Már pénteken a kommunizmus áldozataira emlékezik az ország + Videó

 

Bár a kommunizmus áldozatainak emléknapja hivatalosan február 25-én, szombaton lesz, már pénteken megemlékezéseket tartanak a pártok és önkormányzatok.

Budapesten több kerületi ünnepség is lesz pénteken. Az újbudai önkormányzatnak a Mementó emlékműnél tartandó megemlékezésén Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára és Hoffmann Tamás (Fidesz–KDNP) XI. kerületi polgármester mond beszédet. 

 

.

Vidéken városi, illetve megyei megemlékezéseket tartanak több településen és megyeszékhelyen: Békésen, Nagykanizsán, Nyíregyházán, Szegeden és Székesfehérvárott az ünnepségeken a városi, illetve megyei vezetők mondanak beszédet. Miskolcon a Kereszténydemokrata Néppárt és ifjúsági szervezete, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség városi tagozatai róják le kegyeletüket az áldozatok emléke előtt.

 

A hivatalos állami ünnepséget szombaton, a fővárosi Terror Háza Múzeumnál rendezik; a szervezők 10 és 18 óra között várják mindazokat, akik az emlékezés mécseseit kívánják elhelyezni a kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére.

A múzeumnál délután Hende Csaba honvédelmi miniszter, Schmidt Mária, az intézmény igazgatója és Balás-Piri László, a Kelet-és Közép-Európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány kuratóriumának elnöke mond beszédet. A megemlékezésen zenészek is részt vesznek, a nap folyamán ingyen látogatható múzeum tárlatvezetésein pedig színészek mesélnek személyes élményeikről.

Magyarország kormányának a kommunizmus áldozatainak emléknapja és a Terror Háza Múzeum 10
éves fennállása alkalmából tartott megemlékezése 2012. február 25- én reggel 10 órakor veszi kezdetét. Az Andrássy út 60. előtti emlékhelyre várják a nap folyamán mindazokat, akik az áldozatok tiszteletére el kívánják helyezni az emlékezés mécseseit. (kommunizmusaldozatai.kormany.hu)

Kora délután a Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány megemlékezésén az V. kerületi gulágrabok emlékművénél beszédet mond Latorcai Csaba, a KIM helyettes államtitkára.

Szombaton, az előző naphoz hasonlóan több vidéki városban és megyeszékhelyen a helyi emlékműveknél, a települések vezetőinek részvételével tartanak ünnepséget a kommunizmus áldozatainak tiszteletére. A Jobbik helyi szervezetei Csepregen és Szombathelyen, a Fidelitas Veszprémben tart emlékezést.

2000 óta, az első Orbán-kormány döntése alapján tartják február 25-én a kommunizmus áldozatainak emléknapját. 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba a Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát, Kovács Bélát.

Az Országgyűlés kedden tartotta a kommunista diktatúra által 1950 és 1953 között kitelepítettek, valamint az őket befogadók emlékének megörökítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitáját; a törvényjavaslatot minden parlamenti párt fontosnak és értékesnek minősítette.

NT
Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: