elméletről szól. Ha valaki még nem kellően tájékozott LMBT-fronton, fellapozhatja a wikipédiát, amelyben azt találja, hogy a queer kifejezés „a szexuális kisebbség korrekt és diszkrét megfogalmazása”, azonban egyesek szerint „a queer megfeleltethető a magyar buzi fogalomnak”. Maga az elmélet pedig azzal foglalkozik, hogyan változtak a történelem során a homoszexuális kapcsolatok és a buzikhoz, pardon, queerekhez való viszonyulás. Megtudhatjuk azt is, hogy „a nemi identitás férfi és nő binaris felosztásának korlátait a genderqueer irányzat töri meg”, továbbá hogy erre épül rá szorosan a transzfeminizmus ideológiája.

Hogy a gendertudósok hasznosságáról minél pontosabb képet kapjunk, ne álljunk meg itt! A transzfeminizmus szerint mind a biológiai nem, mind a társadalmi nem csupán társadalmi konstrukciók, és a megkülönböztetésre szolgáló, a biológiai nemet és a társadalmi nemet elválasztó határvonal önkényesen, kényelmi szempontok alapján került meghúzásra. A transzfeministák úgy vélik, a feminizmus szem elől tévesztette azt, hogy „a biológiai adottságok nem kellene, hogy meghatározzák emberek sorsát”. Kiderül aztán, hogy a feministák és a transzfeministák között komoly ellentétek feszülnek, mivel a mainstream feminizmus elsődlegesen a fehér, heteroszexuális, középosztálybeli, ép testű nők érdekeit képviseli, s ezért „magán a mozgalmon belül termelődnek újra az elnyomás egyes megnyilvánulási formái”. Sőt, „a transzfeministák számos olyan, nem kellő alapossággal megvizsgált helyzetről számolnak be, amelyben egy adott nő hatalomgyakorlása magában hordozza annak a lehetőségét, hogy egy másik nő számára kárt okozzon”. Ó…

Eddig eljutva egy nyilvánvalóan beszűkült látókörű, konzervatív személy, aki esetleg még nem is feminista, máris hajlamos lenne levonni a következtetést, miszerint nincs égető szükség arra, hogy egy egész szakot finanszírozzon egy állami fenntartású egyetem ilyen kérdések boncolgatására. De ne ítéljünk elhamarkodottan, nézzük tovább.

A queer-elmélet oktatója a CEU-n Timár Eszter. A genderkutató érdeklődési köre – egy LMBT-s honlap szerint – „a szexualitás, irodalomelmélet, dekonstrukció, performativitás, megtestesítés, politikai filozófia, a barátság és a testvériesség diszkurzusai”. „Jelenlegi munkája elsődlegesen a poszt-revolucionista állampolgár és a homoszexuális modern (férfi) alakja közti sokoldalú kapcsolódási pontok témája köré összpontosul. Ehhez kapcsolódó projektjei a XIX. századi nacionalizmus szerepére fókuszálnak a homoszexualitás diszkurzusaiban és a jelenlegi magyar homofóbia esetén.” Egyértelműen kiemelkedő fontosságú témák.

Egy másik kurzus a Nemek és szexualitás a kötelező oktatásban, előadója Rédai Dorottya aktivista, aki a CEU-n doktorált. Kutatási területe „a nemek, a szexualitás, az etnikum és a társadalmi osztály interszekciói az oktatásban”, tagja a Labrisz Leszbikus Egyesületnek és tréner az egyesület – szintén Soros által támogatott – Melegség és megismerés programjában, amelynek honlapja szerint évente mintegy harminc iskolába kapnak meghívást.

A CEU-n több kurzust is vezető egyetemi tanár, Pető Andrea még 2006-ban a Magyar Narancsnak adott interjúban beszélt a gendertudományok térnyeréséről. A társadalmi nemek tudományának oktatásában szerinte négy fázis van. Az elsőben nincs ilyesfajta képzés az országban, a második fázisban ezek a tematikák már megjelennek az alap-, illetve a posztgraduális képzésben, majd létrejön az önálló, államilag finanszírozott alap- és posztgraduális képzés, végül a nőtudományok átalakítják a hagyományos diszciplínákat is. A Reflektor.hu-n tavaly megjelent írásban pedig már azt fejtegette, hogy tanszéki pólójukat lecserélték az „így néz ki egy feministáról” arra, ami azt hirdeti, hogy a kérdésre, „határozd meg a társadalmi nemed” egyetlen helyes válasz van, mégpedig, hogy a társadalmi nem választható, sőt mindig változó viselkedés, azaz egy performance.

Talán ennyi elég is.

A liberálisok igyekeznek úgy beállítani, mintha az állami genderképzés ellen tiltakozók nem lennének tisztában vele, miről van szó, és nem értenék, milyen óriási jelentősége van ezeknek a kutatásoknak – tehát például buziattitűd a történelemben, genderqueer és transzfeminizmus, melegség-oktatás a köznevelésben – az ország jövője szempontjából.

A többségi társadalom nem azért mond nemet, mert nőgyűlölő és ho­mo­­fób, hanem mert pontosan érzékeli, mekkora szükség van állami gender­tudósképzésre. Semekkora.