Javában dolgozik a pénzszivatty

1500–2000 milliárd forintot vonnak ki az országból a hitelintézetek külföldi tulajdonosai

A jegybanki szakértők várakozásai szerint 2014-ig még jelentős forráskivonás várható a magyarországi bankszektorból. Becslések alapján további 1500-2000 milliárd forintot „szippanthatnak” ki a hitelintézetek nyugati anyabankjai. A pénzügyi felügyelet jelentése alapján aggasztó, hogy a régió több országával szemben itthon nem tud beindulni a banki hitelezés, aminek a gyenge gazdasági kilátások mellett az anyabanki forráskivonás is az oka.

A külföldi tőkekövetelmény miatt az idehaza működő pénzintézetek aligha járulnak hozzá a bővüléshez

A külföldi tőkekövetelmény miatt az idehaza működő pénzintézetek aligha járulnak hozzá a bővüléshez (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Olvass tovább »

Már Kína is túl drága?

 

Legtöbben úgy véljük, mindent Kínában gyártanak. Holott ez közel sem igaz: a rizs hazája is kezd túl drága lenni. Ezt persze nem hagyják figyelmen kívül a globalizáció vállalatai…

Sok százezer embernek ad munkát Kínában a Foxconn Technology Group, mely többek között az Apple, a Microsoft, a HP és a Sony termékeinek előállításáért is felel. A dolgozói réteg felemelkedése azonban a „világ műhelyében” is elindult; amint arról mi is többször beszámoltunk, ez nem zajlik konfliktusok nélkül. A túlórák komolyan megterhelik az alkalmazottakat, ami kimerültséghez és sajnos egyes esetekben öngyilkossághoz vezetett; miközben mások a tiltakozás eszközéhez fordultak, alacsony bérük miatt. Tetézi a helyzetet, hogy egyes vezetők állatként tekintenek beosztottjaikra.

indonézek Nike cipőket gyártanak

Olvass tovább »

… az unió vezetése azonban szent és sérthetetlen, minden törvényen felül áll …

Sarkosan fogalmazva

Miniszterelnökünk tusnádfürdői beszéde alighanem jó ideig témát szolgáltat majd a hazai és a külföldi ellenzéki, illetve ellenséges sajtómunkások számára, mert sokak nevében fogalmazott meg nagyon fontos gondolatokat Európa jelenéről és lehetséges jövőjéről. Amint Orbán Viktor maga is utalt rá, ezt a beszédet is populistának fogják nevezni, márpedig a populizmus a balliberális szóhasználatban rettenetes bűn, ha nem balliberálisok követik el. A „nép” nevében és a néphez szólni rettenetes dolog, ennél szörnyűbb csak az lehet, ha a nemzethez szól bárki is, mert az már nemcsak nacionalizmus, hanem a demokráciát lábbal tipró náci beszéd. Ám a legnagyobb baj az lesz, hogy a miniszterelnök igazat mondott, és százmilliók titkos gondolatát mondta ki: az Európai Unió vezetése akkor is felelős a válságért, ha a sajátos intézményrendszer egyszerűen nem ismeri a felelősség fogalmát sem jogi, sem erkölcsi értelemben. A nemzeti kormányok belebukhatnak egy-egy rossz vagy népszerűtlen döntésbe, az unió vezetése azonban szent és sérthetetlen, minden törvényen felül áll, persze ezt már én teszem hozzá, a képviselők nem hívhatók vissza, még ha az őket delegáló pártok el is fogytak mögöttük, a bürokrácia pedig bevehetetlen, és labirintusokkal, kazamatákkal biztosítja saját védelmét, ahová vész esetén visszahúzódik, megfoghatatlanul, elérhetetlenül, vitára alkalmatlanul és képtelenül. Egészen biztos, hogy a sajtó ezt a beszédet Brüsszel és Európa elleni támadásnak fogja bélyegezni, pedig éppen az egyesült Európa féltése olvasható ki belőle, korrekcióra van sürgősen szükség, különben újra szétszakad apró darabokra a kontinens, amit igazán nem szeretnének mindazok, akik útlevél és vámhatárok nélkül utazhatnak. Nem hangzott el a beszédben, csak én teszem hozzá: ugyanezt az Európát akarjuk, csak gazdasági-pénzügyi gyámság és liberális „alapelvek” kényszere nélkül, vagyis keresztény Európát. Tisztességes, munkára alapozott fejlődést, nem elsősorban a baromfik, hanem az emberek jólétét Közép-Európában is.

Szentmihályi Szabó Péter, Magyar Hírlap

London harmadszor olimpiai házigazda

Az Olimpiai Stadionban tartott pénteki, szombatba átnyúló ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a XXX. nyári ötkarikás játékok Londonban. A világ legnagyobb, négyévente sorra kerülő sporteseményét hivatalosan II. Erzsébet brit uralkodó nyitotta meg, a lángot pedig fiatal sportolók lobbantották fel.

 

A zsúfolásig megtelt, 80 ezer férőhelyes arénában a műsor nyitójelenetének kulisszái, egy tipikus angliai táj díszletei voltak láthatóak élő állatokkal, lovakkal, bárányokkal és libákkal, valamint korhű jelmezekbe öltözött szereplőkkel, közülük néhányan futballoztak, tollaslabdáztak és kriketteztek a réteken.

Helyi idő szerint 21 órakor a kivetítőkön vetített kisfilmmel megkezdődött a visszaszámlálás, majd a ceremónia kezdetét jelezve megszólalt a stadionban a két méter magas és három méter átmérőjű, 23 tonnás olimpiai harang, a világ legnagyobb felhangolt harangja, amely a játékok után is az Olimpiai Park egyik ékessége lesz. A haramgot Bradley Wiggins, a Tour de France friss brit bajnoka kondította meg.

Olvass tovább »

Látleletek a pénzvilágról

Pilhál Tamás: Kérdés, hogy ha a világ nyugati felén annyira tombol a demokrácia (népuralom), akkor ki szavazott a fejünkre nőtt pénzvilágra? Ki adott nekik mandátumot a lassanként korlátlannak tűnő hatalmukhoz?

(Magyar Nemzet – 2012. július 26.)

Szegedi Csanád reakciója Novák Előd bejegyzésére

Novák Előd szerint Szegedi Csanádnak, a párt európai parlamenti képviselőjének le kellene mondania, és bocsánatot kellene kérnie, amiért korábbi állításával ellentétben feltehetően már korábban is tudott zsidó származásáról. A Jobbik alelnöke erről kedden írt a Facebook-oldalán.

A Jobbik EP-képviselője szerdán ugyancsak a Facebookon reagált Novák Előd keddi bejegyzésére.

 

Olvass tovább »

Bíróság előtt James Holmes

Azt hitte, ő Joker: akár halálra is ítélhetik a coloradói mészárost

Vörösre festett hajjal, zavarodott tekintettel jelent meg hétfőn a bíróság előtt James Holmes, akit a coloradói Aurora mozijában végrehajtott mészárlás elkövetésével gyanúsítanak. A hivatalos vádemelés napját jövő hétfőre, július 30-ára tűzték ki. A péntekre virradó éjjel végrehajtott mészárlásban 12 ember életét vesztette, további 58 pedig megsebesült.

   
Az ügyészség hétfőn bejelentette, hogy emberöléssel fogja megvádolni Holmest, akit a bíróság ezért halálra ítélhet. Carol Chambers kerületi ügyész közölte: konzultálni kíván az áldozatok hozzátartozóival, hogy kérje-e a Coloradóban kiszabható legsúlyosabb büntetést.
Olvass tovább »
%d blogger ezt kedveli: