A némafilmes a legjobb film

 

Véget ért a 84. Oscar-díjátadó Los Angelesben. A némafilmes című francia film nyerte el az Amerikai Filmakadémia legjobb filmnek járó szobrocskát. 

A némafilmes című francia fekete-fehér némafilm alkotói aratták a legnagyobb diadalt a 84. Oscar-díjátadó ceremónián: a produkció összesen öt Oscart-nyert, többek között a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb színész díját is megkapta.

A némafilmes című alkotás 83 éve az első némafilm, amely a legjobb film kategóriában elnyerte az Amerikai Filmakadémia díját. (1929-ben a Wings című némafilm győzött.) A helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben megrendezett Oscar-gála fináléjában a film alkotói és színészei, köztük Jean Dujardin, A némafilmes sztárja, az első francia, aki átvehette a legjobb színész Oscar-szobrát, együtt ünnepeltek a ceremónia színpadán.
Olvass tovább »

CIGÁNYÜLDÖZÉSRŐL IS ÍR AZ EURÓPA TANÁCS JELENTÉSE

 

 

Az is hasznos lehet, ha az államok fontolóra veszik a szélsőséges pártok feloszlatását”

Egyetlen európai kormányzat sem tud felmutatni teljes sikert a romák emberi jogainak megvédése terén – hangsúlyozta hétfőn közzétett átfogó jelentésében Thomas Hammarberg, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa.

Olvass tovább »

Földindulásra készülődik az Új Színház társulata

Dörner György: A színpad a lényeg, az ostobaságok nem érdekelnek

A jó és a rossz közötti harc határozza meg a létet, minden valamirevaló művészi produktumnak ez az alapvető lényege, minden jó darabban benne van – vallja Dörner György. Az Új Színházat február 1-jétől igazgató érdemes színművész a rendszerváltásról szóló színdarabok hiányáról, a közönségvonzó és művészileg értékes előadásokról, a Galkó Balázs-ügyről, a teátrum hétfői zenés estjeiről és arról beszélt lapunknak: Mátyás királyról szóló drámán és kamaraoperai előadásokon gondolkozik.

Olvass tovább »

Ezért fél Európa – felhívás Bécsből Magyarország védelmében

 

Brüsszel attól fél, hogy a szuverenitásáért küzdő Magyarország törekvései követőkre találnak Európában – mondta Eva Maria Barki, Bécsben élő nemzetközi jogász.

 Több oka is van a kormányzat elleni sajtótámadásoknak és politikai bírálatoknak Eva Maria Barki, Bécsben élő nemzetközi jogász szerint, aki felhívást tett közzé Magyarország védelmében.



Olvass tovább »

Miről beszél Kovács László, Andor László meg a szocialista ellenzék? Most a szocialisták katasztrófa-kormányzásának isszuk meg a levét

Baloldali ellenzékiek mondták azt – Kovács László – hogy igenis, a magyar kormánynak  mostmár szembe kell nézzen a tények. Mi erről az Ön véleménye?

Kósa Lajos: Hát, … de mik a tények? Most, ez a javaslat a túlzott deficit eljárás miatt következett be, és a túlzott deficit eljárásnak a folyamánya. Nem lehet más … egyébként ez mindenki számára nyilvánvaló, tán még Kovács László is tudja. 2004 óta – amióta uniós tagok vagyunk – folyik Magyarország ellen túlzott deficit eljárás. 2004-től 2010.ig szocialista kormányok voltak Magyarországon, egyetlen egyszer se tudtak megfelelni a Mastrichti kritériumoknak. Ráadásul a magyar költségvetést olyan mértékben eladósították, hogy nominálisan több mint megduplázták a külső adósságállományt. Az első év, amikor először három százalék alatt voltunk, az 2011, az Orbán kormány telje…

Andor László biztos, aki elküldte a szavazatát – bocsásson meg –  Ő mondja erre azt, hogy ez gyakorlatilag ez a magánnyugdíj pénztári pénzekből volt. 

Kósa Lajos: Na de a következő: és akkor mit csinált a gyurcsány kormány  a ferihegyi privatizációból befolyó 500millió Forinttal?  Tehát a Gyurcsány kormány ideje alatt és az Orbán kormány ideje alatt  is voltak olyan költségvetési intézkedések, amelyek egyébként nem a strukturális hiányt érintették, hanem egyedi voltukban ugyan, de mégiscsak a költségvetés nominális hiányát érintették.

… http://www.fidesz.hu/swf/miniplayer_new.swf?file=http://www.fidesz.hu/swf/data_new.php?Media%3D12784%26Rovat%3D0%26Cikk%3D0

Kósa Lajos az m1 Lényeg című műsorában
2012. február 26.

Olvass tovább »

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője: Mindent nyilvánosságra kell hozni

Az ügynökakták nyilvánosságra hozatala mellett áll Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, de véleményével egyelőre kisebbségben van. A politikus hétfői sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy mihamarabb el kell kezdeni az egészségügyben a bérrendezést.

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár részletes tájékoztatást adott a Fidesz frakcióülésén a 2012-ben tervezett fejlesztésekről – mondta el Lázár. A politikus rámutatott arra, hogy az egészségügyben véget kell vetni a privatizációnak, erősebb állami szerepvállalásra van szükség. A cél, hogy javuljon a betegellátás és átlátható finanszírozás alakuljon ki – tette hozzá. A Fidesz frakcióvezetője úgy látja, hogy az egészségügyben a legnagyobb probléma az elvándorlás és a bérszínvonal. „Mihamarabb forrásokat kell találni a bérrendezés megkezdéséhez.”

Olvass tovább »

Niedermüller képviselőházi kalandtúrája – Nem tudni, hogyan kapott Gyurcsány Ferenc vezette DK alelnöke belépőt

 

Két hete nem kapunk választ a parlament sajtóosztályától arra a kérdésünkre, hogy Niedermüller Péter, a DK alelnöke miképp tarthatott sajtótájékoztatót a Képviselői Irodaházban, hiszen nem képviselő.

 

Niedermüller képviselőházi kalandtúrája Bővebben a mai Magyar Hírlapban

 

Február 15-én fordultunk a parlament sajtóosztályához, ám lapzártánkig nem kaptunk választ a Demokratikus Koalíció alelnöke, Niedermüller Péter sajtótájékoztatója kapcsán feltett kérdéseinkre.
Mint megírtuk, a Gyurcsány Ferenc vezette DK alelnöke annak ellenére tartott tájékoztatót a Képviselői Irodaházban a vatikáni szerződésről, hogy nem rendelkezik országgyűlési mandátummal, sőt pártjának parlamenti frakciója sincs. Ennek kapcsán fordultunk a sajtóosztályhoz, érdeklődve, mi az ilyen esetekre vonatkozó szabályozás, hogy lehetséges az, hogy nem parlamenti képviselő „használhatja” ilyen célból a képviselők számára fenntartott épületet. Kérdéseinkre nem érkezett válasz.
Niedermüller Péter, a DK alelnöke

Niedermüller Péter, a DK alelnöke


Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: