A nemzetvédelem hiányossága
A közelmúltban lezajlott önkormányzati választás eredménye dühödt elkeseredést váltott ki sokunkban, így belőlem is. Nem hiszek abban a teóriában, hogy a végzetes budapesti eredmény eredője Borkai Zsolt, egyébként az én ízlésemtől is távol álló, leleplezett cselekménye vagy más, a felszínen látható egyéb ok lett volna. Lehet, hogy mindezek hozzájárultak a nem kívánt eredményhez, de ettől függetlenül is bekövetkezett volna Budapest elvesztése, az ellenzék győzelme. Tévedésen alapuló elemzés lenne az is, ha a Fidesz–KDNP-szövetség magyarországi politikai ellenfeleinek okos és átgondolt taktikai győzelméről beszélnénk. Természetesen nem vonható kétségbe, hogy a koalícióra lépő, egyébiránt egymástól ideológiailag fényévnyi távolságra lévő ellenzéki politikusok és lelkes aktivistáik ne tettek volna meg mindent pártjaik sikerért.
De! Ebben az esetben a Fidesz–KDNP vereségének az igazi háttere másban keresendő. Egészen pontosan a főváros bukásának oka az operatív védelem részleges vagy akár teljes hiánya. Olyan illegális rendszerek avatkoztak be a választási kampányba, amelyek ereje szervezettségben, anyagi forrásokban nemzetközi szinten is nagyságrendekkel haladják meg a magyar pártok lehetőségeit. Évek – szerintem évtizedek – alatt építettek fel struktúrákat, hoztak létre háttérbázisokat és épültek be szervezetszerűen a magyar politikai elitbe, amely immáron érzékelhető módon alkalmassá tette őket az október 13-i siker elérésére.
Ha valaki, hát a magyar miniszterelnök tudja, hogy a világban egyre nagyobb befolyásra szert tevő – főleg gazdasági, pénzügyi – erőterek mindent elkövetnek, hogy Magyarország is álljon be a sorba Európán belül, és önként kövessen el társadalmi öngyilkosságot. Vagyis szabaduljon meg identitásától, értékeitől, de leginkább szabad akaratától, és kerüljön végre rabszolgasorba. Olvass tovább »