Papcsák Ferenc: Bajnaiék miatt aggódik az MSZP

A fideszes Papcsák Ferenc szerint a baloldali ellenzék az amerikai pénzügyi támogatást élvező Bajnai Gordon szervezete miatt háborodott fel a választási eljárásról szóló törvénytervezethez tegnap benyújtott összesen 227 módosító javaslatának egyikén. „Az egyesületek továbbra is indulhatnak a választáson, ha nyilatkoznak arról, hogy a pártokra vonatkozó szabályokat tekintik irányadónak, és pártként regisztráltatják magukat. Ez eddig is így volt” – mondta lapunknak a politikus. A szocialisták előzőleg felháborodtak, amiért szerintük az indítvány korlátozná az egyesületek indulását a választásokon. Papcsák hangsúlyozta, módosítással a választásokon indulni kívánó szervezetek jelöltjei, így a Bajnai-féle Haza és Haladás Egyesület sem részesülhetne külföldi finanszírozásban, sőt gazdálkodásukat a számvevőszék is vizsgálhatná. Érdemi változást jelentene az a másik Papcsák-féle javaslat is, amely lehetővé tenné, hogy a hazai címmel rendelkező, de mozgásában gátolt választópolgárt otthon a jegyző regisztrálja.

Kacsoh Dániel
Pindroch Tamás
– 2012. október 31., szerda
227 módosító javaslat

Ide kattintva olvashatja a teljes cikket

Hozzászólás