A Pesti Srácok stábja ellátogatott Keszthelyre, ahol Vona Gábor tartott előadást a Jobbik ifitagozatának nyári táborában. Többek között arra voltak kíváncsiak, mikor láthatják viszont az elcukisodott néppárt élén, illetve visszatér-e egyáltalán a politikai közéletbe, valamint természetesen arra, hogy mennyire érzi felelősnek magát a Jobbik mélyrepülésében.
“Vona Gábor láthatólag jobban örült a mikrofonnak és a kérdéseknek, mint a kísérői, akik meglepően szelíden ugyan, de megpróbáltak egykori pártelnökük és a mikrofon közé siklani. Ebből a mikrofonéhségből akár arra is következtethetünk, hogy nem sokáig kell már nélkülöznünk őt” – írják.
Alább a videó, melyben a korábbi pártelnök azt mondja, örül a kilépéseknek:
Nem ismeri be az elvtelen politizálás bukását
Az Azonnali.hu bejutott a rendezvényre, ahol a Jobbik volt elnöke megtörte bő három hónapos hallgatását. Vona azt már a nagyjából másfél órás beszélgetés legelején leszögezte, hogy saját jövőjéről nem akar beszélni, mert – mint mondta – ennek még nincs itt az ideje. Olvass tovább »