Mona Lisa szeme és a titkos kód

A jelképek ugyan szabad szemmel nem láthatók, de nagyítóval igenis, világosan kivehetők! – közölte megfellebbezhetetlenül Silvano Vinceti. Kijelentése meghökkentette a világot. S bár december közepén hangzott el, azóta is érdeklődés és viták kereszttüzében áll.

 

Silvano Vinceti, az olasz Kulturális Örökség Országos Bizottságának elnöke ugyanis nem kevesebbet jelentett be, mint hogy Mona Lisa szemében titkos kódok láthatók, melyek révén alkalmasint a rejtélyes mosolyú hölgy valódi kilétét is megfejthetik végre.

Olvass tovább »

Cseh Tamás születésnapja a Bárkán

Cseh Tamás

Cseh Tamás

1943. január 22-én született. Most lenne 68 éves. 1971 januárjában született az első dal, az Ócska cipő. Negyven éve már. Tíz évig volt a Bárka társulatának tagja Cseh Tamás, rá emlékezünk ezen a napon.

„Nem tudom, mi lesz a dalok sorsa. A pénz és a számítógép világában lesz-e helyük? Talán. Annak idején beszéltük Gézával: ezeket a dalokat valaki meghallgatja majd 2020-ban, és tudni fogja, hogyan éltünk mi, egykori emberek.”
 

Orbán Viktor: “De, ha a magyar médiatörvénynek ezt a passzusát módosítani kell, akkor Franciaországban, Németországban és Hollandiában is meg kell változtatni az ottani médiatörvényeket…”

 

Orbán Viktor, aki külföldi újságírókkal találkozott a soros magyar EU-elnökség nyitánya alkalmából, azt mondta az AFP szerint, hogy “nem Franciaország vagy Németország dolga” ítélkezni arról, megfelel-e egy nemzeti jogszabály az Európai Unió szabályainak, hanem az Európai Bizottságé”.

“Természetesen, Magyarország elfogad bármilyen az EU által indított eljárást – mondta. – De, ha a magyar médiatörvénynek ezt a passzusát módosítani kell, akkor Franciaországban, Németországban és Hollandiában is meg kell változtatni az ottani médiatörvényeket, mivel semmi olyan nincs az általunk alkotott jogszabályban, ami ne lenne az ő médiatörvényükben” – idézte Orbán Viktor szavait a brit és a francia hírügynökség.

Orbán Viktor

Orbán Viktor

 

Olvass tovább »

Álláspont

 

Ugyanaz a bűz 2.

Még az Antall-kormány idején, a nagy chartamozgalmak indulásakor (hja, kérem, akkoriban még Antallék voltak a nácik…) Eörsi Mátyás szabad demokrata országgyűlési képviselő (keresztnevét szerető szülei Rákosi iránti tiszteletük jeléül választották) imigyen nyilatkozott a német rádiónak: „Rákosi legnagyobb bűne az volt, hogy nem irtotta ki ezeket a fasisztákat”. A kiirtandó fasiszták alatt pedig a kormánypártiakat értette, továbbá azokat, akik ki merészelték fütyülni Göncz Árpádot. (Apropó! Göncz Árpád! Micsoda felkavaró pillanat volt, amikor az 1998-as kampányban egyszer csak feltűnt Árpi bácsi az SZDSZ kampányfilmjében Kunczéval, Magyar Bálinttal, kezükben egy-egy szál sárga rózsa… Aztán valakinek ott is leesett a tantusz, hogy ez nagyon ciki, és többet nem vetítették a filmecskét. No de ezt csak azért mesélem, mert mint tudjuk, Göncz Árpád volt az utolsó független köztársasági elnök…)

  

Bayer Zsolt
Bayer Zsolt a média legelső feljelentettje

Támad a sötétség

Bayer Zsolttal szemben tették meg az első feljelentést a médiahatóságnál. Kalmár Szilárdot, a Zöld Baloldal elnökét kollégánk keddi, Ugyanaz a bűz című írása háborította fel, amelyben a szerző a vörösterror vezéreinek nyugati rágalomhadjárata és a mai hisztériakeltés között vont párhuzamot. „Ha a médiatörvény célja valóban az, hogy az uszító és sértő hangokat visszafogja, feltételezhető, hogy Bayer lesz az egyik első újságíró, akit a médiahatóság elmarasztal” – mondta a szélsőbaloldali szervezet vezetője a Népszabadságnak. Mégsem kollégánk lesz azonban az első „áldozat”, hiszen a bejelentő – csakúgy, mint a bírálók nagy többsége – nincs tisztában a médiatörvény tartalmával. A jogszabályban világosan szerepel, hogy az írott és internetes sajtót érintő szankciók csak a július 1-je után megjelent publikációkra alkalmazhatók. Bayer Zsolt mai válaszában az első médiaháború csatáit idézi, amikor Eörsi Mátyás a jobboldalról szólva azon sopánkodott, hogy Rákosi nem irtotta ki ezeket a „fasisztákat”.

Kapcsolódó cikkünk:
Ugyanaz a bűz 2.

Olvass tovább »

Lemondott Verebes István – Elviselem, hogy vesztettem

 
 

Verebes István

Verebes István

Lemondott a Kabaré 24 (vagyis a Mikroszkóp Színpad) igazgatói mandátumáról Verebes István. A színház önkormányzati támogatása ugyanis még az épület fenntartását és a bérköltségeket sem fedezi. Verebes szerint nincs piacképes utánpótlás a kabaré műfajában, és az ő utódja is kétséges. A fenntartó fővárosi önkormányzat baloldali embert úgysem nevez ki, a jobboldal meg nem jön ide fricskázni a kormányt.

Olvass tovább »