Elgurult gyógyszerek: Orbán lejáratásán és kifigurázásán dolgozik Hadházy

Orbán kifigurázására, lejáratására és a “játékszabályok” átrajzolására szólít fel legújabb agymenésében Hadházy Ákos, az ellenzék éppen soros provokátora. Az elismert zoknigyűjtő és lószakértő hírében álló politikus hétfői ordenáré, lópéniszt emlegető táblás akcióját kritizálókhoz címzett írásában arra buzdítja az ellenzéket és szavazóikat, hogy ahol lehet, igyekezzenek megalázni Magyarország miniszterelnökét. Véleménye szerint ez neki sikerült hétfőn, ezt pedig az bizonyítja, hogy még saját táborán belül is felháborodást váltott ki a produkció.

Legalábbis megosztó volt Hadházy Ákos hétfői parlamenti produkciója – mindenesetre az biztos, hogy az akcióval történelmet írt: elérte az ellenzéki politizálás legalját. Legalábbis eddig ezt hihettük, most viszont kiderült: ez csak a kezdet volt. Meglepő módon még a baloldali provokáció magyarországi médianagykövete, a Mérce is negatív hangvételű publikációban bírálta Hadházy megnyilvánulását, amire azonnal meg is lett a válasz: a képviselő sietve írt egy válaszcikket, amelyben kifejtette, hogy szerinte miben áll az ellenzéki politizálás: a botránykeltésben, a lejáratásban és a “játékszabályok” átírásában. Ez Hadházy doktor programja a 2022-es választásokra.

Sokszor elmondtam, de kész vagyok újra és újra elismételni: a játékszabályok megváltoztatása és önmagunk megszervezése nélkül nem jutunk semmire

– szögezi le Hadházy. Szerinte a Fidesz-szavazókat egyelőre nem tudja meggyőzni, stratégiája így az, hogy az ellenzéki szavazókat kell aktivizálni és feltüzelni, hogy a mindennapokban is vállalják a véleményüket.

Ők fognak aztán segíteni nekünk, hogy meggyőzzék a családtagjaikat és szomszédaikat, ők tudnak nyomást gyakorolni a hatalomra, mert mi, politikusok a parlamenti felszólalássokkal – lássuk be – nem vagyunk erre képesek

– írja Hadházy.

A tény hogy Hadházy “lenyúlta” Karácsony alkalmatlanságpolitikáját, és kijelenti, hogy az ellenzéki politizálás nem alkalmas parlamenti csaták megvívására, már említést sem érdemel azon túl, hogy jól jellemzi, milyen fejetlenség van szakmai szinten a baloldalon.

Ennél sokkal érdekesebb, hogy mit érthet a “játékszabályok megváltoztatása” alatt. Nekünk, magyaroknak azonnal megszólal a vészcsengő, ha egy balos politikus ilyenekről beszél. Vagy legalábbis meg kéne szólalnia. Egyelőre úgy néz ki, a szabályok áthágása még csak a verbális erőszak alkalmazására vonatkozik, amivel bevallottan az ország törvényesen megválasztott vezetőjét próbálja meg lejáratni, azonban a cél gyakran szentesített már szentségtelen eszközöket is az ellenzéki oldalon.

Visszatérve a hétfői performanszra: Hadházy írásában kifejti, hogy célja Orbán Viktor “varázstalanítása” volt. Hozzátette: a hosszú távú cél Orbán megalázása; szerinte csak így lehet megverni a Fideszt. Ilyen a korrekt ellenzéki politizálás.

Ő nagyon tudatosan eltávolította magát a napi vitáktól, aminek végső szimbóluma, hogy felköltözött a Várba. A környezete tudatosan elszigeteli őt, hogy az ellenzék ne tudjon vele „ütközni”, hiszen nézetük szerint csak megemelnének valakit azzal, ha a vezénylő tábornok vitába szállna vele. Szerintem sikeresen törtem át ezt a falat, ami nagyon bántotta a fideszeseket, nem véletlenül támadtak rám a képviselő-verőlegények. A későbbiekben is keresni kell ezeket a lehetőségeket, hogy magát a vezért tegyük nevetségessé, ne csak a kegyenceit

– írja Hadházy. Ezek után zárásként ismét elhint egy szolid fenyegetést:

kifelé a parlamentből és kezdjünk el a játékszabályok megváltoztatásán dolgozni!

Hogy hogyan akar változtatni a játékszabályokon a parlamenten kívül, azt talán el tudjuk képzelni; mindenesetre úgy tűnik, az ellenzék Hadházyn keresztül üzent hadat a keresztény konzervatív oldalnak. Ezt pedig már a 2022-es totális kampány nyitányának is tekinthetjük.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

%d blogger ezt szereti: