Sarkosan fogalmazva
Bárki bármit mond vagy ír, azt félre lehet érteni, rosszabb esetben félremagyarázni, és az illető ellen fordítani.
Ez mindig így volt, legfeljebb hetekkel, hónapokkal később történt meg, mert nem létezett internet. Annak pedig különösen nehéz a sorsa, aki „túlságosan” igazat mond vagy ír, mert az igazság a legveszélyesebb elvont fogalom, ráadásul a fejünkbe verték, hogy abszolút igazság nem létezik, csak viszonylagos, a gyilkos is áldozat, az áldozat is vétkes, mert bűnre csábította a magáról kissé megfeledkezett személyt.
A gépi kommunikáció fejlődésével egyre több ember számára válik munkaköri kötelességgé a hazudozás vagy az igazság elfedése. Az úgynevezett „értelmiség” jelentős része valószínűleg tisztában van ezzel, körülbelül úgy, ahogyan a rossz terméket drágán áruló ügynökök gondolkodnak: amíg van elég bolond, aki megveszi a selejtet, nincs baj, mindenkinek élnie kell valamiből. Ez a megélhetési cinizmus rendszerektől független, a moralizálás szép dolog, de értelmetlen, mert a vélt vagy valódi igazságot legfeljebb forradalmak idején szokták nyilvánosan kimondani, aztán a forradalmakat vagy leverik, vagy a győztes forradalmárok hirdetik az ő igazságukat. Ma véleményszabadság van, de „függetlenséggel” ritkán lehet találkozni, ahogyan a politikában sem. Az önkormányzati választáshoz közeledve programokról alig hallani, unalmas frázisokat ismételgetnek, mindenütt élhető, biztonságos, gyarapodó települést ígérnek a jelöltek, szebbet és jobbat, mint eddig volt, átlátható gazdálkodást és több munkahelyet. Móra Ferenc könnyesen vidám elbeszéléseiben gyakran megemlékezik az egykori korteshadjáratokról, amikor egy-egy szavazat ára egy kiló só és öt liter petróleum volt – ebben az időben a falusi boltba csak sóért, petróleumért, gyufáért jártak az emberek, a többi megtermett otthon. A „célszörű szögény embörök” igazsága ilyen egyszerű volt, a politikát úri huncutságnak tartották, újságot pedig akkor olvastak, ha valamit újságpapírba csomagoltak a vásáron. Minden tiszteletem a valóban függetlenként induló jelölteké, de hát a függetleneket is egyik vagy másik „oldal” támogatja, ha pedig nem, megnézheti magát. Akkor már csak a só és petróleum modernebb formájában bízhat ebben az igen jeles demokráciában. Jó emberek kerestetnek mindenütt, de csak utólag derül ki az alkalmasság. Reménykedjünk a közmondás igazában: akinek az Isten hivatalt ad, észt is ad hozzá.
Gondolat - Kanadai Magyar Magazin 
Hozzászólás