Az unió hivatalos mentőhajóit is kitilthatja Róma

2018. július 10.

 

Az Európai Unió hivatalos Földközi-tengeri mentőmissziójának a hajóit is kitiltaná az olasz kormány, ha csütörtökön az EU belügyminiszterei nem tárgyalják az olasz javaslatokat a bevándorlási szabályok szigorításáról.

 

 

Matteo Salvini belügyminiszter szerint az európán kívüli táborok és a fokozott határellenőrzés témájához ragaszkodnak. A hétvégén az olasz hatóságok bejelentették, hogy civil mentőhajók kikötését ezek után nem fogják ellenőrizni, hétfőn pedig már az olasz zászló alatt hajózó legénységnek is megtiltották a kikötést.

Reklámok

A barlangba rekedt gyerekekhez hasonlította a migránsokat egy demokrata szenátor

Ha az embernek szórakozni, vagy sírni van kedve, akkor mindenképpen érdemes megnézni, hogy ki, mit mondott a haladók oldalán. A hét legnagyobb megszólalását úgy tűnik, hogy a Demokrata párt színeiben pompázó illinois-i szenátor Dick Durbin számlájára írhatjuk. A politikus a barlangban ragadt thai gyerekek esetéből próbált éppen politikát csinálni, amikor a szerencsétlenül járt fiatal futballistákat ahhoz a 2300 illegális bevándorló gyerekhez hasonlította, akiket azért szakítottak el a szüleiktől, mert azok illegálisan próbáltak átszökni az Egyesült Államokba. 

 

 

 

Imdákozunk azokért a fiúkért Thaiföldön, akik a barlangban rekedtek. Remélem azokért is imádkozunk – gyermekekért és csecsemőkért –, akiket a Trump-kormány a zéró tolerancia nevében elválasztott a szüleitől.

– mondta Dick Durbin az NBC “Meet the Press” című műsorában. Az illinois-i szenátor azt is hozzátette, hogy a migráns gyermekek is egy bürokratikus barlangban raboskodnak, ezért nem szabad róluk megfeledkezni. 

Az igen mélyenszántó gondolatok közben Durbin csak arról feledkezett meg, hogy Donald Trump június 20-ával kiadta a parancsot, hogy állítsák le a gyermekek szülőktől való elszeparálást, majd július 2-án Dana Sabraw kaliforniai kerületi bíró elrendelte a szülőktől elválasztott, több mint kétezer gyermek újraegyesítését családjaikkal. 

 

Olvass tovább »

Sírnak a liberálisok: konzervatív és katolikus Trump főbírójelöltje

2018. július 10.

Az amerikai elnök Brett Kavanaugh bírót jelöli a szövetségi legfelsőbb bíróság új tagjának, a demokraták azonban aggódnak.

Donald Trump hétfőn este jelentette be a Fehér Házban a legfelsőbb bíróságba szánt jelöltjét, az 53 éves konzervatív Brett Kavanaugh-t, aki 2006 óta a washingtoni fellebbviteli bíróság tagja. Az elnök briliáns jogászként aposztrofálta jelöltjét, hangsúlyozva, hogy kifogástalan szakmai előélettel, valamint páratlan felkészültséggel rendelkezik.

Donald Trump, Brett Kavanaugh és családja

Fotó: AFP 

Trump rövid beszédében elmondta, hogy Kavanaugh a törvény betű szerinti betartásán munkálkodik majd, illetve azt is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a jelölt a családjával együtt egy katolikus közösség aktív tagja Washington DC-ben.

Brett Kavanaugh jelöltségét a szenátusnak kell jóváhagynia. Várhatóan hosszadalmas vitára kerül sor, mivel a demokrata párti szenátorok már előre leszögezték: nem támogatják Donald Trump jelöltjét. Olvass tovább »

Hont András az ellenzékről: “csak azt tudjuk elérni, hogy rossz legyen 888-asnak lenni”

2018. július 10.

Hont András Kálmán Olga műsorában sivalkodott, hogy mi lehet most a függetlenobjektív sajtó egyetlen célja.

Hétfőn este az Egyenesen című műsorban Hont András lényegében arról beszélt, hogy oda kellett volna, oda kellene vonulnia az ellenzéknek az összes nem ellenzéki médiumhoz, hogy ezek munkáját ellehetetlenítsék. A demokrácia jegyében, ugye.

(…) kellemetlen legyen, ciki legyen a helyi hatalom kiszolgálójának lenni. Rossz legyen a 888-nál dolgozni. Momentán nem tudunk mást elérni”

– fakadt ki a vágyairól a mester (a teljes videó itt érhető el, az idézett rész a 20. perc után kezdődik).

 

 

web760

Lehet, hogy titeket kifizetnek, de mi szabadok vagyunk”

– mondta utána. Ki is emelte, hogy nekik csak autonómiájuk, függetlenségük és szabadságuk van.

Most akkor diktatúra van, vagy szabadok vagytok, Andris?

Olvass tovább »

BUDAPEST – Nyomoznak Göncz Kinga alapítványa után

Screenshot_17

All 12 boys and coach rescued from Thai cave

World news

Screenshot_16

Thai Navy SEALs confirmed that all 12 boys and their coach have been rescued from the Tham Luang cave in Thailand.

%d blogger ezt kedveli: