A Földgolyó büszke gyilkosai

Most rögtön elnézést kérek mindenkitől, akit esetleg sért a „FöldGOLYÓ” kifejezés. Elvégre nem csak a laposföld-hívők érzékenységét illene tiszteletben tartani, de honnan ez a fene nagy patriarchális, ciszhetero bizonyosság, hogy Földanyánk (anyánk??) – azaz Gaia – önmaga gömbként, nem pedig tányérként (esetleg valamilyen átmenetként) identifikál?

Jeszenszky Zsolt írása

No, de komolyra fordítva, van most ez a 16 éves autista kislány, Klímavédő Szent Gréta, akinek a szülei ahelyett, hogy a kortársai közé való minél jobb, könnyebb beilleszkedését segítenék, maguk is elszánt progresszív aktivisták lévén, nem csak hagyták, hogy szerencsétlen gyerekükből mások politikai terméket kreáljanak, hanem aktívan hozzá is járultak ehhez. Így lett Gréta Thunbergből Great Frankenstein, aki szigorú, szúrós tekintettel néz mélyen a lelkiismeretünkbe, prófétál nekünk a közelgő „klímakatasztrófáról”. (Összhangban a zöld pártok és a média által mostanság kötelezővé tett szóhasználattal, a „klímaváltozás” helyett. Kétségtelenül még drámaibb, még hatásosabb.) Dörgedelmesen kioszt mindannyiunkat, és felszólít, hogy azonnal tegyünk valamit. Vagyis nem egészen mindannyiunkat. A szmogtól permanens ködbe burkolózott kínai, indiai, városok láthatóan nem zavarják; a szemetet nyílegyenesen a helyi folyóba öntő afrikai, közel-keleti szokásokkal, általában a harmadik világ ész nélkül szemetelő lakosságával nincs baja. Csak nekünk, a nyugati világban élő gonosz, fehér (pláne ha keresztény) kirekesztőknek kell lelkiismeret-furdalást éreznünk. De azt minden percben…

Olvass tovább »

BAYER ZSOLT: EGY TÖKÉLETES ÍRÁS!

Bayer Zsolt: Egy tökéletes írás!

Alább Sebes Gábor nagyszerű írását olvashatják. Ajánlom szíves figyelmükbe.

„A minap a német megszállás Szabadság téri emlékműve előtt vezetett az utam. Mélyen megdöbbentett az emlékmű előtt összehordott kavicsok, bőröndök, fényképek és az Orbán-kormányt gyalázó szövegek bazári látványa. Sokan azt hiszik, hogy „a zsidók” tiltakoznak az emlékmű ellen. De éppen ellenkezőleg: a zsidók csak egy cinikus játszma részei. Mint minden zsidónak, nekem is haltak meg rokonaim a Holokausztban, de hogy a halálukat több mint 70 évvel később a demokratikusan megválasztott kormány elleni harcban használják ütőkártyának, azt blaszfémiának tartom.

1947-ben a magyar neológ zsidóság rabbijai március 19-ét, a német bevonulás napját „örök időkre” böjttel egybekötött gyásznappá nyilvánították. Ők csak tudták, miért nem Horthy születésnapját vagy a deportálások megkezdésének napját választották. Az emlékművön a héber szöveg szándéka szerint illően emlékeztet arra, hogy a német megszállás a magyar zsidóság számára is szörnyű következményekkel járt.

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: