The Times: Orbán helyre akarja állítani a hagyományos konzervatív politikát Európában

2018. július 30. 11:20

Orbán Viktor miniszterelnök tusnádfürdői beszédéről közölt összegzést hétfői számában a The Times.

A brit napilap szerint a miniszterelnök kesztyűt dobott a politikai fősodornak szerte az Európai Unióban a jövő májusi európai parlamenti (EP-) választások előtt, amelyeket döntőnek nevezett a keresztény Európa jövője számára.

 

Orbán Viktor páneurópai kampányt akar folytatni, hogy helyreállítsa a hagyományos konzervatív politikát, amely szerinte ellenzi a bevándorlást és a multikulturalizmust, kiáll viszont a hagyományos keresztény családmodell mellett”

– olvasható a konzervatív lapban.

A cikk a magyar miniszterelnök szövetségesei között említette Lengyelországot és Sebastian Kurz osztrák kancellárt. A Times szerint Orbán stratégiája vonzó a Merkel pártjával együtt kormányzó bajorországi konzervatívoknak is.

 

ORBÁN VIKTOR BESZÉDE A XXIX. BÁLVÁNYOSI NYÁRI SZABADEGYETEM ÉS DIÁKTÁBORBAN

Végül is mindannyiunkat ugyanaz a kérdés érdekel, hogy mi lesz, mi történik majd a következő, egy év múlva esedékes szabadegyetemi találkozónkig. Mi történik 2019 júliusáig? Felmérendő a távlatokat, a lehetőségeinket és a saját erőnket is, induljunk ki abból, hogy mi történt, mióta nem láttuk egymást. Mi történt az elmúlt egy évben? Nem az eseménytörténet érdekes itt, inkább az értelme mindannak, ami az elmúlt egy évben történt? Olyan sok minden történt, hogy azt is nehéz elhinni, ami már megtörtént, nemhogy azt, ami történik majd, és amiről most mindjárt beszélni fogok.

Olvass tovább »

EGY ÚJABB LIBERÁLIS MEGVILÁGOSODÁS

Hernádi Judit szerint a helyzet cseppet sem vicces. Bár nyilván az volt 2002 és 2010 között, amikor MSZP-SZDSZ kormányok „boldogították” a nemzetet, hiszen akkor önfeledten nevetgélt a megboldogult Heti Hetesben, igen visszafogott kritikákkal illetve a Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai nevével fémjelzett gyászkorszakot.

 

20140919hernadi-judit-interju6

Hernádi Judit

Bezzeg az azelőtti, és az azutáni Orbán-kormánnyal már nem bánt ennyire kesztyűs kézzel a színművésznő. A HVG-nek adott interjújában Hernádi elmondta, hogy évekig naivan hitt abban, hogy változás történik az országban, és van értelme a véleményalkotásnak. Ahogy fogalmazott, „frappáns megmondásokkal igyekeztek a jelenségek lényegére rávilágítani”.

A művésznő ugyanakkor amiatt is dohog, mert „beszorították a baloldalra” (vajon miért?), pedig elmondása szerint sosem szimpatizált a szocialistákkal, de ettől ő még baloldali érzelmű.

 

Olvass tovább »

Liberális elmebaj: Papp Réka Kinga felnégyelte a Nyerges Attila-címlapot

Cropped landscape

2018-07-30 
Papp Réka Kinga, a hírhedt sorosista aktivista felnégyelte a Figyelőt és ezzel pontosan bebizonyította, hogy mi a probléma a fundamentalista liberálisokkal, akikről Nyerges Attila is beszél a Figyelőnek adott interjúban. A lap szerkesztőségi állásfoglalása.

Papp Réka, politikai aktivista, újságíró, a Soros Györgyhöz köthető Hallgatói Hálózat alapítója, akkor vált igazán híressé, amikor kifejtette véleményét a bevándorlásról, miszerint:

„Hogyha iszlamizálódik Európa, akkor tudod mi lesz? Akkor Európa iszlám lesz! És akkor mi van?”

De az is emlékezetes vélemény volt a részéről, még 2015 szeptemberében, amikor azt mondta: szerinte kizárt, hogy az Európába érkező migránsok között terroristák is legyenek. Sajnos ebben nem lett igaza. Olvass tovább »

EGY KIS CSISZOLT GYÉMÁNT

Bayer Zsolt

Arany barátom, Szentesi Zöldi kolléga helyezte el ezt a csiszolt gyémántocskát a 888-on. Külön érdekesség, hogy nekem pontosan ugyanakkor és ugyanazért tűnt fel ez a Radnóti nevű esztéta, mint neki. Radnóti, az esztéta – Istenem…

Vagy inkább önmaga ócska, pöffeszkedő emlékműve. A semmi a posztamensen. Akin után még egy radnótinyi űr sem fog maradni. Szerencsére.

„A szimplán hülye esztéta esete

Szentesi Zöldi László (888)

Nem olyan, mint a pék, a karosszérialakatos és a magyartanár, de fogadjuk el, hogy van ilyen.

Esztéta.

Mondom, legyünk belátóak, nagylelkűek, megengedők. Nem szégyen az, ha valaki azzal keresi a kenyerét, hogy szövegeket, gondolatokat boncolgat, mint medika a varangyot. Szóval: esztéta, bármit is jelentsen ez. Alapos gyanúm szerint egyébként nem többet és nem kevesebbet, mint hogy ha már önálló kulturális teljesítményre nem képes, mások alkotásairól dönti el, esztétikusak-e vagy sem. Ügyes, mondta Lukács György, és agyonlövetett még öt kiskatonát.

Itt van nekünk az esztéták esztétája, Radnóti Sándor, a nagyeszű és karakán értelmiségi, akit méltán állíthatunk a legnagyobbak, úgymint Heller Ágnes, Vajda Mihály, Ludassy Mária, Anatolij Lunacsarszkij és Andrej Zsdanov mellé. Radnóti Sándorra – nem lévén a baloldali sajtó és az esztétikai szakirodalom hűséges követője – sokáig nem figyeltem fel. Csak akkor vettem észre létezését, amikor évekkel ezelőtt arról értekezett, hogy mennyire gány épület a magyar Parlament, hogy ez a „pöffeszkedés emlékműve”, de ő aztán legyűrte az undorát, és egy hajnali taxizáson a túlparti rakpartról végül is megbékélt a látványával.

Ekkor már éreztem, hogy egyszer dolgunk lesz egymással.

És lőn. Itt van előttem az ürügy, maga a nagybetűs mondat. Amely mondatot Radnóti roppant alapossággal, európai kitekintéssel és civilizátori hajlammal így fogalmazta meg a minapi Népszavában, most figyeljünk: „A legkülönbözőbb rehabilitálási és újraélesztési kísérletek ellenére a magyar kultúra (amely mindig első sorban irodalmi kultúra volt) lényegi tradíciója vagy liberális, vagy baloldali.”

Mindig tudtam, hogy ha az ember esztéta, akkor vagy nagyon okos, vagy nagyon buta, átmenet nemigen létezik. Azt a lehetőséget, hogy Radnóti nagyon okos, szerintem azonnal vegyük ki a kalapból. Aki a „pöffeszkedés emlékművének” nevezi Budapest legimpozánsabb építészeti remekét, amelyről mellesleg naponta turisták ezrei szavaznak a jelenlétükkel, továbbá a teljes magyar kultúrát betessékeli a baloldali-liberális ideológia feliratú skatulyába – nos, mondjuk ki: az szimplán hülye.

Miután Radnóti Sándor képességeit és jeles személyét behatároltunk, foglalkozzunk a lényeggel. Nem, nem annak bizonygatásával, hogy a magyar kultúra néhány évszázada, jelesül pedig a közelmúltja baloldali és liberális művészek, írók, szobrászok fájó hiányában telt el, nem, nem. Kihagyjuk a kedves invitálást, és nem fogunk védekezni, amikor a szimplán hülye esztéta kisajtolja magából a heti provokációt. Nem tartunk szemlét a radnótista esztétikával a magyar kultúrából kitagadott személyek felett, bár nagyon viszket a tenyerünk, mert nevek százai jutnak eszünkbe, a minden európai nyelven olvasó Németh Lászlótól az építész Makovecz Imréig, akiknek nyilván érvénytelen az életművük, és nemigen nevezhető kultúrának sem, amit felmutattak, senkik ők, akiket egy borzas hajú macskajancsi kiűzetett a liberális paradicsomból.

Inkább arról ejtsünk egy szót, amit Orbán Viktor szóba hozott Tusnádfürdőn: itt az ideje, hogy a ’68-asokat végleg elfelejtsük („Ha a ’68-as elit megy, akkor már csak egyetlen kérdésre kell válaszolnunk, hogy ki jön? És erre azt a szerény választ kell adni, hogy mi jövünk. Higgadtan, nyugodtan, visszafogottan azt kell mondanunk, hogy jönnek a ’90-esek a ’68-asok helyett.”) Rossz hír ez Radnóti Sándornak, de ketyeg az óra, közel az idő.

Belegondoltunk már, mit érezhet most a teljes magyarországi lerakat? Hogy Heller, Vajda, Ludassy, ez a Radnóti és a többi mennyire feleslegesnek láthatja a teljes életművét? Hogy hiába töltöttek el évtizedeket átneveléssel, gondosan adagolt lelki mérgezéssel, a szérum mégsem hat? Vacak érzés lehet, hogy egész életedben az internacionalizmust hirdeted, már-már azt hiszed, győztél, felülkerekedtél, aztán megérkezik a nemzeti reneszánsz. De az igazán rossz hír nem ez számukra. Hanem az, hogy minden jel szerint megérett az idő, kész az elhatározás, és az egész bagázst hamarosan kitakarítják nagyjából azzal az empátiával, ahogyan a lóistállóban a málladozó végterméktől megszabadul a gondos ápoló.

Kemény szavak? Kétségtelenül. De a magyargyűlölet is kemény ám. Esztétikával azonban semmire nem megyünk ellenünk. Ha azonban végre kimozdítjuk örökös tanszéki állásaikból, nyugdíjazzuk őket, ha a helyükre fiatal, tehetséges szakembereket ültetünk, akik magyar szemmel nézik a világot, és egymás szopkodása helyett dolgoznak, nos, akkor a „babiloni fogságra vetett magyar szellem” (Németh László) végre kiszabadul, a blöffparádé pedig elmúlik, mint a kanyaró.

Végezetül küldjünk egy versrészletet Radnótinak. A hamis Radnótinak. Mert van nekünk egy igaz Radnótink is, nem Sándor, hanem Miklós, aki a messze távolból, egy másik világból küldi méltatlan névrokonának az emberré és magyarrá válás receptjét:

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,

nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt

kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.

Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága

s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

Ezt szerettük volna még elmondani Radnóti Sándornak. Talán ez is eszébe jut, mielőtt számot vet az életével, a sorsával, és szépen, engedelmesen helyet ad felkészültebb, tehetségesebb utódjának, utódjainak a hazai szellemi életben. Akiknek a szimpla baromságok megfogalmazásán kívül talán más lenyomatot is sikerül maguk után hagyniuk.”

(Borító: mindenszo.hu)

%d blogger ezt szereti: