Alaphazugságok

2015.11.09.

A neoliberális elit cselédsajtójában rendre ismételnek alapvető hazugságokat.

Néhányukat érdemes leltározni a kurrensebb területeken.

1. Migráció

Az európai bevándorlás hasznossága igazolására főként demográfiai érveket húznak elő. A fő érv úgy hangzik, hogy mivel a kontinens lakossága nemhogy reprodukálódna, de fogy és elöregedik, nemsokára nem lesz elegendő aktív kéz ahhoz, hogy eltartsa a nagy létszámú nyugdíjast. Szükség van tehát a migránsokra, akik majd megtermelik az öregek nyugdíjának hiányzó részét.

Ha ez így lenne, jóval racionálisabb recept is található a jósolt bajra. Ez pedig a közel-keleti országok bevált, mindennapos gyakorlata. Ez egészen egyszerűen abból áll, hogy idegen csak akkor léphet be az adott közel-keleti országba dolgozni, ha igazoltan megvan a munkaszerződése. Erre megkapja a munkavállalási vízumot. A munkaszerződés lejárta után a munkavállalónak haladéktalanul el kell hagynia az országot.

Jellemző példa Katar. Az emirátusban működő munkaadó intézi jövőbeni alkalmazottja papírjait, az úgynevezett munka- és lakhatási engedélyt. Amikor a dolgozni kívánó Katarba érkezik, szponzora ideiglenes vízumot intéz el neki, amelyet leghamarabb két-négy hét múlva alakítanak át munka- és lakhatási engedéllyé. Ezt az engedélyt évente meg kell újítani.

A migránsok nyakló nélküli beengedése a fogadó országot nem csak kulturálisan roppanthatja össze, de a robotok terjedése miatt éppen a munkanélküliséget növeli. Akkor, amikor a robotok terjedéséről a hazai balliberális sajtó szabadon cikkezett – nem gondolva arra, hogy annak migránsellenes áthallása van –, ez nem volt vita tárgya.

A Hvg.hu tavaly augusztus 7-én ezzel a címmel jelentett meg e jövőbeni veszélyről cikket: „Az ön munkáját is gép fogja hamarosan elvégezni”. Az írás így kezdődik: „Húsz éven belül az EU országaiban a jelenlegi munkahelyek felét igen nagy eséllyel automatizálják. Vagyis nem lesz szükség a különböző szektorokban humán munkaerőre, az emberek helyett robotok, gépek, szoftverek végzik majd el a munkát. Nyakunkon egy hatalmas munkanélküliségi hullám, lehet aggódni, és nekiállni munkát keresni? Vagy jöhet a géprombolás új korszaka?”

Lefordítva migránsvonzatú nyelvre: a beengedett, munkát talált migránsok felét az államnak kell majd eltartania. Nem beszélve az amúgy is munka nélküli migránsokról. Akik a nyugdíjasokkal együtt növelik az eltartandók számát.

2. Szólásszabadság

Az az állítás, hogy Nyugaton szólásszabadság van, minden múló héttel egyre kevésbé igaz. Nem kell Ulfkotténak lennünk, hogy lássuk:

a dróton rángatott nyugati média ma megjelenő cikkei, tudósításai egyöntetűen és pontosan ugyanazon hazug, a tényekkel ellentétes kliséket ontják magukból a diktatúrában szenvedő, populista, antiszemita, idegengyűlölő Magyarországról, mint ahogyan hazudnak és alapvető tényeket hallgatnak el Oroszországról, a szíriai helyzetről, Palesztináról, és sorolhatnánk.

Három friss példa.

A francia semmítőszék helybenhagyta egy alsóbb fokú bíróság ítéletét, amely szerint – a „szólásszabadság hazájában” – tizenkét palesztinbarát aktivistát ítéltek börtönbüntetésre, amiért szankciókat követeltek az izraeli megszállók ellen. Az ottani Emberjogi Liga ezt a szólásszabadság korlátozásában korszakos hátralépésként ítélte el. Abban az országban, ahol büntetlenül szabad Oroszország, Szudán, Irán vagy bármely más ország ellen szankciókat követelni. A francia fővárosban egyébként már korábban betiltották a palesztinbarát szolidaritási tüntetéseket. Mindezt a hazai sajtó elfelejtette megemlíteni, vagy a sajtó-, a szólás- és a gyülekezés ottani szabadságdeficitjéről ama dézsányi könnynek legalább egy tört részét hullatni, amelyet a gall sajtó ont álszenten naponta a sajtószabadság terén is végveszélybe került, de azért Európát létében fenyegető magyarországi helyzet fölött.

A másik példa: a múlt héten Angela Merkel meghívására Evo Morales látogatott Németországba. Bolívia első, indián származású elnöke a berlini műegyetem kétezer diákja előtt jelentette ki a hallgatók óriási tetszésnyilvánítása közepette: „Az amerikai nagykövet kihajításával tért csak vissza országunkban a nyugalom.” Beszédéről egyetlen fősodratú német médium sem adott hírt. Az angol nyelvű orosz globális Russia Today viszont igen. Nem csoda, hogy az Európai Unió Washingtonnal karöltve gondolkodik, miként lehetne elhallgattatni a moszkvai adót.

És a harmadik példa: szintén a múlt héten látogatott el Frankfurtba III. Gregoriosz Laham, a szíriai keresztények pátriárkája. Ott jelentette ki, hogy a nyugati média a szíriai helyzetről rendszeresen hazugságokat tálal fel. Hozzátette: a szírek csak az ellenzék kezében lévő területekről menekülnek. Elmondta még, az ellenzék ott zsoldospénzen működik.

A külföld szíriai tüntetéseket „vásárol”. A nemzetközi humanitárius szervezetek munkatársait pedig busásan megfizetik. Idehaza erről miért nem olvashattunk, hallhattunk vagy láthattunk valamit? Vagy a fentebb említett berlini és párizsi eseményekről? Hiszen e helyeken van tudósítója a közszolgálati MTI-nek.

3. Magyarország súlya Wa­shing­tonban

A magyar népbe és a magyar politikai vezetésbe minden külföldről érkező rúgásnak kéjjel tapsoló hazai balliberális/neoliberális irányultságú sajtó folyamatosan állítja, hogy Magyarország az Egyesült Államok szemében lényegtelen tényező. E félrevezető manőverrel egy füst alatt istenítik az itteni amerikai nagyköveteket. Akkor most egy ilyen istentől idézünk. Neve Eleni Tsakopoulos Kounalakis, a 2010 és 2013 közötti budapesti amerikai nagykövet, akinek nemrégiben magyarul Nagykövet asszony címmel jelent meg könyve. Amikor kiderül, hogy nem a szíve-vágya szerinti Szingapúrba küldik hazáját képviselni, hanem a magyar fővárosba, Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház akkori elnöke, Kounalakis jó barátnője ezt mondja: „Drágám, igen fontos helyre mész Európában.”

Az amerikai külügyminisztérium 2014-re vonatkozó emberjogi jelentésének Magyarországról szóló fejezete összesen hatvannégy oldal. Más országoknak kevesebb jutott. Zárójelben a nekik szentelt oldalak számával: Irán (45), Szaúd-Arábia (57), Észak-Korea (27), Románia (43). Csak a magyarországi antiszemitizmussal foglalkozik négy egész oldal. A Franciaországra vonatkozó jelentésben (32 oldal) az antiszemitizmussal foglalkozó rész terjedelme másfél oldal.

Más kérdés?