Mubarak új kormányt alakított – a tüntetők sztrájkot hirdettek

Hoszni Mubarak egyiptomi elnök kormányváltással és hangzatos reformígéretekkel próbálta megőrizni megrendült hatalmát hétfőn, a lemondását követelő tüntetéssorozat hetedik napján, a demonstrálók viszont hétfőtől általános sztrájkot, keddre pedig egymilliós tiltakozó menetet szerveznek. Az előző napoktól eltérően ezúttal nem voltak összecsapások. Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője az ellenzékkel való párbeszédre szólította fel a kairói vezetést, miközben sok ország menekíti ki állampolgárait a belpolitikai válság sújtotta, észak-afrikai arab országból.

Az Egyiptomot csaknem három évtizede irányító Mubarak átalakította kormányát, amely a nap folyamán letette a hivatali esküt.

Olvass tovább »

Hírek kategória. Címkék: , . Leave a Comment »

SZÁZEZREN SEM MARADTAK A PÉNZTÁRAKNÁL

A nyugdíjbiztosító este hatig fogadja a nyilatkozattevőket, akik maradni akarnak a magánnynyugdíj rendszerben
A mintegy hárommillió magánnyugdíjpénztár tag utoljára ma dönthetett arról, hogy kíván-e pénztártag maradni.

Az ehhez szükséges nyilatkozatot délutánig 77 ezren töltötték ki, így könnyen lehet, hogy a maradók száma eléri a 85-90 ezret. A végső számot valószínűleg kedden hozza nyilvánosságra a nyugdíjfolyósító Intézet. Valószínűleg százezren sem maradnak a pénztáraknál, dacára annak, hogy jelentős összeget fordítottak a kampányra a magánnyugdíjpénztárak. A pénztári vagyon a Nyugdíjreform és Államadósság-csökkentő Alapba áramlik majd, a pénzzel a kormány az ígéretek szerint az államadósságot csökkentené. A pénztárak állampapír állományát azonnal megsemmisítik – ez a 2900 milliárd forintnyi vagyon nagyjából fele –, ezzel egyből csökken az államadósság. A másik rész fele-fele arányban magyar, és külföldi értékpapírokban van, ezeket a kormány értékesíteni akarja. Eközben az MSZP az Alkotmánybírósághoz fordult a nyugdíjrendszer átalakítása kapcsán: a taláros testület várhatóan február végén, vagy március elején dönt a szocialisták beadványáról.

***

Három százalék
Szabó Anna
2011. február 1.

A tegnapi határidőig a hárommillió magánnyugdíjpénztár-tag közül százezernél kevesebben hitték el a szocialisták nyugdíjlopási (magyarul: einstand) kampányát, és maradtak az annak idején kötelező jelleggel ránk erőszakolt magánkasszáknál. Ha ebből a szerény három százalékból levonjuk a szocialista párttagok számát, akiknek – a rossz nyelvek szerint – szintén kötelező jelleggel a maradást kellett választaniuk, akkor tényleg nem sokan szavaztak bizalmat a magánkasszáknak.

Teljes cikk »


Olvass tovább »

Akiknek ürügy a sajtószabadság

Torkos Matild: Ahogy a minapi Kossuth téri demonstrációjukon az egyik szereplő dalban mondta a valódi céljukat: „Feri, segíteni kell, gyere vissza, táncolj újra nekünk.” Márpedig Feri – így, becézve – az ő köreikben csak egy van. Ha minden tüntetésüket ezzel a dallal fejezik be, akár azzal sem kell bíbelődniük, hogy a jövőben bejelentsék a demonstrációjukat a rendőrségen, a Ferit visszainvitáló dallal feloszlatják ők saját magukat is.

Olvass tovább »

Orbán Viktor: Nem voltak alapjai a korábbi aggodalmaknak

Orbán Viktor

Orbán Viktor

Ha egy jobbközép párt, mint a miénk, sikeres, nagyon nehéz cselekvési felületet találnia a radikális jobboldalnak – mondta el Orbán Viktor miniszterelnök a Jediót Ahronót című izraeli lapnak adott interjújában. A kormányfő butaságnak nevezte, hogy létezne úgymond „zsidó összeesküvés” Magyarország megszállására.

• Antiszemitizmus: Magyarországon sem rosszabb a helyzet
• Orbán: Javult a zsidóságot övező közhangulat
• Orbán: Nem lehet szembeállítani a versenyképességet és a szolidaritást

Olvass tovább »

Az MSZP képtelen megemészteni a dolgokat?

Szijjártó Péter

Szijjártó Péter

MNO – KA
A miniszterelnök szóvivője szerint Török Zsolt és Korózs Lajos szocialista politikusok hétfői nyilatkozatai azt bizonyítják, hogy „a szocialisták nem tudnak napirendre térni afölött, hogy a nemzeti ügyek kormánya az MSZP-vel anyagi és politikai összefonódásban lévő milliárdos spekulánsok helyett az emberek oldalára állt”. Így reagált Szijjártó Péter hétfői közleményében az MSZP-s politikusok kijelentéseire.

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: