Biszkut és Simort is utolérte a Sánta Kutya

Simor András jegybankelnök kapta augusztus 13-án a Sánta Kutya-díjat, míg az életműdíjat Biszku Bélának ítélte a Czakó Gábor vezette Magyar Cenzúra Napjának Ünnepélyét Szervező Bizottság.

Biszku Béla - Bűn és büntetlenség

Életműdíjas lett Biszku Béla (+ video)

• Súlyosabb lehetne a vád Biszku ellen
• Sosem lesz vége? Biszku ordít és keresztet vet

***

Nagypapa és Biszku

***

Bűn és büntetlenség (A betiltott Biszku Béla film) 2010

A film Biszku Béláról, az 56 utáni véres és kegyetlen megtorlások egyik irányítójáról szól. Biszku 1957 és 1961 között volt belügyminiszter, az MSZMP KB zárt ülésein többször felszólalt annak érdekében, hogy a bíróságok súlyosabb ítéleteket hozzanak valamint több fizikai megsemmisítést követelt. Szavait tettek követték, amelyik bíró nem engedelmeskedett, azt leváltották. Miközben az országot rabláncra fűzték, a forradalom tizenhárom napjáért kivégeztek közel 300 embert, bíróság elé állítottak húszezret, miközben kétszázezren elmenekültek az országból. Sokkal kegyetlenebb volt a megtorlás, mint 1848-49-ért, mint 1919 után, vagy a II. világháborút követően összesen.
Biszku Béla 1989 óta visszavonultan él és soha senkinek sem nyilatkozott korábbi tetteiről. A film alkotóinak sikerült őt megszólaltatni, megkérdezni tőle, hogy bánja-e és bocsánatot kér-e a történtekért.

***

Olvass tovább »

Nyomozás a Biszku-ügyben

Törvénybe ütközhet a volt belügyminiszter ’56-os megtorlásról szóló nyilatkozata

Magyar Nemzet
Elrendelte a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Biszku Béla volt belügyminiszter Duna Televíziónak adott nyilatkozata miatt.


A videóért katt a fotóra vagy a linkre

A videóért katt a fotóra vagy a linkre

[http://80.249.172.28/video/2010_32/10010023395315.wmv]

*

Ami a Biszku-filmből kimaradt – Interjú Novák Tamással, a film rendezőjével

Olvass tovább »

Különleges, megrázó jelenség volt Cseh Tamás

Péterfy Bori a nyári fesztiválszezon koncertjeit követően szeptemberben a Művészetek Palotájában mutatja be februárban megjelent, harmadik stúdiólemezének dalait. Az énekes-színésznő a közelmúltban az Eszembe jutottál című Cseh Tamás emlékalbumra is készített egy feldolgozást a tavaly elhunyt énekes Forró város című számából.

Olvass tovább »

Művészetek Völgye: Faluról falura – hét településen 1600 program, 3000 fellépővel

Hét Balaton-felvidéki településen összesen ezerhatszáz programot rendeznek, háromezren lépnek fel a Művészetek Völgye jubileumi, 20. rendezvény-sorozatán július 23. és augusztus 1. között.

Kapolcs

Kapolcs

Faluról falura, tíz napon át

Ma kezdődik Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválja – kétszázhúszezer látogatót várnak

Olvass tovább »

Cseh Tamás dalai lemezen, koncerten és filmen élednek újjá

 

Cseh Tamás-emléklemez bemutatója a Sziget fesztivál “nulladik” napján, augusztus 10-én lesz a világzenei nagyszínpadon: a lemezen szereplő előadók nemcsak a cd-re rögzített dalokat, hanem más, Cseh Tamáshoz kapcsolódó számokat is eljátszanak majd.

 

Cseh Tamás

Cseh Tamás

Mint azt Kiss Ferenc producer elmondta, az album elkészítése Marton László Távolodó újságíró, világzenei szakíró ötlete volt; ő öt évvel ezelőtt már tető alá hozott egy hasonló lemezt, amely az Illés együttes emléke előtt tisztelgett. Az azon szereplő előadók nagy része a mostani anyagon is szerepel.

Varga B. Tamás: Mi lesz, ha vége? (In memoriam Cseh Tamás)

Ezt a dalt 2009 augusztus 8-án írtam neked, útravalóul. Remélem, neked is tetszik… Nyugodj békében Cseh Tamás!

***

Cseh Tamás-emlékest Bakonybélben

„Micsoda útjaim” címmel Cseh Tamás-emlékest és jótékonysági koncert lesz július 17-én szombat este fél nyolckor Bakonybélben

A további részletek a hírTV internetes oldalán olvashatóak –  ITT

 

Olvass tovább »

Egymillió dollárért árverezték el John Lennon egyik kéziratát

Egymillió dollárért talált gazdára egy Beatles-dal John Lennon által kézzel írt szövege pénteken New Yorkban.

Az ismeretlen vásárló a Sotheby’s aukciós ház árverésén fizette ki a különlegességért a 223 millió forintnyi összeget.

John Lennon lyrics to raise £300,000 – telegraph.co.uk

John Lennon’s handwritten lyrics for The Beatles hit `A Day In The Life` are expected to sell for more than £300,000 when they go under the hammer later, auctioneers have said. The controversial song was the final track of the band’s 1967 album Sgt Pepper’s Lonely Hearts Club Band, which spent 27 weeks at the top of the UK charts

Az értékes relikvia egy mindkét oldalon Lennon egyenetlen kézírásával teleírt cetli, amelyen az 1967-es A Day In The Life című dal szövege olvasható. A harminc éve megölt zenész egyes szavakat áthúzott, másokat kiemelt.

Olvass tovább »

Megnyílt az Art Basel

Megnyílt szerdán a világ legnagyobb kortárs művészeti vására, az Art Basel, amelyre idén öt nap alatt 61 ezer látogatót várnak.

“A légkör még oldottabb, mint tavaly, és sok új gyűjtőt várunk Európából, az Egyesült Államokból, valamint Ázsiából is” – mondta Marc Spiegler, aki Annette Schönholzer mellett társigazgatója a svájci Bázelben évről évre megrendezett vásárnak.

The installation 'Ikkurina Quarter' by Spanish artist Sergio Prego Picture: REUTERS

The installation 'Ikkurina Quarter' by Spanish artist Sergio Prego Picture: REUTERS

Art 41 Basel takes place June 16 – 20, 2010

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: